Eb 2020: Szlovéniával és Máltával készül Portugália

2020.02.20. 17:11
A címvédő portugál labdarúgó-válogatott a szlovén és a máltai csapat ellen is felkészülési mérkőzést vív a nyári Európa-bajnokság előtt.

A helyi sportági szövetség csütörtöki bejelentése szerint a nemzeti együttes május 31-én Ljubljanában szerepel a szlovén szövetség alapításának 100. évfordulója alkalmából szervezett összecsapáson, majd június 9-én a máltaiakat fogadja.

A portugálokra addig még három felkészülési mérkőzés vár: Katarban egy nemzetközi tornán Belgium (március 27.) és Oroszország (március 30.) legjobbjaival találkoznak, míg június 5-én Madridban a spanyolok vendégei lesznek.

A címvédő az Európa-bajnokságon a franciákkal, a németekkel és egy pótselejtezős együttessel került az F-csoportba, utóbbi a magyar válogatott is lehet. A portugálok a pótselejtező továbbjutójával és a világbajnok franciákkal a Puskás Arénában csapnak össze.

A június 12-én kezdődő Eb-t 12 ország egy-egy városában rendezik, Budapesten a Puskás Arénában három csoportmeccs mellett egy nyolcaddöntő lesz.

Legfrissebb hírek

Matajsz Márk: A teher már lekerült rólunk

Vízilabda
2026.06.11. 12:30

Modric góllal, Horvátország győzelemmel melegített a vb-re

Minden más foci
2026.06.07. 21:51

Győzelemmel debütált a szlovák válogatott Dunaszerdahelyen

Minden más foci
2026.06.01. 20:16

Megnyerte az osztályozót, újra az élvonalban a lendvai csapat!

Légiósok
2026.05.31. 19:51

Újra az élvonal kapujában a lendvai csapat

Minden más foci
2026.05.31. 08:24

Nem nyert a Nafta, osztályozót játszik a feljutásért

Minden más foci
2026.05.22. 18:52

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
2026.05.20. 23:17

Kikapott, így még nem biztosította be a feljutást a Lendva

Minden más foci
2026.05.17. 21:27
Ezek is érdekelhetik