Eb 2020: nem Zágrábban, hanem Rijekában lesz a horvát–szlovák

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.10.16. 15:38
null
Nem a zágrábi Maksimir Stadionban, hanem Rijekában rendezik a horvát–szlovákot (Fotó: AFP)
Hivatalossá vált, hogy a horvát labdarúgó-válogatott a szlovákok elleni sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőjét Rijekában játssza majd. A Horvát Labdarúgó-szövetség (HNS) közleményéből az is kiderült, hogy „a vezetők szerint a tengerparti város ideális körülményeket képes biztosítani a felkészülés során, és a nemzeti együttes kiváló támogatást kap majd a lelátóról”.

 

A találkozó helyszínéről szóló döntés már július 11-én megszületett, azonban az utóbbi napokban Horvátországban vitatéma lett a helyszín, ugyanis többen azzal érveltek, hogy a zágrábi Maksimir Stadionban több néző előtt léphet(ne) pályára a világbajnoki ezüstérmes horvát válogatott, amelynek a szlovákok ellen legalább egy pontot kell szereznie a biztos Eb-részvételhez. Emellett az is a fővárosi stadion mellett szólt, hogy ott fűthető a gyep, s november közepén minden bizonnyal már elég hűvös lesz az idő. A szövetség éppen ezért foglalkozott a helyszínváltoztatás gondolatával, s ezt tette azért is, mert hatalmas az érdeklődés a találkozó iránt.

A felsorolt érvek ellenére a HNS vezetői úgy döntöttek, kitartanak az eredeti elhatározásuk mellett, amely úgy szólt, hogy a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjében négy város – Eszék, Zágráb, Split és Rijeka – látja majd vendégül a nemzeti együttest.

Érdekesség, hogy a játékosok is a Maksimir Stadion mellett tették le voksukat, a szövetség azonban kitartott az eredeti helyszín mellett, így a Horvátország–Szlovákia mérkőzést november 16-án Rijekában, telt ház, vagyis mindössze 8200 néző előtt rendezik majd meg.

Legfrissebb hírek

Tollaslabda csapat Eb: a magyar férfiválogatott Prágában szerepel a selejtezőben

Egyéb egyéni
2025.12.03. 15:47

„Nincs veszítenivalónk” – Bénes László a német–szlovák vb-selejtező előtt

Foci vb 2026
2025.11.17. 10:06

Szenzációs bemutatkozás a szlovák válogatottban: Tomás Bobcek első válogatott meccsén döntötte el a mérkőzést

Foci vb 2026
2025.11.15. 13:11

Hét percig tartott a feröeri álom, Turi Géza Dávid góljára hárommal válaszoltak a horvátok, s kijutottak a vb-re

Foci vb 2026
2025.11.14. 22:49

Woltemade szállította a nem túl meggyőző német válogatottnak a győzelmet Luxemburgban

Foci vb 2026
2025.11.14. 22:47

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Dávid Hancko: Németországban a csoportelsőségért játszhatunk

Foci vb 2026
2025.10.15. 10:09

Nick Woltemade első válogatott gólja győzelmet ért a németeknek az északírek otthonában

Foci vb 2026
2025.10.13. 22:43
Ezek is érdekelhetik