Eb 2020: illusztris társaság – az UEFA kihirdette a nagyköveteket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.21. 12:42
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a 2020-es Európa-bajnokság selejtezőinek nyitó napján nyilvánosságra hozta a jövő évi kontinensviadal 34 nagykövetét.

Az UEFA csütörtökön a svájci Gruyeres-ben rendezett eseményen jelentette be az illusztris névsort. A szövetség egy óriási Eb-trófea alakú hőlégballont indított útjára az Eb-selejtezők kezdetének jeleként.

A kontinentális szakszervezet beszámolójában azt írta, a 34 nagykövetnek kiemelt feladata, hogy az első Európa-bajnokság 60. évfordulóján esedékes, 2020-as Eb-t népszerűsítsék.

A jövő évi, 24 csapatos Eb június 12-én kezdődik, s egy hónappal később ér véget. A selejtező csütörtökön rajtol, a magyar válogatott Szlovákiában lép pályára először. Az Eb-nek Amszterdam, Baki, Bilbao, Budapest, Bukarest, Dublin, Glasgow, Koppenhága, London, München, Róma és Szentpétervár ad otthont.

Mint ismert, az MLSZ nemrég Gera Zoltánt nevezte ki a 2020-as Eb magyar nagykövetének.

A 2020-AS EB UEFA-NAGYKÖVETEI:

Steve McManaman, Michael Owen, Alan Shearer (angolok), Karel Poborsky, Vladimir Smicer (csehek), Brian Laudrup, Peter Schmeichel (dánok), Marcel Desailly, Youri Djorkaeff, Thierry Henry, Christian Karembeu, Robert Pires, David Trezeguet (franciák), Angelosz Hariszteasz, Antoniosz Nikopolidisz (görögök), Ruud Gullit, Patrick Kluivert, Clarence Seedorf (hollandok), Jürgen Klinsmann, Lothar Matthäus (németek), Alessandro Del Piero, Gianluca Zambrotta (olaszok), Andrej Arsavin (orosz), Vítor Baía, Ricardo Carvalho, Deco, Luís Figo, Nuno Gomes, Maniche (portugálok), Xabi Alonso, Gaizka Mendieta, Carles Puyol, Xavi Hernández (spanyolok), Henrik Larsson (svéd)

UEFA EURO 2020 on Twitter

Today we have announced a star-studded line-up of UEFA #EURO2020 ambassadors, made up of EURO legends! Who is your all-time EURO hero? https://t.co/IXqT8qXe3I

UEFA EURO 2020 on Twitter

The #EURO2020 ambassador launch in Gruyères The next EURO will be held in 12 cities across the continent... What's your favourite place in Europe?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik