Eb 2020, G-csoport: Ausztria kiütötte a letteket, Szlovénia lesimázta Lewandowskiékat

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.09.06. 22:36
null
Arnautovic vezérletével kisebb mészárlást rendeztek az osztrákok (Fotó: AFP)
Ausztria hazai pályán 6–0-s, kiütéses sikert ért el Lettországgal szemben a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének G-csoportjában. Lengyelország hiába támadott a Robert Lewandowski, Krzysztof Piatek kettőssel Szlovéniában, nem tudott gólt szerezni, ugyanakkor kapott kettőt is.

Az előzetesen is jóval esélyesebbnek tartott osztrák válogatott a játék minden szegmensében felülmúlta Lettországot, amely már a 13. percben kétgólos hátrányban találta magát: előbb Marko Arnautovic, majd Marcel Sabitzer vette be a vendégkaput (2–0).

A folytatásban sem csillapodott a hazaiak lendülete, akik szünetig összesen 16 lövést és fejest eresztettek meg Pavels Steinbors kapujára, a lett kapus ugyanakkor állta a sarat, és négy-öt nagy bravúrt is bemutatott.

A fordulás után aztán Arnautovic büntetőjével szemben ismét tehetetlen volt a lett kapus (3–0), aki a 76. percben – milyen a sors – nem tudott elugrani a Stefan Ilsanker fejese után a kapufáról nem is túl nagy tempóban visszavágódó labda elől, ami aztán a sarkáról a gólvonal túlsó felén kötött ki (4–0).

A hajrában Konrad Laimer és Michael Gregoritsch is bevette a lettek kapuját, ezzel kialakítva a 6–0-s végeredményt.

Eközben Ljubljanában a G-csoport élén álló Lengyelország Szlovénia ellen igyekezett megőrizni veretlenségét – sikertelenül. Hiába birtokolta az első perctől többet a labdát, a papíron igen csak rémisztő Lewandowski, Piatek csatárpárossal felálló lengyel válogatott, a vezetést a házigazda szerezte meg: Aljaz Struna érkezett remekül egy szöglet után a labdára és vágta azt hat méterről védhetetlenül a kapuba (1–0).



A második félidőben egy kontratámadás végén az első találatnál a gólpasszt jegyző Andraz Sporar futotta le a védőjét, majd éles szögből, alig öt méterről kilőtte a jobb alsó sarkot, ezzel megpecsételte a teljesen görcsössé váló lengyelek sorsát (2–0).

Lengyelország veresége ellenére maradt a csoport élén, Ausztria feljött a második helyre, igaz csak egy ponttal előzi meg a szlovén, izraeli párost.

EB-SELEJTEZŐK
G-CSOPORT
Szlovénia–Lengyelország 2–0
(Aljaz Struna 35., Sporar 65.)
Ausztria–Lettország 6–0 (Arnautovic 7., 53. – utóbbit 11-esből, Sabitzer 13., Steinbors 76. – öngól, Laimer 80., Gregoritsch 85.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lengyelország 5 4 1 8– 2 +6 12
2. Ausztria 5 3 2 13– 6 +7 9
3. Szlovénia 5 2 2 1 9– 3 +6 8
4. Izrael 5 2 2 1 9– 8 +1 8
5. Macedónia 5 1 2 2 6– 8 –2 5
6. Lettország 5 5 1–19 –18 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik