Eb 2020, I-csoport: Courtois bakija is belefért, belga siker

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.03.21. 22:39
null
Hazard tizenegyest harcolt ki, majd duplázott Oroszország ellen (Fotó: AFP)
Belgium hazai pályán 3–1-re legyőzte Oroszországot a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének első fordulójában az I-csoportban.

A 14. percben jártunk, amikor gyorsan végigvitt kontratámadás végén Youri Tielemans a jobb alsó sarokba helyezte a belgák vezető találatát (1–0).


Két perccel később viszont már oda is volt az előny. A Real Madridban futballozó – ám Zinédine Zidane visszatértével a kispadra szoruló – Thibaut Courtois felesleges cselbe bonyolódva ritkán látható potya gólt hozott össze. Courtois hibáját Gyenyisz Cserisev használta ki (1–1).



A játékrész hajrájában Eden Hazard harcolt ki, majd értékesített büntetőt, ezzel visszaszerezve az előnyt Belgiumnak (2–1).

A fordulás után is maradt a belga mezőnyfölény, igaz, a hazaiak jóval kevesebbet veszélyeztettek, mint az első félidőben.

A 79. percben Michy Batshuayi dönthette volna el a találkozó kimenetelét, ám öt méterről a kapukeretet trafálta el.

Ez végül Hazard-nak jött össze, aki az ötösnél érkezve a hálóba vágta a lecsorgó labdát (3–1).


A gól után Alekszandr Golovin még begyűjtötte a második sárga lapját, így korábban indulhatott zuhanyozni. Ez azonban a három pont elosztása szempontjából már nem osztott, nem szorzott.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
I-CSOPORT
Belgium–Oroszország 3–1 (Tielemans 14., E. Hazard 45., 88. – az elsőt 11-esből, ill. Cserisev 16.)
Korábban
Ciprus–San Marino 5–0 (Szotiriu 19., 23. – mindkettőt 11-esből, Kuszulosz 26., Efrem 31., Lajfisz 56.)
Kazahsztán–Skócia 3–0 (Percuh 6., Vorogovszkij 10., Zajnutgyinov 51.)

Legfrissebb hírek

A német szövetségi kormány nem akar lemondani a hokivébéről, a svájciak semlegesek maradnak

Jégkorong
6 órája

Jégkorong: az orosz külügyminisztérium szerint Kanada semmibe veszi a nemzetközi sport szabályait

Jégkorong
Tegnap, 16:49

Szabad az út az orosz íjászok előtt Európában 2027-től

Egyéni
Tegnap, 16:30

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
Tegnap, 13:59

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
2026.11.04. 23:37

Jégkorong-vb: a „nagyok” nem akarnak az oroszok ellen játszani

Jégkorong
2026.11.03. 19:27

Jégkorong-vb: a német elnök fontolóra venné a rendezési jog visszaadását orosz részvétel esetén

Jégkorong
2026.11.01. 09:13

Döntött a CAS: vissza kell venni az orosz válogatottakat a jégkorong-világbajnokságra

Jégkorong
2026.10.30. 11:37