Koszovó három gólt lőtt Angliában, Kane büntetőt rontott...

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.09.10. 20:35
null
Rezgett a háló rendesen ezen a selejtezőn... (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó-válogatott úgy is könnyedén szerezte meg újabb sikerét (5–3) az Európa-bajnoki selejtezősorozat A-csoportjában, hogy Koszovó háromszor is betalált, Harry Kane pedig büntetőt rontott. A csoport másik mérkőzésén a csehek simán nyertek Montenegróban.

EB-SELEJTEZŐK
6. FORDULÓ
A-CSOPORT

Anglia–Koszovó 5–3 (Sterling 8., H. Kane 19., Vojvoda 38. – öngól, Sancho 44., 45+1., ill. V. Berisha 1., 49., Muriqi 55. – 11-esből)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A 42 selejtező óta veretlen angolok a 15 mérkőzés óta veretlen Koszovót fogadták a nap rangadóján, de nem a Wembleyben, ahol majd az Európa-bajnokság döntőjét is rendezik (az angolok remények szerint az angol nemzeti csapat főszereplésével), hanem a St. Mary Stadionban, a Southampton otthonában – ahol a 34. másodpercben vezettek már a vendégek, Michael Keane pocsék passza és Valon Berisha higgadt megoldása után.

Hamar egyenlítettek azonban az angolok, angolos módon, mert a gólpassz is fejesből jött Raheem Sterling fejére: a 170 centiméteres szélső a 194 centiméteres Vedat Muriqi mellől fejelt a léc alá. A Manchester City támadója remek formát mutat: ebben az idényben hét mérkőzésen tizenegy kanadai pontnál jár! Ugyanis nem sokra rá adott egy gólpasszt Harry Kane-nek, aki zseniálisan egyszerű megoldással mattolta Arijanet Muricot, a Manchester City kapusát.

Kane sem panaszkodhatott arra, hogy idény eleji formát mutat, elvégre ő hét mérkőzésen ugyanennyi találatnál jár!

Nem adták fel a koszovóiak, a jobbhátvéd Mërgim Vojvoda például remekül és veszélyesen futballozott – egészen addig, amíg nem szerzett egy egészen érthetetlen öngólt. Innentől kezdve átszakadt a gát, Sterling két gólpasszt is adott Jadon Sanchónak, a szünetre így 5–1-es vezetéssel vonulhattak a hazaiak, a vendégek svájci szövetségi kapitánya, Bernard Challandes pedig piros lapot kapott reklamálásért.

Sancho első góljait szerezte címeres mezben, ő ebben az idényben hét fellépésén kilenc kanadai pontnál tart.

Mégis felrázta a koszovóiakat, akik ugyanúgy kezdték a második félidőt, mint az elsőt: eladott labda után Valon Berisha lőtt gólt, ismét Vedat Muriqi passzából, utóbbi nem sokra rá maga is betalált, a Harry Maguire által fölöslegesen összehozott büntetőből. Természetesen most sem zuhantak magukba a háromoroszlánosok, még akkor sem, ha Kane büntetőt hibázott, Sterling egyik ziccerét pedig fogta Muric kapus, a másiknál meg blokkoltak a védők, mert az utolsó percekig nem volt már helyzete Koszovónak.

A hajrában pályára lépett a diósgyőri Florent Hasani (újoncavatás!), Gareth Southgate pedig beküldte a Ross Barkley, Marcus Rashford párost, de ezenkívül más érdekességet már nem tudtunk feljegyezni: tovább tart az angolok selejtező(k)beli diadalmenete, és ismét megvillantotta oroszlánkörmét Koszovó. 5–3

GÓLÖSSZEFOGLALÓ

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Montenegró–Csehország
0–3 (Soucek 54., Masopust 58., Darida 95. – 11-esből)

A csehek a második félidő elején öt perc alatt lerendezték a montenegrói meccsüket, Jankto előbb jobb oldali szabadrúgásból, majd bal oldali szögletből adott gólpasszt, Soucek fejese, aztán Masopust lövése volt a végállomás. A végeredményt a 95. percben Darida állította be büntetőből (0–3).

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI


AZ ÁLLÁS
1. Anglia 4 4 19–4 +15 12
2. Csehország 5 3 2 9–8 +1 9
3. Koszovó 5 2 2 1 10–10 0 8
4. Montenegró 5 2 3 3–13 –10 2
5. Bulgária 5 2 3 5–11 –6 2
Legfrissebb hírek

Vb-selejtezők: Anglia hetedik meccsét is megnyerte, Albánia már biztosan pótselejtezős

Foci vb 2026
18 órája

Kane Haalandnál és Cristiano Ronaldónál is kevesebb tétmérkőzés alatt jutott el száz gólig

Képes Sport
2025.10.11. 14:13

Harry Kane szívesen szerződést hosszabbítana a Bayern Münchennel

Német labdarúgás
2025.10.07. 15:06

Őrült rekordok nyomában – Cselőtei Márk publicisztikája

Német labdarúgás
2025.10.06. 22:15

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 16:06

Harry Kane a Bundesliga tizenegyesrekordere lett

Német labdarúgás
2025.09.21. 12:51

A sokoldalú Konrad Laimert dicsérik a németek a Chelsea elleni BL-meccs után

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 18:32

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59
Ezek is érdekelhetik