Eb 2016: a németek megizzadtak; Lengyelország parádézott

Vágólapra másolva!
2015.09.07. 22:48
null
Thomas Müller vezérletével a németek legyőzték Skóciát (Fotó: Action Images)
Németország és az őt üldöző Lengyelország is győzött az Eb-selejtezősorozat 8. fordulójában. A nationalelf hőse két találatával és gólpasszával Thomas Müller volt. Míg a németeknek meg kellett izzadniuk a három pontért, addig a lengyelek gáláztak Gibraltár ellen, és meg sem álltak nyolc rúgott gólig. A D-csoport harmadik mérkőzésén Írország válogatottja egygólos győzelmet aratott Grúzia felett.

A németek számára a D-csoport első helye volt a tét Skócia ellen, míg Lengyelország – két ponttal Joachim Löw csapatától lemaradva – a világbajnok botlásában bízhatott.

SKÓCIA–NÉMETORSZÁG

A D-csoportban Skócia a kvartett éllovasát, a német válogatottat fogadta. A hazaiak az előző két fordulóban csupán egy pontot tudtak szerezni, így győzelmi kényszerben léptek pályára.

A csapatok elmúlt két egymás elleni összecsapásán egyaránt Németország győzött 2–1-re, ráadásul a nationalelf kilencszer volt eredményes az előző két idegenbeli meccsén, gólt pedig nem kapott, úgyhogy biztató előjelekkel várhatta a találkozót.

A németek esélyeshez méltóan kezdték a mérkőzést, és azonnal beszorították a hazaiakat, akik nem is bírták sokáig a nyomást – Németország a 18. percben Thomas Müller révén megszerezte a vezetést (1–0). A Bayern játékosa 17 méterről, bal lábbal vállalkozott lövésre, a labda megpattant egy védőn, és a kapu bal alsó sarkában kötött ki.

Müller fantasztikus formában van, a nemzeti tizenegy legutóbbi négy Eb-selejtezőjén már ötödször volt eredményes.

Nagy meglepetésre a skótok negyedórán belül egyenlítettek egy pontrúgás után. Az élesen beérkező szabadrúgás épp Manuel Neuer előtt pattant meg, a kapus pedig kiütötte a labdát, ám szerencsétlenségére a visszaérkező Mats Hummelsről a kapuba pattant a labda (1–1).

Csupán hat percig örülhettek a vendéglátók, ekkor ismét a bombaformában lévő Müller talált be (2–1). Nagy szerencséje volt a 25 esztendős játékosnak, Emre Can lövését még sikerült hárítania Marshall kapusnak, ám pechére a labda Müller elé pattant, aki a kapuba fejelt.

Még a játékrész végén jött a Skótok – második – egyenlítőgólja is, James McArthur egy szöglet után kifejelt labdát lőtt vissza kapásból, amibe Neuer csak beleérni tudott (2–2).

A második félidőben is nekiment ellenfelének a világbajnok, aminek az 54. percben meg is lett az eredménye – Müller iramodott meg a jobb szélen, laposan begurított labdáját pedig Ilkay Gündogan lőtte tíz méterről a kapu bal alsó sarkába (3–2).

A folytatásban már nem változott az eredmény, így Németország 19 ponttal vezeti a D-csoportot.

LENGYELORSZÁG–GIBRALTÁR

Lengyelország az eddig pont nélkül álló Gibraltárral csapott össze. A hazaiak sikere egy pillanatig sem volt kérdéses, Kamil Grosicki és Robert Lewandowski duplájával már a szünetben négygólos előnyben voltak. A második játékrészben Arkadiusz Milik is betalált kétszer, mellette Jakub Blaszczykowski és a mindössze 18 éves Bartosz Kapustka is gólt szerzett. Néhány perccel az összecsapás vége előtt szépített Gibraltár, és megszerezte második gólját a 2016-os sorozatban, de a lengyel válogatott végül sima, 8–1-es sikert aratott, hátránya pedig két pont a csoportban az éllovas Németországgal szemben.

ÍRORSZÁG–GRÚZIA

A Vad II István vezette mérkőzésen az első félidőben nem bírtak egymással a felek. A második játékrészben Jonathan Walters révén előnybe került Írország (1–0). Az eredmény már nem is változott. Walters a legutóbbi öt címeres mezben lőtt gólját egyaránt hazai pályán szerezte.

Jonathan Walters gólja Grúzia ellen

EB 2016
SELEJTEZŐ, CSOPORTKÖR
8. FORDULÓ

D-csoport
Lengyelország–Gibraltár 8–1 (4–0)
Varsó, Nemzeti Stadion. V: Gediminas Mazeika (litván)
LENGYELORSZÁG: Fabianski – Olkowski (Mila, 87.), Szukala, Glik, Rybus – Krychowiak, Maczynski – Blaszczykowski (Kapustka, 62.), Grosicki – Lewandowski (Zielinski, 66.), Milik. Szövetségi kapitány: Adam Nawalka
GIBRALTÁR: J. Perez – Barnett, R. Chipolina, J. Chipolina – Garcia, L. Casciaro (Lopez, 79.), Gosling – Bardon, Walker – J. Coombes (K. Casciaro, a szünetben), J.P. Duarte (Bosio, 68.). Szövetségi kapitány: Jeff Wood
G: Grosicki (8., 15.), Lewandowski (19., 29.), Milik (56., 72.), Blaszczykowski (59. – tizenegyesből), Kapustka (74.), ill. Gosling (87.)

Írország–Grúzia 1–0 (0–0)
Dublin, Aviva Stadion. V: Vad II István
ÍRORSZÁG: Given – Coleman, O'Shea, Clark, Brady – Hendrick, Whelan, McCarthy – Hoolahan (McClean, 75.) – Walters, R. Keane (Long, a szünetben). Szövetségi kapitány: Martin O'Neill
GRÚZIA: Revisvili – Lobzsanidze, Kverkvelia, Amiszulasvili, Navalovszki – Okriasvili, Kasia (Cincadze, 76.), Hizanisvili (Kenia, 81.) – Kazaisvili (Papunasvili, 64.), Mcsedlidze, Kankava. Szövetségi kapitány: Kahaber Chadadze
G: Walters (69.)

Skócia–Németország 2–3 (2–2)
Glasgow, Hampden Park. V: Björn Kuipers (holland)
SKÓCIA: Marshall – Hutton, R. Martin, Hanley, Mulgrew – McArthur, S. Brown (Martin, 81.) – Maloney (Anya, 60.), J. Morrison, Forrest (Ritchie, 81.) – S. Fletcher. Szövetségi kapitány: Gordon Strachan
NÉMETORSZÁG: Neuer – Can, J. Boateng, Hummels, Hector – Schweinsteiger, T. Kroos – Th. Müller, Gündogan, Özil (Kramer, 92.) – M. Götze (Schürrle, 86.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
G: Hummels (28. – öngól), McArthur (43.), ill. Th. Müller (18., 34.), Gündogan (54.)

AZ ÁLLÁS
M Gy D V L-K Gk P
1. Németország 8 6 1 1 22–7 +15 19
2. Lengyelország 8 5 2 1 29–7 +22 17
3. Írország 8 4 3 1 17–5 +12 15
4. Skócia 8 3 2 3 14–10 +4 11
5. Grúzia 8 2 6 5–14 –9 6
6. Gibraltár 8 8 2–46 –44 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik