A meglepetések Eb-selejtezője – meddig lazsálhatnak a gigászok?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.15. 21:23
null
A németek nem a gyenge szerepléshez vannak szokva (Fotó: Reuters)
Három forduló telt a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőjéből, s bizony fél Európa tátott szájjal áll néhány végeredmény, illetve néhány csoportban kialakult rangsor előtt. Mi, magyarok is saját bőrünkön tapasztalhattuk, milyen érzés kikapni gyengébbnek vélt, jelentős futballmúltat alig felmutató nemzettől. De mit szóljon akkor Hollandia, Görögország, Portugália vagy a világbajnok Németország? Utóbbi története legrosszabb selejtezőcsoportos rajtját nyújtotta. Mi lehet a nagy nemzetek botladozásának, illetve a „kicsik” megtáltosodásának oka? Gianni Infantino, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) főtitkára szerint ez a jelenség egyenes következménye annak, hogy immár 16 helyett 24 együttes jut ki a franciaországi kontinensviadalra.

 

Minden a magyar válogatottal kezdődött… Több mint egy hónap telt el azóta, hogy a Pintér Attila által vezetett nemzeti csapatunk a Fradi új stadionjában 1–0-s előnyről vereséget szenvedett az Észak-Írországtól, amelyet addig kivétel nélkül mindig legyőztünk. Az UEFA által átszervezett lebonyolítási rendszer értelmében mi már az első játékhét legelső napján, azaz szeptember 7-én bemutatkozhattunk, de a hosszú távra lökést adó kezdés helyett csúnyán leégtünk.

Ráadásul a mi csoportunkban ekkor az előzetesen legerősebbnek tartott Görögország odahaza három pontot „ajándékozott” Romániának. Pedig a brazíliai világbajnokságon nyolcaddöntőig menetelő görögök ezt megelőzően legutóbb 2007-ben kaptak ki Eb-selejtezőn.

Ugyanezen a napon Portugáliában is síri csend honolt az Estádio Municipal de Aveiróban úgy nagyjából 22.35 körül. Cristiano Ronaldóék otthon óriási meglepetésre kikaptak az akkor a FIFA-világranglistán 70. helyen számon tartott Albániától. Nem csoda, hogy négy nappal később a portugál szövetség megköszönte Paulo Bento munkáját, s Fernando Santost nevezte ki helyette szeptember 23-án. Ebben speciel megelőztek minket a portugálok, Pintér Attilát hét nappal Bento kirúgását követően menesztette az MLSZ.

Szeptember 9-én jött az újabb nagy meglepetés. Csehország Prágában 2–1-re legyőzte a vb-bronzérmes hollandokat, ezzel egy időben Ciprus 2–1-re nyert Boszniában Muhamed Besicék ellen, Izland pedig hármat vágott a török válogatottnak. Ez utóbbi talán nem is olyan meghökkentő, tudva, hogy az izlandiak tudatos munkája, építkezése a 2014-es vb-kvalifikáción már pótselejtezőt ért.

Mint ismert, ettől a selejtezőtől kezdve már 24 csapat jut ki az Eb-re, és az egyes fordulókat nem egy napon, hanem valamivel szétszórtabban rendezik. Gianni Infantino UEFA-főtitkár szerint utóbbi a televíziós nézőknek kedvez, akik így több mérkőzést nézhetnek élőben, míg a létszámnöveléssel izgalmasabb párharcokat élvezhetünk.

MÉG SOSE KEZDTEK ILYEN ROSSZUL A NÉMETEK
A világbajnoki címvédő három Eb-selejtezőmérkőzésen mindössze négy pontot gyűjtött, ilyen gyenge kezdésre pedig – a régebbi győzelmeket is a ma érvényes három ponttal számolva – még sosem akadt példa. Ugyancsak negatív rekordnak számít a német válogatottnál, hogy három találkozó után negatív a gólkülönbsége (3–4). Részletek itt»

„Az UEFA fő tervei között szerepel az európai futball fejlesztése – idézi a Reuters Gianni Infantinót. – Azért emeltük tizenhatról huszonnégyre a létszámot, mert a minőség ezt megköveteli. A világ harminckét legjobb válogatottjából húsz európai. Egyes kritikák szerint így néhány találkozó értéket veszti, de úgy vélem, már a szeptemberi első fordulóban láthattunk nem várt végeredményeket.”

„Azzal, hogy huszonnégy nemzet kvalifikálhatja magát az Eb-re szinte mindenkinek lehetőséget ad a kijutásra. Ez pedig új lökést adott a selejtezőknek, hiszen – legalábbis az elején – mindenkinek jó esélye van kiharcolni az Európa-bajnoki részvételt. Láthattuk, ahogy Ciprus legyőzi Bosznia-Hercegovinát, Csehország Hollandiát, Albánia pedig Portugáliát. Már így is sok hihetetlen eredmény született, s az új lendület még érdekesebbé teheti a selejtezőket” – tette hozzá az UEFA-főtitkár.

S milyen igaza volt a szövetség tar elöljárójának!

MI LEHET AZ OK?
A selejtezők izgalmi faktorának növekedése mögött aligha az Eb-bővítés az igazi ok, vagy legalábbis csak közvetve. Az adekvát megfogalmazással alighanem várni kell a selejtezők végéig, ám a jelenség mögött sokkal inkább a topválogatottakat érintő összetett jelenség húzódhat meg.

A nagy válogatottak mindegyike ott volt a vb-n, játékosaiknak jócskán kevesebb pihenő jutott, mint a többi válogatott képviselőinek, így ilyen-olyan okokból – sérülések, fáradtság, fiatalítás, esetleg motivációs visszaesés – ezeknél a csapatoknál most értelemszerűen több probléma jelentkezik, mint az új lehetőségre nagyon koncentráló mezőny többi részénél.

Ehhez jöhet még az a pszichológiai adalék, hogy míg a elitválogatottak korábban nem engedhettek meg maguknak botlást, most játékosaik úgy érezhetik, belefér egy kis „lazítás” – a mezőny viszont kellően kiegyenlített ahhoz, hogy a pályán rögtön meglepetések szülessenek.

Németország aligha veszít pontokat, ha hasonló csapattal áll ki Lengyelország és Írország ellen, mint a vb-döntőben. A hollandok Van Gaallal és a nyári motivációval aligha kapnak ki Prágában és Reykjavíkban. A görögök sem biztos, hogy egy ponttal állnának a nyári formával és a csapatátalakítás szükségszerűsége nélkül. Ez persze nem von le semmit az izlandi, walesi vagy szlovák érdemekből, ám Európa- és világbajnokokat alighanem még korai lenne leírni. Mi pedig – akár mint magyarok és mint szurkolók – csak jól járhatunk.

A második, már októberben rendezett játékhét is bombameglepetéssel indult: a FIFA-világranglistán – a selejtezők előtt – 45. Szlovákia hazai környezetben 2–1-re legyőzte Vicente del Bosque spanyol armadáját, amely a nyári vb-kudarc után éppen új korszakba kezdett. A spanyolok bukása mellett valamelyest eltörpül a vb-n a legjobb tizenhat között búcsúzó Svájc szlovéniai veresége, no és a törökök hazai, csehektől kapott zakója.

A spanyolokhoz hasonlóan nagy visszhangja volt a világbajnok nationalelf lengyelországi vereségének. A német válogatott hiába támadott jóval többet ellenfelénél, 2–0-ra kikapott vendéglátójától.

A legutóbbi fordulóban pedig ismét a hollandok kerültek reflektorfénybe: Guus Hiddinkék is ízelítőt kaptak az izlandi focisuliból (2–0), s így három kör után mindössze három ponttal a harmadik helyen állnak az A jelű hatosban a hibátlan izlandiak és csehek mögött.

A „hab a tortán” pedig egy nappal később jött: Németország a lengyelországi kudarc után otthon a 94. percben engedte ki kezéből a győzelmet Írország ellen (1–1), míg a magyar együttes csoportjában Észak-Írország idegenben 2–0-ra legyőzte a 2004-es Eb-aranyérmes görögöket, ezzel százszázalékos mutatójával megerősítve helyét az F-csoport élén.

Három forduló után elmondható, hogy a világbajnokság első és harmadik helyezettje egyaránt nem áll automatikus Eb-részvételt érő helyen saját hatosában. A csoportok élén pedig többek között Wales, Szlovákia, Észak-Írország és Albánia is megtalálható.

Tény, a semleges nézők számára a korábbiakhoz képest több izgalmat hozott eddig a selejtező, csak aztán nehogy lemaradjon egy nagy, nézőcsalogató válogatott a 2016-os tornáról…

HA MOST ÉRNE VÉGET A SELEJTEZŐ…
Csoportelsők: Izland, Wales, Szlovákia, Lengyelország, Anglia, Észak-Írország, Ausztria, Horvátország, Albánia
Csoportmásodikok: Csehország, Izrael, Spanyolország, Írország, Szlovénia, Románia, Oroszország, Olaszország, Dánia
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Izland 3 3 8–0 +8 9
2. Csehország 3 3 8–4 +4 9
3. Hollandia 3 1 2 4–5 –1 3
4. Lettország 3 2 1 1–4 –3 2
5. Kazahsztán 3 1 2 3–7 –4 1
6. Törökország 3 1 2 2–6 –4 1
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Wales 3 2 1 4–2 +2 7
2. Izrael 2 2 6–2 +4 6
3. Belgium 2 1 1 7–1 +6 4
4. Ciprus 3 1 2 4–5 –1 3
5. Bosznia-Hercegovina 3 2 1 2–3 –1 2
6. Andorra 3 3 2–12 –10 0
A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szlovákia 3 3 6–2 4 9
2. Spanyolország 3 2 1 10–3 7 6
3. Ukrajna 3 2 1 3–1 2 6
4. Macedónia 3 1 2 4–8 –4 3
5. Fehéroroszország 3 1 2 2–6 –4 1
6. Luxemburg 3 1 2 3–8 –5 1
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lengyelország 3 2 1 11–2 +9 7
2. Írország 3 2 1 10–2 +8 7
3. Skócia 3 1 1 1 4–4 0
4
4. Németország 3 1 1 1 3–4 –1 4
5. Grúzia 3 1 2 4–3 +1 3
6. Gibraltár 3 3 0–17 –17 0
AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 3 3 8–0 +8 9
2. Szlovénia 3 2 1 3–1 +2 6
3. Litvánia 3 2 1 3–2 +1 6
4. Svájc 3 1 2 4–3 +1 3
5. Észtország 3 1 2 1–2 –1 3
6. San Marino 3 3 0–11 –11 0
AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Észak-Írország 3 3 6–1 +5 9
2. Románia 3 2 1 4–1 +3 7
3. Finnország 3 1 1 1 4–4 0 4
4. MAGYARORSZÁG 3 1 1 1 3–3 0 4
5. Görögország 3 1 2 1–4 –3 1
6. Feröer 3 3 1–6 –5 0
A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ausztria 3 2 1 4–2 2 7
2. Oroszország 3 1 2 6–2 4 5
3. Svédország 3 1 2 4–2 2 5
4. Montenegró 3 1 1 1 2–1 1 4
5. Moldova 3 1 2 2–5 –3 1
6. Liechtenstein 3 1 2 0–6 –6 1
A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 3 3 9–0 9 9
2. Olaszország 3 3 5–1 4 9
3. Norvégia 3 2 1 5–3 2 6
4. Bulgária 3 1 2 3–4 –1 3
5. Málta 3 3 0–6 –6 0
6. Azerbajdzsán 3 3 2–10 –8 0
AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Albánia 2 1 1 2–1 +1 4
2. Dánia 3 1 1 1 3–3 0
4
3. Portugália 2 1 1 1–1 0 3
4. Szerbia 1 1 1–1 0 1
5. Örményország 2 1 1 2–3 –1 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik