Jürgen Klinsmann

A keletnémet származású Jürgen 1964-ben született Göppingenben, s nyolcéves korában kezdett el futballozni a TB Gingenben, majd az SC Geislingenben. 1978-ban, amikor szülei, Siegfried és Martha Klinsmann Stuttgartban egy pékséget nyitottak (mely még ma is működik), fiuk a kisebbik helyi csapatban, a Stuttgarter Kickersben folytatta pályafutását. Nemsokára be is került az U-16-os válogatottba, s 18 évesen már a nagycsapatban, a Bundesliga II-ben rúghatta a labdát s hamarosan megszerezte első gólját is. 1984-ben már a liga legjobb góllövői között tartják számon a 19-ig jutó legénykét, akinek legnevesebb játszótársa a nagy harcos, Guido Buchwald volt, akivel később két-két VB-n és EB-n is együtt léphetett pályára! Az ősz mindkettejüket már a VfB-ben találta - a szerencsésebbek, azaz a fiatalabbak kedvéért elmondanám, hogy akkoriban olyan válogatott szintű játékosok alkották a svábok keretét, mint a portás Immel, a védő Srecko Katanec, Klaus Allgöwer, Buchwald, Strehmer, Schaefer, Sigurvinsson, a középpályás Müller, Spies, Gaudino, Poschner vagy a támadósorban Fritz Walter. Első mérkőzésén rögtön ötször talált be az ellenfél hálójába, s csakhamar a bajnokság legjobbjai közé tartozik: 1987-ben a nagyválogatottban is debütálhat a brazilok ellen, majd 1988-ban német gólkirály 19 találatával. Nyáron a hazai rendezésű kontinenstornán alapember volt Völler mellett, s az Év játékosának választott Klinsi egy gólt is szerzett (a dánok ellen), de a döntőtől van Bastenék elütötték őket. Nyáron egy másik bronzérmet is szerzett a szöüli olimpián, majd 1990-ben kárpótolhatta magát Itáliában: végig kiválóan futballozva három góllal és számtalan fontos szabadrúgás, tizenegyes kiharcolásával segítette aranyhoz a Nationalelfet. Ekkor már félig otthol játszott, ugyanis Brehmét és Matthaeust követve az olasz Interhez igazolt, ám első két jól sikerült szezonja után 1992-ben már csak hét gólig jutott, Kalle Riedle miatt gyakran a válogatottban is kispadra szorult, így a svédországi EB-ezüstérem után - némi meglepetésre - a Monacóhoz igazolt. A viszonylagos stresszmentesség és a kiváló játszótársak mellett - Ettori, Tigana, Petit, Djorkaeff, Legwinski, Gnako, Dub, Legwinski, a portugál zseni Rui Barros, Thuram, Fofana, Grimandi, Ikpeba - újra jó formába lendült, s két év alatt összesen több mint 30 gólt vágott a keresztcsíkos mezeseknél. 1994-ben az USA-ban újra kirobbanó formában vágta a gólokat a világbajnokságon, öt találattal ezüstcipős lett, pedig a germánok nagyon hamar hazarepülhettek. A torna után Angliába, a Tottenhambe igazolt, s az első légiósok közé tartozott, akik forradalmasították a szigetországi labdarúgást: felbecsülhetetlen, hogy Cantona, Zola és Klinsmann milyen nagy hatással volt a sportágra arrafelé! Megválasztották az Év játékosának is, később ezüstlabdás lett Weah mögött (pedig inkább megérdemelte volna a trófeát mint a felkapott, de hamarosan nevetségesen könnyűnek találtatott libériai ék), a legnépszerűbb médiasztárok közé tartozott, ám mégis hazahúzta a szíve s a Bayern Münchenbe igazolt. Bár Matthaeusszal többször is összetűzésbe került, egy elképesztő csatártriót alkotott a bolgár Kosztadinovval és Papinnel, ráadásul megkapta a csapatkapitányi rangot is s Nationalelfben.

Jürgen Klinsmann és Lothar Matthaeus finoman fogalmazva sem evett egymás tenyeréből, amúgy is kiélezett viszonyukat a sajtó tovább rontotta. Az 1996-97-es UEFA Kupa-sorozat 1. fordulójában a Valencia ellen játszott a címvédő, és az idegenbeli 0-3 után hazai pályán a 15. percben tizenegyeshez jutott. Giovanni Trapattoni vezetőedző még a meccs előtt "Loddart" jelölte ki ítélet-végrehajtóak, a labdát azonban Klinsmann tette le, majd lőtte bele Andoni Zubizarretába. "Hogy miért nem vettem el tőle a labdát? Gondoljanak bele, milyen szalagcímekkel jelentek volna meg másnap a lapok! Kit érdekelt volna a meccs? Csak az, hogy Matthaeus és Klinsmann ismét összeveszett" - indokolta meg visszahúzódó magatartását a magyar válogatott későbbi szövetségi kapitánya. Klinsmann nyáron az EB alkalmával visszatért Albionba, s újra fantasztikus játékot mutatva háromszor rezgette meg az ellen hálóit, s aranyéremmel térhetett haza. A következő szezonban a bajor csodacsapatban (Kahn - Babbel, Helmer, Matthaeus - Basler, Hamann, Scholl, Strunz, Ziege - Klinsmann, Rizzitelli) nem érezte jól magát az olasz tréner, Giovanni Trapattoni túlságosan is védekezésre épülő taktikája miatt. Már márciusban bejelentette: a szezon végén a Sampdoriába igazol, hogy szíve szerint futballozhasson újra, ám Olaszországban sem érezte jól magát, pedig a kiváló társak hiányára Genovában sem panaszkodhatott (Ferron, Mihajlovics, Oman-Bijik, Signori, Montella, Laigle, Verón, Boghossian). Alan Sugar, a Tottenham elnöke decemberben vissza is csábította őt Londonba, ahol Klinsmann még egyszer utoljára megrázta magát, s télen-tavasszal kilenc gólt lőtt. A 33 éves csatár a franciaországi világbajnokságon is jó volt három gólra, talán csak egyedül rá nem lehetett panasz a csapatból. Szépen szeretett volna elbúcsúzni s jó szájízzel szögre akasztani a futballcipőt, nem akarta hogy 37 évesen a szurkolók kiabálják ki a csapatból, így jó formája ellenére is a visszavonulás mellett döntött. Amerikába költözött s ott tanult sportmarketinget, majd a Los Angeles stábjában kapott szerepet, s edzéseken gyakran beállt focizni is. 2003-ban egy fantasztikus hír járta be a világsajtót: Klinsi a nagyon sokadik osztályú Orange County Blue Stars csapatában nyolc mérkőzésen pályára lépett, sőt, 39 évesen öt gólt is lőtt! A futball világához ennek ellenére sem volt sok köze, ezért is hatott bombameglepetésként hogy az EURO2004 kudarca után lemondó Rudi Völler helyére őt nevezte ki a DFB elnöke, Gerhard Mayer-Vorfelder, miután Hitzfeld és Rehhagel is visszautasította a felkérést. Jótékonysági alapja, az Agapedia miatt is hatalmas népszerűségnek örvendő Klinsmann nagy elszántsággal kezdett új munkájához, de el kell ismernünk, ez a keret abszolúte nem alkalmas arra, hogy otthol tartsa a Világkupát, s ezt a DFB, a szövetség vezetői is elismerték.

A Konföderációs Kupán fájdalmasan tisztán látszott, hogy a braziloktól és az argentinoktól is messze állnak, bár a felkészülési mérkőzéseken az erős ellenfelek ellen soha nem adták olcsón bőrüket, ám a kisebbek többször is megcibálták az oroszlánok bajszát, mint például az emlékezetes mérkőzésen a Torghelle vezette magyar válogatott. 2005 őszén azonban már a közvélemény és a vezetőség is besokallt a szlovákok elleni vereség és a törökök elleni döntetlen, majd a kínaiak ellen kiszenvedett 1:0-s győzelem után, ráadásul a Bayern München vezetői is nagy elszántsággal kezdtek hozzá fúrásához; így kissé megalázó módon egy válságtanácskozást kellett tartania 227 nappal a nagy torna előtt a Német Labdarúgóliga (DFL), a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) vezetőivel és a klubok képviselőivel. "Változatos és jó kis beszélgetés volt - értékelt Jürgen Klinsmann a "kríziscsúcs" után. Éltem a lehetőséggel, hogy a koncepciómat még egyszer bemutassam a menedzsereknek és a vezetőknek." Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München alelnöke azt emelte ki: "A két fél álláspontja nagyon sokat közeledett egymáshoz. Érzelmekkel telített vitát folytattuk, az eredmény pedig gyümölcsöző."

A megbeszélés eredményeit az alábbiak szerint foglalhatjuk össze:
a kapuskérdésről Jürgen Klinsmann kijelentette, hogy továbbra is Oliver Kahn, a Bayern München játékosa marad a Nationalelf első számú kapusa, Jens Lehmannra csak másodsorban számít. Rummenigge kifejtette, hogy a német válogatott 1996 óta már nem tartozik a világ közvetlen élvonalához, és hogy a 2002-es vb-ezüstérem véletlen volt. Klinsmann emlékeztetett: "Már a Konföderációs Kupa után megmondtam, hogy gyengébb játékosok jönnek. Ez várható volt. De az utóbbi idők gyenge eredményei fontosak voltak a csapat továbbfejlődéséhez.". Létrehoztak a kapitány fölé egy klubvezetőkből álló munkacsoportot, amely a hivatalos verzió szerint segíti majd Klinsmann munkáját. Ennek vezetője Uli Hoeness, a Bayern München menedzsere, Klinsmann legfőbb kritikusa, Wener Hackmann ligaelnök, tagjai közé tartozik Herbert Briem (VfB Stuttgart), Dieter Hoeneß (Hertha BSC Berlin), Rudi Assauer (Schalke 04) és Michael Zorc (Borussia Dortmund).
Klinsmann beismerte: hibázott akkor, amikor a Kína elleni barátságos mérkőzés után visszarepült kaliforniai otthonába, és nem maradt legalább a Schalke-Bayern mérkőzés idejére Németországban, hogy tisztázza a problémákat. A Nationalelf szakvezetője nem költözik Németországba, azt azonban megígérte, hogy az otthon tartózkodását mindig úgy tervezi majd meg, hogy mindig el tudja intézni a dolgokat a válogatott ügyeit.

Nem a legjobb előjel egy megalázott, szakmájában megkérdőjelezett s így vagy sértődött, vagy összezavart kapitánnyal nekivágni a világbajnokságnak, mindenesetre a szurkolók sejtettek valamit: egy közvélemény-kutatás szerint a németek mindössze 7%-a hisz abban, hogy a Nationalelf bejut a döntőbe, 16 %-uk szerint a csoportjukból sem jutnak tovább!

Nos, a torna üde színfoltjaként végül a harmadik lett a német csapat, de Klinsmann lemondott, és egy kis amerikai pihenést követően 2011-ben az amerikai válogatott mestere lett.