NFL Fantasy tippek, Week 13

118465 118465118465 118465
Vágólapra másolva!
2014.11.30. 13:11
Címkék
Sajnos repül az idő, lassan vége a szezonnak, pedig még el sem kezdődött. Az online-foci szerelmeseinek adrenalin szintje is lassan a plafonon...

Sajnos repül az idő, lassan vége a szezonnak, pedig még el sem kezdődött. Az online-foci szerelmeseinek adrenalin szintje is lassan a plafonon, végét járja a fantasy alapszakasz, nézzük hát kit érdemes betenni, illetve ki lehet terhes csapatunk számára.

Irányítók

A hét kezdője:

Ryan Tannehill (Dolphins) Múlt heti remeklése könnyen megismételhető, hiszen a Jets hátsó alakzata egész évben siralmas, múlt héten Orton is korrekt teljesítményt tett le az asztalra ellenük, ráadásul idén ők szenvedték el a legtöbb TD átadást (27) és ők szerezték a legkevesebb interceptiont (3).

Biztos kezdő:

Andrew Luck (Colts) Múlt héten egy félidőn keresztül szenvedett, de nem hiszem, hogy ez kihat a mai formájára. Hazai pályán két meccs kivételével mindig 300 yard fölé ment és a 13 TD-5INT is bíztató. A Redskins QB-k ellen a 7. legrosszabb csapat fantasy szempontból, köszönhetően a 21 benyelt TD passznak, mely csak 4 labdaszerzéssel párosul.

Eli Manning (Giants) Nagyon labilis az idei formája (is), de az eddig 19 TD-t engedő Jags secondary ellen a legutóbbi formája prognosztizálható.

A hét padosa:

Alex Smith (Chiefs) Idén a második fordulóban már találkozott a Broncos-zal, akkor 255 yard, TD és INT nélkül. Ezen kívül is volt idén 3 olyan meccse, amin sem TD-t, sem INT-et nem dobott. Sótlan kis fantasy játékos. A Broncos QB-k ellen nagyon rossz idén, de az egyetlen olyan meccsük, amin nem kaptak TD-t, az a 2. heti odavágó volt.

Csak óvatosan:

Matt Ryan (Falcons) Jelenleg a Cardinals védelme az egyetlen, amely minimum annyi labdát szerzett a levegőben, mint amennyi TD passzt engedett. A 15 INT a 49ers mögött a liga második legjobb mutatója. Ryan a Georgia Dome-ban elvileg extra, de ezt az első két meccs kivételével még nem bizonyította.

Ryan Fitzpatrick (Texans) Mallett sérülése után újra Fitz a kezdő, de az ellenfél nem ígérkezik könnyűnek. A Titans futás ellen botrányos, de QB-k ellen top5-ös fantasy pontjaik vannak. Az elmúlt három héten 3 TD-3INT a mutatójuk, miközben 228 yardot engedtek átlagban.

Futók

A hét kezdője:

Le'Veon Bell (Steelers) A bye week előtt 203 yard, TD teljesítménnyel zúzta porrá a Titans védelmét, ráadásul Blount kirúgása miatt az összes snap rá vár. A Saints futás ellen botrányos, az elmúlt 3 vereség alkalmával 504 yardot és 4 TD-t engedett az ellenfeleknek.

Biztos kezdő:

Arian Foster (Texans) Sérülése után szinte biztos, hogy újra pályára lép. A Titansnél nem is kívánhatna kellemesebb ellenfelet. Idén egyszer már szétzúzta őket (151yard, 2TD), azóta Forsett, Bell és McCoy is 100 yard fölé ment ellenük, mindannyian min. 1 TD társaságában.

Andre Ellington (Cardinals) Idén a Falcons engedi a legtöbb pontot a futóknak, 11 meccsen már 14 futott és 1 elkapott TD-t szereztek ellenük. Ellington két hete nem TD-zett és alig szerzett yardot, itt a sansz a javításra.

A hét padosa:

Isiah Crowell (Browns) Ben Tate kipörgetése után ő lett a Browns első számú futója, amit múlt héten remek teljesítménnyel hálált meg. A Browns playbookjának hála remekelnek idén a futók, de a Bills ellen bajban lesznek. Pár hete a Jets egy meccsen három TD-t futott ellenük, de a maradék 10 meccsen mindössze 1 hatpontost engedtek, bizonyos Charlesnak.

Csak óvatosan:

Ryan Mathews (Chargers) A Ravensé a legjobb futók elleni védelem, mindössze 3 TD-t engedtek, ráadásul Bradshaw 68 yardja a legtöbb, amit egy futó idén megtett ellenük. Mathews remek formának örvend, ma ez mégis kevés lesz.

Lamar Miller (Dolphins) A Jets passz ellen siralmas, de a futók ellen nem egy rossz csapat. Mindössze 5 futott TD-t engedtek idén, ráadásul Miller sem remekel, elmúlt 5 meccsén csak 1 TD-t szerzett és 58 yardot átlagolt.

Elkapók

A hét kezdője:

Keenan Allen (Chargers) Amíg futás ellen zseniális a Ravens védelme, addig a WR-ek ellen a legtöbb yardot engedik és a 2. legtöbb fantasy pontot szenvedik el. Múlt héten 104 yardot és egy TD-t szerzett, ez ma is benne van a levegőben.

Biztos kezdő:

Kendall Wright (Titans) A Texans D# ellen szerzik a legtöbb pontot az elkapók, köszönhetően a második legtöbb engedett TD-nek. Wright hetek óta adós a jó játékkal, a Texans az ideális ellenfél, hogy kilábaljon a gödörből.

T.Y. Hilton (Colts) Az elmúlt 4 meccsén kétszer jutott bőven 100 yard fölé és 3 TD-t szerzett. A Redskins két hete a Tampás Evanst 200-, múlt héten Boldint 100 yard fölé engedte, ráadásul ketten 3 TD-t szereztek ellenük.

A hét padosa:

DeAndre Hopkins (Texans) Idei első Titans elleni meccsén 95 yardot szerzett, TD nélkül. A bye week óta szintén adós a jó játékkal, TD-t sem szerzett. A Titans az elmúlt öt meccsén senkit nem engedett 100 yard fölé és mindössze 2 TD-t szenvedtek el.

Csak óvatosan:

Mike Evans (Buccaneers) Hihetetlen formában van, de a Bengals ellen megszakad jó sorozata. Az elmúlt 3 meccsen a Bengals senkit nem engedett 56 yard fölé és mindössze 1 TD-t szenvedtek el.

Cobb/Nelson (Packers) Őket Rodgers apai szeretet miatt lassan már csak párban lehet emlegetni. Mindketten zseniálisak idén, ahogy a Pats passz elleni védekezése is. Minden bizonnyal felváltva áldozzák be magukat Revis oldalán, így pedig egyikőjüknek sem lesz kifejezetten jó meccse.

Tight Endek

A hét kezdője:

Jimmy Graham (Saints) A Steelers WR-ek ellen kifejezetten hatékony, ennek a TE-k elleni fantasy számok issza meg a levét. Átlagban 51 yardot engednek meccsenként és 8 TD-t is benyeltek már. Graham elmúlt 5 meccsén 6 TD-t szerzett, nem hinném, hogy a kohászok megállítják.

Biztos kezdő:

Charles Clay (Dolphins) A redzoneban WR-ek ellen elég hatékony a Jets, ellenben a tight endekkel. Eddigi 11 meccsükön 12-szer ünnepelt TD-t TE ellenük. Clay sérülés miatt pihent múlt héten, a MNF-ra összeszedi magát.

A hét padosa:

Heath Miller (Steelers) Miller a Colts elleni remeklése óta adós a jó játékkal. A Saints fantasy szempontból a leghatékonyabb a TE-k ellen, mindössze 3 engedett TD-vel és meccsenként 31 elszenvedett yarddal.

Csak óvatosan:

Owen Daniels (Ravens) A Saints éppen ellene bizonyította, mennyire is hatékony TE-k ellen. Múlt héten Daniels mindössze 7 yardot szerzett, de az előtte levő meccseken sem jutott 70 yard fölé. A Chargers mindössze 42 yardot enged meccsenként TE-knek és 2 elszenvedett TD-nél járnak.

Védelmek

A hét kezdője:

Bengals A Bucs ellen nem nehéz remekelni idén, sok a labdavesztés, ráadásul a Bengalsba visszetér Burfict is, akivel javul a pass rush is.

Biztos kezdő:

Giants Idén a Jaguars offense ellen szerzik a legtöbb pontot a védelmek, az interceptionoket és sackeket is szépen termelő Giants D# jó meccset csinálhat.

Vikings Az 5. legtöbb pontot a Panthers ellen szerzik idén a védelmek, a legutóbbi Packers meccstől eltekintve a Vikings védelem hetek óta remekel. Sack-hegyek és labdaszerzések jellemzik az egységet.

A hét padosa:

Redskins A Colts ellen a 3. legrosszabbak a védelmek idén, Luck mindenkit szétszed. A Rézbőrűek védelme idegenben ráadásul már 3 óriási zakóba futott bele.

Csak óvatosan:

Patriots A hazafiak védelme a 7. legjobb egység a ligában, de Rodgers és a Packers a Lambeaun nem nagyon veszít labdát, ellenben szépen termeli a yardokat és a pontokat. A Packers ellen ráadásul az 5. legkevesebb pontot szerzik a védelmek.

Chiefs A Broncos ellen a 2. héten nem szereztek labdát és mindössze egyszer sackeltek. Ez nem túl bíztató, mint ahogy az sem, hogy 11 meccs után a Broncos elleni védelmet mínuszos átlagot tudhatnak magukénak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik