Webber elismerte: Fortuna az ő oldalán állt

Vágólapra másolva!
2010.08.01. 18:35
null
Webber alaposan megünnepelte negyedik idei futamgyőzelmét (Fotó: Czerkl Gábor)
A 25. Formula–1-s Magyar Nagydíjat megnyerő Mark Webber elismerte, hogy ezúttal a szerencsére is nagy szüksége volt, míg csapattársa, Sebastian Vettel buta hibája miatt kesereg. Fernando Alonsót nem téveszti meg a most elért második helyezése, míg Lewis Hamilton úgy érzi, kiesésével nagyban csökkentek esélyei a világbajnoki címre.

 

Az idénybeli negyedik futamgyőzelmét arató Webber elismerte, hogy jó adag szerencsére is szüksége volt első magyarországi elsőségének megszerzéséhez.

„Egy kis ajándék volt ez a számomra, eddig nem jutott belőle túl sok nekem. Hihetetlen nap ez a csapat számára. A kettős győzelem volt a célunk, ami sajnos nem jött össze, de így is rengeteg pontot gyűjtöttünk – örömködött az ausztrál, aki átvette a vezetést a vb-pontversenyben, ám továbbra is két lábbal a földön áll. – Még jó néhány nagy verseny előttünk áll, mind különböző kihívást jelent számunkra és az autók számára is."

Webber elmondta, nem nagyon hitt a győzelemben azután, hogy az első körben visszaesett a harmadik helyre: „Ha Seb nem követi el azt a hibát, valószínűleg ez az ő versenye lett volna."

Vettel szerint könnyed ujjgyakorlat lett volna számára a futamgyőzelem, ha nem sújtották volna áthajtásos büntetéssel, amiről csak a leintés után tudta meg, hogy azért kapta, mert a biztonsági autó kiállása előtt több mint tízautónyi távolságra maradta le Webbertől, feltartva ezzel a mögötte haladó Alonsót.

„Amikor kiment a biztonsági autó, elaludtam – ismerte el Vettel, hogy nem koncentrált százszázalékosan a kritikus esetnél. – Láttam a safety car pályán tartózkodását jelző táblákat, a távozását jelző fényt viszont nem vettem észre. Csak melegítettem a gumikat, biztos voltam benne, hogy még megyünk egy kört a biztonsági autó mögött. Aztán láttam, hogy Mark az utolsó kanyarba ér, a safety car pedig kimegy, de ekkor már nagyon sok időt vesztettem, egyáltalán nem szándékosan."

„Nem értettem mi történik, miért kaptam a büntetést. Nagy kérdés volt számomra egészen a futam végéig, amikor aztán valaki felvilágosított. Nagyon nagy balszerencse, hiszen ha ez nincs, könnyedén nyertem volna. De legalább a dobogóra odaértem" – zárta mondandóját Vettel, aki így is csak 10 ponttal van lemaradva az élen álló Webbertől.

Bár Alonso a második helyen végzett, szerinte a Magyar Nagydíjnak mégis figyelmeztető jelnek kell lennie a Ferrari számára.

„Egyértelműen lassabbak voltunk mindkettejüknél az egész hétvégén – utalt Alonso a Red Bull pilótáira. – Nem ért meglepetés a versenyen. Nagyon lassúnak éreztem magamat hozzájuk képest, de a pálya adottságinak köszönhetően nagyon nehéz itt előzni, így sikerült megtartanom a második helyet. Ennek mindenképpen örülhetünk, ám tudjuk, hogy mind a versenyeken, mind az időmérőkön gyorsulnunk kell. Negyven körön keresztül haladtam Vettel előtt, úgy, hogy egy-két másodperccel jobb volt nálam. A pálya vonalvezetése segített ma nekem, egy normális pályán lehetetlenség lett volna megőriznem a második pozíciót."

A sebességváltójának meghibásodása miatt kieső Lewis Hamilton nagyon csalódott, úgy gondolja, nagy veszteség érte, és jelentősen csökkentek esélyei a világbajnoki címre.

„Ez a versenyzés. Továbbra is keményen kell dolgoznunk. Nagyon sok pontot vesztettünk ma, ebben az évben már másodszor – mondta Lewis Hamilton. – Remélem, hogy nem lesznek problémáink a következő futamokon. Sajnos már nem tehetünk semmit ezért a hétvégéért. Ilyen a motorsport, ha az autót a határig elhasználjuk, akkor megtörténhet, hogy nem bírja tovább."

MAGYAR NAGYDÍJ 
 A VÉGEREDMÉNY
  1. Webber Red Bull-Renault 1:41:05.571
  2. Alonso Ferrari 17.821
  3. Vettel Red Bull-Renault 19.252
  4. Massa Ferrari 27.474
  5. Petrov Renault 1:13.100
  6. Hülkenberg Williams-Cosworth 1:16.700
  7. De la Rosa Sauber-Ferrari 1 kör
  8. Button McLaren-Mercedes 1 kör
  9. Kobajasi Sauber-Ferrari 1 kör
10. Barrichello Williams-Cosworth 1 kör
11. M. Schumacher Mercedes 1 kör
12. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1 kör
13. Liuzzi Force India-Mercedes 1 kör
14. Kovalainen Lotus-Cosworth 3 kör
15. Trulli Lotus-Cosworth 3 kör
16. Glock Virgin-Cosworth 3 kör
17. B. Senna HRT-Cosworth 3 kör
18. Di Grassi Virgin-Cosworth 4 kör
19. Jamamoto HRT-Cosworth 4 kör
     
NEM ÉRT CÉLBA
Pilóta Istálló Kör
Hamilton McLaren-Mercedes 25.
Kubica Renault 25.
N. Rosberg Mercedes 17.
Sutil Force India-Mercedes 17.
Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 2.

 

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA 
PILÓTÁK
  1. Mark Webber 161 pont
  2. Lewis Hamilton 157
  3. Sebastian Vettel 151
  4. Jenson Button 147
  5. Fernando Alonso 141
  6. Felipe Massa 97
  7. Nico Rosberg 94
  8. Robert Kubica 89
  9. Michael Schumacher 38
10. Adrian Sutil 35
11. Rubens Barrichello 30
12. Vitalij Petrov 17
13. Kobajasi Kamui 17
14. Vitantonio Liuzzi 12
15. Nico Hülkenberg 10
16. Sébastien Buemi 7
17. Pedro de la Rosa 6
18. Jaime Alguersuari 3
   
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Renault 312
2. McLaren-Mercedes 304
3. Ferrari 238
4. Mercedes 132
5. Renault 106
6. Force India-Mercedes 47
7. Williams-Cosworth 40
8. Sauber-Ferrari 23
9. Toro Rosso-Ferrari
 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik