Vettelnek nem kellett volna tartania a Ferraritól

Vágólapra másolva!
2010.07.24. 12:25
null
Sebastian Vettel volt a leggyorsabb szombat délelőtt (Fotó: Reuters)
A hazai közönség előtt versenyző Sebastian Vettel autózta a legjobb időt (1:15.103) a Német Nagydíj harmadik szabadedzésén. A második helyen a ferraris Fernando Alonso, a harmadikon Vettel csapattársa, Mark Webber zárt.

„A Ferrari elképesztően erősnek tűnik, míg a McLarenről nem lehet tudni, mit tud, mert csak egy autóval gyakorolt" – nyilatkozta a pénteki szabadedzéseket követően Sebastian Vettel, aki a tegnapi napot a második legjobb idővel zárta Fernando Alonso mögött.

SZAVAZÁS

Ön szerint ki nyeri a Német Nagydíjat?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Red Bull német pilótájának Ferrarira vonatkozó jóslata a mai, harmadik tréning közben beigazolódni látszott, ugyanis Felipe Massa a gyakorlás felénél átvette a vezetést – éppen Vettel idejét megjavítva.

A világbajnoki pontverseny negyedik helyén álló – ráadásul hazai közönség előtt versenyző – pilóta azonban nem ijedt meg a maranellóiaktól, és az utolsó másodpercekben autózott 1:15.103-as idejével az élen zárta a szabadedzést.

Vettel tehát – erős Ferrari ide, titokzatos McLaren oda – ismét erődemonstrációt tartott, ráadásul csapattársa, Mark Webber szerezte meg a harmadik helyet. A két Red Bull közé a Ferrari kétszeres világbajnoka, Alonso tudott beférkőzni.

A gyakorlás egyébként vizes pályán kezdődött, de a vége felé már felszáradt a Hockenheimring, nagy kérdés azonban, hogy milyenek lesznek az időjárási viszonyok az időmérő alatt. És a Ferrariról is csak akkor derül ki, hogy mennyire erős.

 

 FORMULA–1, NÉMET NAGYDÍJ
3. SZABADEDZÉS
1. Vettel Red Bull-Renault 1:15.103   18
2. Alonso Ferrari 1:15.387 + 0.284 21
3. Webber Red Bull-Renault 1:15.708 + 0.605 16
4. Massa Ferrari 1:15.854 + 0.751 20
5. Rosberg Mercedes 1:16.046 + 0.943 20
6. Hamilton McLaren-Mercedes 1:16.207 + 1.104 13
7. Schumacher Mercedes 1:16.473 + 1.370 16
8. Barrichello Williams-Cosworth 1:16.481 + 1.378 23
9. Kubica Renault 1:16.646 + 1.543 20
10. Hülkenberg Williams-Cosworth 1:16.743 + 1.640 17
11. Kobajasi Sauber-Ferrari 1:16.882 + 1.779  19
12. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:16.990 + 1.887 21
13. Button McLaren-Mercedes 1:17.037 + 1.934 15
14. Petrov Renault 1:17.148 + 2.045 20
15. De la Rosa Sauber-Ferrari 1:17.220 + 2.117 19
16. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:17.341 + 2.238 21
17. Liuzzi Force India-Mercedes 1:17.538 + 2.435 22
18. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:19.193 + 4.090  11
19. Trulli Lotus-Cosworth 1:19.607 + 4.504 10
20. Senna Hispania-Cosworth 1:20.533 + 5.430 9
21. Jamamoto Hispania-Cosworth 1:21.538 + 6.435 14
22. Di Grassi Virgin-Cosworth 1:23.444 + 8.344 10
23. Glock Virgin-Cosworth 1:23.873 + 8.770 7
24. Sutil Force India-Mercedes 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik