Új szappanopera a Red Bullnál: ki a főnök?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.06. 16:39
null
Christian Horner és Helmut Marko hamarosan leülhet megbeszélni, ki is a főnök (Fotók: Reuters)
A 2013-as Formula–1-es idény első négy versenye után elégedettek lehetnének a Red Bull-istállónál az eddigi teljesítménnyel, de hol a Pirellire panaszkodnak, hol egymásnak esnek – pilóták és vezetők egyaránt. Sebastian Vettel öntörvényű malajziai győzelme után már csillapodtak a hullámok, most éppen Helmut Marko és Christian Horner vitatkozik azok, ki a fontosabb ember a csapatnál. Körképünkben a többi istálló eddigi teljesítményére is kitekintünk – nem meglepő, hogy többségük kisebb csodát vár a Barcelonába szánt fejlesztéseitől.

A Bahreini Nagydíj óta kisebb nyilatkozatháború alakult ki a sajtón keresztül arról, hogy ki hozza meg a fontos döntéseket a Red Bull-istállónál. Helmut Marko tanácsadó rendszeresen a sajtó rendelkezésére áll, hangzatosakat nyilatkozik, de Christian Horner csapatfőnök szerint nincs döntéshozási felelőssége. Marko szerint viszont igenis van.

HORNER: ÉN VAGYOK A FŐNÖK

„Én vagyok a csapatfőnök, egyedül az enyém a felelősség a pályán és a Milton Keynes-i központban történtekért is. Közvetlenül Dietrich Mateschitz tulajdonosnak jelentek, ő mindenben támogat. Helmutnak más feladata van, ő irányítja az utánpótlás-programot, de a csapatnál egyáltalán nem szólhat bele, mi hogyan történik. Dietrich tanácsadója is, jó, hogy itt van, hiszen tapasztalt szakember – mondta Horner az Autosport magazinnak adott interjúban. – Dietrich szabad kezet adott a csapat irányításában, de a fontos döntésekről, mint a pilóták szerződése vagy a motorszállító kiléte, vele közösen határozunk.”

Marko a Red Bull utánpótlásprogramjának vezetőjeként végigkísérte Sebastian Vettel F1 felé vezető útját, s a csapaton belül is mindig a német pilóta mellett áll, ami abban nyilvánul meg, hogy sokszor támadja Mark Webbert. A Red Bull saját tv-csatornáján és magazinjában is kritizálta az ausztrált, és nem titok, hogy szívesen látná egyik új felfedezettjét a helyén. Karácsonykor például a Red Bulletinben megjelent interjújában egyenesen vesztes típusnak nevezte Webbert. Horner azt mondta, nem is tudott a megdöbbentő interjúról, Marko viszont igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba.

„Az a baj, hogy az interjút németül vettük fel, de angolul jelent meg a lapban, karácsony táján volt, nem tudtam a kész cikkel a megjelenés előtt foglalkozni – mondta Marko a brit Grand Prix Internationalnak adott interjújában. – Igazából Vettelről volt szó, s arról elmélkedtem, hogy már háromszoros bajnok, és próbáltam megmagyarázni a különbségeket a két pilóta között. Nem akartam kritizálni Markot, aki mindig is erős pilóta volt, és tudtuk, hogy ha jó autóba ül, versenyeket fog nyerni. Ám nagy balszerencséje, hogy a jó autó éppen akkor jött, amikor Seb.”

Marko az interjúban arra is reagált, hogy Christian Horner a múlt héten az Autosport magazinnak adott interjújában leszögezte, ő a csapatfőnök, és az osztrák nem szólhat bele a fontos döntésekbe.

„Nem igaz, hogy Horner dönt mindenről. Ő is ugyanúgy a Red Bull Racing igazgatója, mint Dietrich Mateschitz tulajdonos és én. Minden, a csapatot érintő fontos részlet eljut hozzám, és én szűröm meg, mibe kell beavatni Dietrichet. A végső döntést én hozom meg arról, mi jut el a tulajdonoshoz – mondta Marko. – Fontos, hogy ezt a szűrést elvégezzük, mert így lehet a leghatékonyabban döntés hozni. Sohasem volt ilyen gördülékeny a kapcsolat Ausztria és a csapat brit központja között. Horner a csapat mindennapi ügyeit intézi, de ha igazán fontos döntést kell hozni, akkor vagy én döntök, vagy beavatom Dietrichet is.”

Hornert ráadásul a paddockban sem kedvelik túlságosan. A Red BuIl csapatok szakszervezetéből történő kilépése előtt egyértelmű volt az istállófőnökök számára, hogy valaki a tanácskozások minden részletéről beszámol Bernie Ecclestone-nak. Miután rájöttek, hogy Horner a gazdasági vezető cimborája, többen is összebeszéltek, vad ötletekkel álltak elő a FOTA-tárgyalásokon, és várták, hogy Ecclestone pár nappal később hívja őket, mit képzelnek. Jött is a telefon…

Horner már rég ráébredt arra, hogy nem szívelik a kollégái, de úgy véli,a népszerűtlenség a sikerességgel arányban nő.

„A népszerűséget azzal veszted el a leggyorsabban, ha győzöl a riválisaid felett. A Red Bull sikersorozata többek számára zavaró, ami nem csoda, hiszen megszokták, hogy mindig nyernek. Ez azonban nem népszerűségi verseny, nem érdekel, ha nem hívnak meg vacsorára” – mondta Horner.

FERRARI
Fernando Alonso két szinte hibátlan futamot teljesített ebben az évben, egyszer az első, egyszer pedig a második helyen intették le. A másik két versenyt viszont eltolták (egyszer kiesett, egyszer nyolcadik lett), és az utólagos okoskodás kettősségéről kellett eszmecserét folytatniuk. Alonso Malajziában Vettelnek koccant, Bahreinben pedig meghibásodott a DRS-e a Ferrarin. Mindkét esetben lehetett volna tenni azért, hogy több pontot szerezzen a spanyol, aki már 30 ponttal áll Vettel mögött a vb-pontversenyben.

Fernando Alonso két elbaltázott futam miatt 30 pontos hátrányból várja a hazai versenyét
Fernando Alonso két elbaltázott futam miatt 30 pontos hátrányból várja a hazai versenyét

LOTUS
A Lotusnál furcsának találják, hogy a Pirelli az F1-be való beszállása óta először a Spanyol és a Kanadai Nagydíjra sem viszi el a lágy gumikat, pedig a 11 csapatból nyolcnak nem volt kifogása ellene. Kimi Räikkönen mindenesetre eddig rendkívül kiegyensúlyozottan versenyez, finom technikája kedvez a gumiknak, ami a szezon hátralévő részében is a futamok egyik esélyesévé teszi. Amikor Alonso azt mondta, hogy az idén eddig a finn nyújtja a legjobb teljesítményt, annak ellenére sem lőtt mellé, hogy ezzel talán Vettelnek akart odaszúrni.

MERCEDES
Az időmérők királyai lettek azután, hogy a Red Bull a gumik kímélése érdekében állított az autóin, és egy kör helyett hosszú távra rendezkedett be. Ám éppen abban marad el az istálló a világbajnoki címvédőtől, hogy nem találja meg az egyensúlyt, és a versenyen túl gyorsan elkoptatja a gumikat. Szakértői vélemények szerint a kemény gumikeverék módosítása mindenkinek kedvez, csak a Mercedesnek nem, amelyen nem segít a kismértékű beavatkozás. Amíg erre nincs megoldás, Lewis Hamilton és Nico Rosberg nem hihet őszintén a győzelemben.

McLAREN
A jelek szerint Lewis Hamilton jobban hiányzik a McLarennek, mint a wokingi csapat a 2008-as világbajnoknak. Az autót eddig nem sikerült úgy belőni, hogy esély legyen vele a győzelemre, s nagy kérdés, hogy az európai szakaszra ígért fejlesztésekkel mire mennek. Jenson Button hozza, amit tud az autójával, Sergio Pérez pedig langyos kezdés után Bahreinben robbantott – magára is haragította angol csapattársát.

FORCE INDIA
Az idény meglepetéscsapata a silverstone-i, amelyet bájos amatőr hibái emlékeztetnek rá, hogy még nincs helye az elitben: a Malajziai Nagydíjon a hőtágulással nem számoltak, így a kerékcserék során a csavarok megtréfálták a szerelőket, és az egyébként kiváló Paul di Resta, Adrian Sutil páros lemaradt a jó eredményről. De vannak villanások, amelyek arra utalnak, hogy még sokáig a dobogó közelében süröghetnek a silverstone-iak.

SAUBER
Nico Hülkenberg valószínűleg naponta több órán át gyakorol a tükör előtt, hogy a lehető legőszintébb arckifejezéssel mondja el, nem bánta meg, hogy a Force Indiát elhagyva a svájciakhoz szerződött. Az autó rémes, a keskeny oldaldoboz hatásait az eddigi eredmények ismeretében a rivális mérnökök legfeljebb szabadidejükben elemezgetik, Esteban Gutiérrez pedig, meggyőző korai karrier ide vagy oda, lassan nem moshatja le magáról, hogy a Mexikóból érkező milliókért emelték versenyzői státusra Sergio Pérez távozása után.

Esteban Gutiérrez eddig gyatra teljesítményt nyújt – igaz, a Sauber-Ferrari közel sem világverő autó
Esteban Gutiérrez eddig gyatra teljesítményt nyújt – igaz, a Sauber-Ferrari közel sem világverő autó

TORO ROSSO
Daniel Ricciardo sanghaji remeklésénél több kell ahhoz, hogy a faenzaiak párosát emlegessék Mark Webber esetleges utódjaként Kimi Räikkönen helyett. A csapat az idén is a középmezőny hátsó felében ragad, s lassan utána lehet nézni az újabb Red Bull-reménységeknek.

WILLIAMS
A tavalyi reményt keltő pillanatok után az idei első négy verseny hatalmas pofon volt a Williams számára. Toto Wolff elvesztése után a csapat gazdátlan maradt, Sir Frank Williams lánya, Claire került az istálló élére, de nagyon nehéz feladatot kapott. Az autó problémáit nem lehet egy csapásra megoldani, Pastor Maldonado egyelőre csak a rosszat idézi tavalyi idényéből, Valtteri Bottas pedig képtelen megmutatni, miért tartja nagyra a szaksajtó.

CATERHAM
A Bahreini Nagydíj előtt vitán felül a Caterham autói voltak a legrosszabbak. Nemcsak lassúak voltak, a pálya széléről figyelve szemmel látható volt, hogy nagyon nehéz megfelelő ívben kanyarodni velük. Az autó alig változott a tavalyihoz képest, úgy tűnt, először alulmarad a Marussiával szemben, mire Szahírban egyszerre érkezett a pénteki tesztpilótának visszafogadott Heikki Kovalainen és az első nagy fejlesztési csomag első része, amely Charles Pic autójára került. A francia esélyt sem adott a Marussiáknak, és ha ez a trend folytatódik – azaz elkészül a fejlesztési program második fele, és a másik autóra is felkerülnek az újítások –, a Caterham az idén is marad a 10. helyen.

MARUSSIA
A csapat jól kezdte az idényt, az első három versenyen Jules Bianchi kényelmesen a Caterham előtt zárta az időmérő edzést, és a versenyen is a francia volt a legjobb. A Malajziában elért 13. helyezésnek köszönhetően még a 10. helyen áll az összetettben az istálló, de középcsapatok felé azonban nem sikerült megtenni a várt lépést. Bahreinben már a fejlesztett Caterham volt a jobb, s ha nem sikerül válaszolni, Bianchi ide vagy oda, megint alulmarad a Marussia.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik