Spórolásban is Mark Webber a legjobb

Vágólapra másolva!
2010.09.23. 13:03
null
Mark Webber nyugodtan várhatja a világbajnokság hajráját (Fotó: Action Images - archív)
A legtöbb győzelem és a legkevesebb kiesés is hozzájárult ahhoz, hogy Mark Webber vezesse a bajnoki pontversenyt, de ez a múlt. Sokkal megnyugtatóbb lehet az ausztrál pilóta számára, hogy míg fő riválisai közül Fernando Alonso mind a nyolc engedélyezett motorját „megkezdte”, sőt a Sebastian Vettel, Lewis Hamilton, Jenson Button trió is már hétnél jár, ő hattal megoldotta az eddigi viadalokat.  

Ha a világbajnoki ponttáblára nézünk, Mark Webbert láthatjuk a legfelső sorban, s csak a Red Bull pilótája után következik a három világbajnok, Lewis Hamilton, Fernando Alonso és Jenson Button, valamint az évad előtt favoritnak kikiáltott Sebastian Vettel. Bár meglepő lehet az éllovas kiléte, cseppet sem érdemtelenül előzi meg riválisait a 34 esztendős ausztrál.

Egyrészt négy győzelmével ebben a tekintetben is a többiek előtt jár (azaz ha megvalósult volna Bernie Ecclestone korábbi ötlete, hogy a legtöbb győzelmet arató pilóta legyen a világbajnok, ugyanúgy ő lenne a fő esélyes), és kiegyensúlyozottságban is jobb ellenfeleinél.

Hamiltonnak, Alonsónak és Vettelnek három-három versenye volt már 2010-ben, amelyen nem szerzett pontot, Buttonnak kettő, míg Webbernek csupán egy – a valenciai betonrengetegben rohant bele hátulról Heikki Kovalainen Lotusába, miközben a mezőny végéről igyekezett felzárkózni.

De nem csak a közelmúlt szól Webber mellett: az ausztrálnak még két vadonatúj motor áll rendelkezésére a teljes idényre engedélyezett nyolcból, több, mint bármely riválisának. Ebből a szempontból Alonso helyzete a legkényesebb, a spanyol Monzában a nyolcadik erőforrását is „megkezdte”, így már nincs több új motorja. Vettel, Hamilton és Button egy-egy új V8-ast tartott meg az utolsó öt versenyre.

Ezek mellett természetesen használhatnak régebbieket is, feltéve, hogy nem valamelyik nagydíj szombati szabadedzése és a verseny között vették ki az autóból (ezek közül a motorok közül csak az idényzárón vethetnek be egyet). Ha valakinek kilencedik hajtóműre lesz szüksége, tíz rajthelyes büntetésre számíthat (a tizediknél és minden továbbinál hasonló szankció jön).

Legfrissebb hírek

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
9 órája

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
2025.07.07. 16:39

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
2025.07.07. 14:38

„Ez elég extrém” – Verstappen furcsának találta Piastri büntetését

F1
2025.07.07. 13:08

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
2025.07.07. 12:10

Formula–1: Nico Hülkenberg volt a kaotikus nap hőse – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
2025.07.07. 10:18

„Elég sokáig tartott, nem igaz?” – Hülkenberg 15 év és 239 nagydíj után először ünnepelt a dobogón

F1
2025.07.06. 20:48

Kettős McLaren-siker és Hülkenberg-dobogó a kaotikus Brit Nagydíjon

F1
2025.07.06. 15:25
Ezek is érdekelhetik