Räikkönen: Nem kellett volna kiállnom a végén új gumikért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.07. 18:56
null
Sebastian Vettelnek a Német Nagydíjon végig a Lotusok elől kellett menekülnie (Fotók: Reuters)
Sebastian Vettel úgy véli, ha két körrel tovább tartott volna a Német Nagydíj, nem bírta volna maga mögött tartani Kimi Räikkönent. Adrian Newey, a Red Bull technikai vezetője viszont azt mondta, még két kör, és a Lotuson elkopnak a lágy gumik, úgyhogy ez nem osztott, nem szorzott. A Lotus finn pilótája elsősorban azt bánja, hogy egyáltalán kiállt a lágy gumikért, szerinte kibírták volna a hajrát a közepesen kemény abroncsai. Fernando Alonso a stratégiájáról, Lewis Hamilton a Mercedes gumikezeléséről nyilatkozott lemondóan.

Sebastian Vettel eddig 12-szer indult júliusi versenyen, tízszer futamgyőzelemre is esélyes Red Bull-lal, de egyszer sem nyert. Aztán ma a Német Nagydíjon véget vetett a várakozásnak, szoros versenyen győzte le a Lotus párosát, megszerezve idei negyedik, karrierje 30. győzelmét. Ezzel előnye 34 pontra nőtt Fernando Alonso előtt.

„Ez hihetetlen, nagyon boldog vagyok. Kimi keményen nyomta a végén, a lágy gumik voltak a kocsiján. Éreztem, hogy közeledik, egyre nőtt a nyomás rajtam. Néhány körön át a KERS sem működött, de szerencsére sikerült újraindítani. Örülök, hogy hatvan kör után véget ért a futam, és nem tartott a 61. vagy a 62. körig" – mondta Vettel, akivel nem értett egyet Adrian Newey, a Red Bull technikai guruja. A szakember szerint Vettel győzelmének kulcsa az utolsó boxkiállása után végrehajtott előzéssorozata volt.

„Lehet, hogy ha a verseny két körrel tovább tart, Kimi előzött volna, de én valószínűbbnek tartom, hogy ebben az esetben a lágy gumijai elkoptak volna, hiszen nem tartanak ki örökké – mondta Newey. – A boxkiállás után a kerékcserék időzítése döntött. Grosjean kiállása megkötötte a kezünket, reagálnunk kellett, de Kimi kint maradt, szabad volt előtte az út, míg Sebnek a forgalmon kellett átverekednie magát. Nagyon jó munkát végzett, nem hagyta, hogy Kimi szabadon cseréljen kereket, és visszajöjjön az élre."

Vettel a Kanadai és a Német Nagydíjon aratott győzelme után már csak két országban nem nyert az F1-es helyszínek közül: Magyarországon és az Egyesült Államokban. Mogyoródi sikertelenségének három hét múlva véget vethet, míg Austinban az ősszel kap erre esélyt (az Egyesült Államokban csak élete első versenyén, 2007-ben Indianapolisban és tavaly állt rajthoz).

Kimi Räikkönen úgy véli, nagyobb esélye lett volna a győzelemre, ha nem áll ki új kerekekért a Német Nagydíj hajrájában, hanem azokon teljesíti az utolsó tíz kört, amelyeket fél távnál kapott meg.

„Még bőven volt élet a gumikban, el kell gondolkoznunk azon, hogy ilyen helyzetben érdemes lenne-e végigmenni velük. Sajnos a rádióm nagyon rossz volt, én mindent hallottam, de ők csak azt hallották, amit két bizonyos kanyarban mondtam. Kicsit bánom, hogy nem mentünk a végéig, hiszen jól voltak a gumik – mondta a finn. – Nehéz megmondani, mi történt volna, ha két körrel hosszabb a verseny, a sebességem jó volt. Talán nagyot csatáztunk volna, és elé kerülök. Így is mindent megtettem, de nem jártam sikerrel. Összességében jó versenyünk volt."

Eric Boullier, a Lotus csapatfőnöke kimondta, hogy a csapatáé volt a leggyorsabb autó, de akárcsak a 2012-es Bahreini Nagydíjon Vettel mögött, illetve a tavalyi Magyar GP-n Lewis Hamilton mögött, a győzelemhez szükséges előzés elmaradt, és a csapatnak meg kellett elégednie a második és a harmadik helyezéssel. Romain Grosjean mindkét esetben harmadik lett csapattársa mögött, csakúgy, mint most a Nürburgringen.

„Csodálatos volt a verseny eleje, az élen haladtam, és nem koptak a gumik, egyre gyorsabb lett az autó. Fel is jöttem a második helyre, de érthető a csapattól, hogy a győzelem érdekében olykor alternatív stratégiát alkalmaz. Kimié ígéretes is volt, meg kellett próbálni. Örülök, hogy dobogóra állhattam, s azzal, hogy újra itt a nyár, remélhetőleg lesznek még hasonlóan sikeres versenyeink" – mondta Grosjean arra utalva, hogy a Lotusnak kedvez a forró aszfalt.

Fernando Alonso szerint a Ferrari az első 20 körben veszítette el az esélyt arra, hogy megcsípjen egy dobogós helyezést. A spanyol szerint nem működött a Ferrari stratégiája, hiba volt a közepesen kemény gumikon rajtolni.

„Nem volt rossz a verseny, mind a 60 körben nyomtam, de ez sem volt elég most a dobogóhoz – mondta a negyedik helyen célba érő spanyol. – A Lotus nagyon erős volt, meglepő, milyen sokáig kihúzták autói a rajt után a lágy gumikon. Nem igazán működött a stratégiánk, az első húsz körben veszítettük el a dobogót, akkor nem voltunk elég jók."

Alonso szerint a Ferrari nem jó stratégiát választott a kemény gumis indulással
Alonso szerint a Ferrari nem jó stratégiát választott a kemény gumis indulással

Lewis Hamilton a pole pozícióból indulva csak az ötödik helyen ért célba, s ezt a gumik kezelésének tudta be. A Mercedes Nico Rosberg szombati derűlátása ellenére továbbra is szenved az abroncsokon versenytávon.

„Hihetetlen, hogy ennyit küszködtem egy Sauberrel. Nagyon nehéz volt vezetni a kocsit, kérdeztem, Nicónak hogy megy, mert azt hittem, az én kocsimmal vagy a vezetésemmel van baj. Végül kiderült, hogy nem – mondta Hamilton. – Nem voltak defektek, de nem szeretem ezeket a gumikat. Semmi jót nem mondhatok róluk, nem értem, miért bajlódunk ennyit velük. A többieknek viszont jól működnek, azaz nekünk kell kitalálnunk, mi a teendő, és keményen dolgozunk is ezen. Talán a Magyar Nagydíjon megint jobbak leszünk."

A KONSTRUKTŐR-VB ÁLLÁSA
1. Red Bull-Renault 250
2. Mercedes 183
3. Ferrari 180
4. Lotus-Renault 157
5. Force India-Mercedes 59
6. McLaren-Mercedes 49
7. Toro Rosso-Ferrari 24
8. Sauber-Ferrari 7

A McLaren-istálló Jenson Button 6. és Sergio Pérez 8. helyezésének köszönhetően idei legjobb nagydíját zárta, 12 ponttal gazdagodott (eddig a Kínai GP volt a csúcs 10 ponttal), amivel 10 pontra megközelítette a konstruktőr-vb ötödik helyén álló Force Indiát. Button azonban a hatodik helyezése ellenére mérges volt, méghozzá a Caterhamre.

„Elrontották a versenyünket, nem csatázhattam az ötödik helyezésért. Megértem, hogy egymással küzdenek, de ha kék zászlót lengetnek, el kell engedned azt, aki le akar körözni – mondta Button, akit Hamilton az utolsó körben előzött meg. – Egyébként jó hétvégénk volt, mindent kihoztunk a kocsiból, amit lehetett, jobb volt ez a hétvége, mint a silverstone-i."

A verseny legborzasztóbb jelenete Mark Webber nevéhez fűződött, az első boxkiállásakor rosszul rögzítették a kerekét, amely elszabadult, letarolt egy operatőrt, az ausztrál pedig elveszítette esélyét a győzelemre.

Ijesztő jelenetek a Nürburgring boxutcájában: Webber kereke elszabadult – a Red Bull 30 ezer eurós büntetést kapott érte
Ijesztő jelenetek a Nürburgring boxutcájában: Webber kereke elszabadult – a Red Bull 30 ezer eurós büntetést kapott érte

„Ennél nagyobb butasággal nem lehet elveszíteni versenyt. Elindultam, megálltam, visszatoltak, és máris körhátrányban voltam. Még szerencse, hogy nem történt súlyos sérülés, ez mindennél a legfontosabb – mondta Webber, akinek csak a verseny után mondták meg, hogy a kerék sérülést okozott. – A győzelemért csatázhattam volna, de a végén azért is mindent bele kellett adnom, hogy néhány pontot szerezzek. Bosszantó, ha arra gondolok, hogy ott lehettem volna az élen csatázók között."

A versenyt a 4. körben feladó Felipe Massa kicsúszása vezetői hiba volt, de a brazil váltója ezt követően ötödik fokozatban ragadt, ezért nem mehetett tovább.

„A hátsó kerekek fékezésnél leblokkoltak, megcsúszott az autó, és keresztbe álltam. Ötösben ragadt a váltó, hiába próbáltam letenni egyesbe, nem sikerült, ezért le kellett állítanom a motort. A gumik nem változtatták meg az erőviszonyokat, az időmérőn ugyanazok erősek, mint korábban, és a versenyen is azok a gyorsabbak, akik korábban azok voltak" – mondta Massa.

TOVÁBBI NYILATKOZATOK

Sergio Pérez (8.): – Az autó gyorsabb volt, mint szombaton, ráadásul a gumikopás is jobb volt annál, mint amire számítottunk, emiatt sikerült mennünk egy hosszú etapot a verseny végén. Bizakodásra ad okot ez a futam, remélem Magyarországon is sikerül még egyet előrelépnünk.
Nico Rosberg (9.): – Nagyon megszenvedtünk a hátsó gumikkal, ez volt az oka annak, hogy nem tudtuk felvenni a harcot az élmezőnnyel. Legalább annak örülhettem, hogy a verseny végén keményen nyomhattam, és szereztem néhány pontot. Jobban meg kell ismernünk ezt a gumikeveréket, sok munka vár ránk.
Nico Hülkenberg (10.): – Elképesztően nehéz verseny volt, minden egyes körben meg kellett valakivel küzdenem. Arra számítottam, hogy a tempónk jobb lesz. Abban reménykedtem, hogy a McLarenekkel fogunk harcolni, de túl gyorsak voltak. A stratégiának nem tett jót a rengeteg küzdelem, sok időt veszítettem, ráadásul a gumik is gyorsabban koptak. Nem hoztunk újításokat ide, a beállítások működtek remekül.
Paul di Resta (11.): – Nem ez volt a legkönnyebb hétvégénk. A végén úgy éreztem, sikerülhet a pontszerzés, de két körrel a vége előtt elkoptak a gumik. Két kiállással rizikós volt a verseny, főleg, hogy a biztonsági autó miatt korán ki kellett állnom. Remélem, a Magyar Nagydíjon megint a jobb formánkat hozzuk.
Daniel Ricciardo (12.): – A lágy gumikon tudtam tartani a pozíciómat, de amint átváltottunk a közepes keverékűre, már nem tudtam úgy nyomni, ahogy szerettem volna, elkezdtek blokkolni a fékek, és az autó is túl sokat csúszkált, nem volt jó a tapadása. Meg kell vizsgálnunk az adatokat ahhoz, hogy rájöjjünk, miért voltunk ennyire lassúak.
Adrian Sutil (13.): – Valamiért nem voltunk elég gyorsak ezen a hétvégén, csalódott vagyok. A gumikkal nem bántunk jól, szükség volt harmadik kerékcserére is, a pontszerzéstől messze kerültünk.
Esteban Gutiérrez (14.): – A verseny elejétől a végéig folyamatos küzdelemben voltunk a helyekért, nagyon nehéz verseny volt. Ugyanakkor nekünk nehéz volt előzni, mivel lassúak voltunk a hosszú egyenesekben. Minden a tervek szerint alakult, de az nem jött jól, hogy a biztonsági autó behívása előtt cseréltünk kereket.
Pastor Maldonado (15.): – Jó versenyünk volt, egy ideig még pontszerző helyen is voltunk, kár, hogy ebben a pozícióban végeztünk az elhibázott kerékcserét követően. Ennek ellenére a pozitív dolgokat kell kiemelni a fejlődés érdekében.
Valtteri Bottas (16.): – Nem kaptuk el jól a rajtot, ráadásul mind a két kerékcserénél elveszítettünk némi időt. A versenytempónk jobb volt annál, mint amit a hétvége korábbi részein láttunk, ez azt jelenti, hogy pontokért harcolhattunk volna, de ma ez nem jött össze.
Charles Pic (17.): – A rajtnál megelőztem Chiltont, de később defektem volt. Újra meg kellett előznöm, és a végén Giedót is utolértem, rajta is átverekedtem magam.
Giedo van der Garde (18.): – Kiválóan rajtoltam, az első körben egy Williamst és Vergne-t is megelőztem, a 17. helyen haladtam. Sokáig nem láttam kék zászlót, aztán jött a biztonsági autó, megint megúsztam a lekörözéseket, amelyekre csak a legvégén került sor. Charles is megelőzött, mert már nagyon elkoptak a gumijaim.
Max Cilton (19.): – Elégedett voltam az autóval, sajnos Jules-nek gondja támadt a motorral, ezért tudtam, hogy a legjobbamat kell nyújtanom ahhoz, hogy jó eredményt érjek el a csapatnak. A középső etapban semmi sem választott el a Caterhamektől, de az utolsó tíz körben nagyon megszenvedtem a hátsó kerekekkel.
Jean-Éric Vergne (feladta): – Nem tudok túl sokat mondani, ahogy a hétvége során végig, úgy ma sem volt gyors az autó, a rajttól kezdve nehezen volt vezethető. Az első boxkiállásnál nagyon keményet kellett fékeznem, hogy ne menjek neki Di Restának, aztán a 23. körben szólt a csapat, hogy gond van a hidraulikával, ezért kiálltam a versenyből. Sorozatban másodszor nem tudok befejezni egy futamot, gyorsan el kell felejteni ezt a hétvégét.
Jules Bianchi (feladta): – Borzalmasan rajtoltam, nagy kihívást jelentett Picet utolérni és előtte maradni. A második kerékcserét követően Van der Garde elé kerültem, amikor lerobbant a motor. Az autó egyensúlya nagyon jó volt, és a versenytempónk is jobb volt az átlagosnál.

NÉMET NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (60 kör, 308.623 km)
1.
Sebastian Vettel
német
Red Bull-Renault
1:41:14.711
2. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1.008 mp h.
3. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 5.830 mp h.
4. Fernando Alonso spanyol Ferrari 7.721 mp h.
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 26.927 mp h.
6. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 27.996 mp h.
7. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 37.562 mp h.
8. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 38.306 mp h.
9. Nico Rosberg német Mercedes 46.821 mp h.
10. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 49.892 mp h.
11. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 53.771 mp h.
12. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 56.821 mp h.
13. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 57.738 mp h.
14. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:00.160 p h.
15. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:01.929 p h.
16. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1 kör h.
17. Charles Pic francia Caterham-Renault 1 kör h.
18. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1 kör h.
19. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 1 kör h.
FELADTA
megtett körök
Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 22
Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 21
Felipe Massa brazil Ferrari 3
Leggyorsabb kör: Alonso (51. kör) 1:33.468
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 4 6 8 157
2. Fernando Alonso 2 5 8 123
3. Kimi Räikkönen 1 5 9 116
4. Lewis Hamilton 3 8 99
5. Mark Webber 3 8 93
6. Nico Rosberg 2 2 7 84
7. Felipe Massa 1 6 57
8. Romain Grosjean 2 5 41
9. Paul di Resta 7 36
10. Jenson Button 6 33
11. Adrian Sutil 4 23
12. Sergio Pérez 4 16
13. Jean-Éric Vergne 3 13
14. Daniel Ricciardo 3 11
15. Nico Hülkenberg 4 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik