Hamiltoné az Olasz Nagydíj, Vettel és Button kiesett

Vágólapra másolva!
2012.09.09. 13:51
null
Lewis Hamilton háromversenyesre nyújtotta csapata győzelmi szériáját (Fotó: Action Images)
Címkék
Monzában vasárnap délután véget ért a 2012-es Formula–1-es idény európai szakasza, amelyet a McLaren-istálló zárt a legjobb formában. Magyarországon Lewis Hamilton, Belgiumban Jenson Button nyert, és most ismét Hamiltonon volt a sor. A második hely a Sauberrel fantasztikusan versenyző Sergio Pérezé lett, aki megelőzte a két Ferrari-versenyzőt, Fernando Alonsót és Felipe Massát – Pérez Luca di Montezemolo Ferrari-elnök szeme láttára bizonyította, hogy megérett arra, hogy jövőre megszerezze Massa versenyzői állását. Sebastian Vettel, Jenson Button és Mark Webber feladta a versenyt.

Lewis Hamilton győzelemre váltotta rajtelsőségét a monzai Olasz Nagydíjon, amelyen hullottak a vb-esélyesek: Sebastian Vettel, Mark Webber és Jenson Button is feladta a futamot, és utóbbinak ezzel vélhetően minden esélye elszállt arra, hogy 2012-ben világbajnok legyen.

A McLaren pilótája pályafutása 20. nagydíjgyőzelmével feljött a vb-pontverseny 2. helyére, ahol egy ponttal előzi meg Kimi Räikkönent és kettővel Vettelt. Fernando Alonso viszont 37 ponttal előzi meg az angolt.

Alonso a 10. rajthelyről indulva kiváló tempót produkálva tört előre, és a 2. hely felé tartott, amikor a nap hőse, a Sauberrel a 12. helyről rajtoló Sergio Pérez megelőzte, és a Malajziai, valamint a Kanadai Nagydíj után ismét felállhatott a dobogóra.

Felipe Massa is a mexikói áldozata lett, a 2010-es Dél-koreai Nagydíj óta először a dobogóra esélyes brazil végül negyedik lett. A két évvel ezelőtti koreai futamra visszatérve, egy sorozat mégis megdőlt: a Red Bull azóta először esett ki mindkét autójával.

Räikkönen az 5. helyen célba érve feljött a vb 3. helyére, míg mögötte a két Mercedes a két kiállásos taktikájának köszönhetően szerzett jó pontokat.

Folytatás két hét múlva Szingapúrban.

ELŐZMÉNYEK

Fernando Alonso Ferrarijában csapata az FIA felügyelőinek vigyázó szemei előtt kicserélte az F2012-esben a törött hátsó stabilizátort, így a spanyol pilóta megtarthatta 10. rajthelyét, ahonnan még elérhetőnek tűnik a dobogós helyezés – főleg azt a tempót látva, amit a világbajnoki éllovas a szabadedzéseken és az időmérő első két szakaszában mutatott.

A győzelemre pályázik Felipe Massa is, aki a két McLaren mögül rajtolva veszi célba első dobogós helyezését a 2010-es Dél-koreai Nagydíj óta.

AUTODROMO NAZIONALE MONZA
A pálya adatai:
Hossza: 5.793 km
Teljes versenytáv: 53 kör (306.720 km)
Pályacsúcs: 1:20.089 (Rubens Barrichello, Ferrari, 2004)
Versenyen futott leggyorsabb kör: 1:21.046 (Rubens Barrichello, Ferrari, 2004)

A tavalyi verseny:
Pole pozíció: Sebastian Vettel (1:22.275; Red Bull)
Futamgyőztes: Sebastian Vettel (1:20:46.172; Red Bull)
Leggyorsabb kör: Lewis Hamilton (1:26.187; McLaren)

A Pirelli szerint az egy kerékcserés stratégia megoldható Monzában, de a csapatok nagy része attól tart, hogy a Kanadai Nagydíj hajrájához hasonlóan nagy lelassulások fognak történni az utolsó körökben, és végül az nevethet a végén, aki bevállalja a második kiállást. Az A-terv mindenesetre az egy kiállás lesz, de sokaknál szóba kerülhet a B-verzióra váltás – a Mercedes Belgiumban nem bírta azt, amit Jenson Button McLarenje és Sebastian Vettel Red Bullja.

Újabb csodás délután Monzában, a levegő 28, az aszfalt 39 fokos.

Az előzéseket a 3. kör után dupla DRS-zóna segítheti, a célegyenes végi Rettifilo-sikán és a hátsó Ascari-kombináció előtti egyenesben is kinyithatják a légterelőjüket az előzni vágyók.

A FUTAM

D'Ambrosio, Pérez, Maldonado és Hülkenberg kemény keverékű abroncson rajtolt, a többiek a közepesen keményen.

KÖVESSE A VERSENYT ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSUNKKAL!

A rajtnál Hamilton megőrizte első helyezését, pedig a Button mellett elhúzó Massa a féktávon bejött mellé, de a külső ívre szorult. Alonso feljött a 10. helyről a nyolcadikra, majd Kobajasit megelőzve a 7. helyen zárta az első kört.

A 2. kör elején a spanyol Räikkönen mellett is elment, és már a 6. helyen száguldott Hamilton, Massa, Button, Schumacher és Vettel mögött. Az első körök baleset nélkül teltek el.

Massa feljött Hamilton mögé a rajtnál
Massa feljött Hamilton mögé a rajtnál

Alonso mögött Räikkönen, Kobajasi, Di Resta és Senna haladt a pontszerző helyeken, Rosberg a 6. helyről a 12.-re csúszott vissza, Webber a 14. helyen haladt.

Vettel megelőzte Schumachert, a 4. körben a 4. helyen haladt. Alonso támadta Schumachert, aki Vettel mögött szintén nyithatta a hátsó szárnyát, és a Mercedes DRS-e hatékonyabb volt a Ferrariénál.

Hamilton több mint két másodperccel elhúzott Massától, akinek nem volt esélye az előzésre. A legszorosabb küzdelem Schumi és Alonso között zajlott. A 6. kör végén Schumacher annyira lemaradt Vetteltől, hogy már nem nyithatta a légterelőjét, és Alonso számára könnyű prédává vált. A vb-éllovas már az 5. helyen haladt.

Di Resta a Roggia-sikánban leterelte a pályáról Sennát, aki Webber elé jött vissza, és az ausztrál majdnem nekiment a brazilnak. Egy körrel később a célegyenesben Vergne a féktávon megcsúszott, és a sikánban a „fekvőrendőrökön” megpattanva nagyot repült, s leállt a pálya mellett a fűben.

Közben Pérez feljött a pontszerző helyekre, már a 8. helyen haladt, és közeledett Räikkönenhez. D'Ambrosio a rádión jelezte: meghibásodott a KERS-e. Megkérdezte a rádión, meg tudják-e javítani, mire jött a válasz: a boxból nehezen... A KERS Monzában körönként 4-5 tizedet jelent.

Webber a 11. körben Di Restát megelőzve feljött a pontszerző 10. helyre. Massa a hátsó gumik kopásáról tájékoztatta a Ferrarit a rádión.

Schumacher mögött Räikkönen és Pérez sorakozott, a csúszkáló német a 15. kör végén a boxba hajtott új gumikért. Rosberghez hasonlóan két kerékcserés stratégián volt. Mindketten keményebb gumikon folytatták.

A 17. körben Pérez megelőzte Räikkönent, aki az időmérő után autója lomha gyorsulására panaszkodott. A finn a kör végén kereket cserélt, szintén a keményebb gumikat kapta meg.

Button utolérte Massát, és már támadta is, a 19. körben a Roggia-sikán előtt elment a brazil mellett. Massa a boxba hajtott új kerekekért.

Alonso a 10. rajthelyről szépen tört előre a mezőnyben
Alonso a 10. rajthelyről szépen tört előre a mezőnyben

A 20. kör végén Vettel és Alonso érkezett a boxba, közvetlenül Massa mögé érkeztek vissza. A boxutcában szinte fej fej mellett jöttek ki, két kiállásos taktikára váltottak. Egy körrel később Webber és Di Resta szervizelt.

A 23. körben Button érkezett a boxba, simán visszajött a Sennát támadó Massa elé. A kemény gumikon rajtoló Pérez már a 2. helyen haladt, a 23. kör végén kereket cserélő Hamilton mögött. Az éllovas 2.7 másodperc alatt kapott új gumikat.

Pérez állt az élre, mögötte Hamilton, Button, Massa, Vettel, Alonso sorrend volt, majd a kerékcserével váró Senna és Ricciardo következett Schumacher előtt.

A 25. kör elején a célegyenesben Alonso Vettelt támadta, de a lassítóba a belső íven érkező német megtartotta 5. helyét. A következő körben ugyanezt eljátszották, majd a Roggia előtti Curva Biassonóban Alonso lesodródott a pályáról – Vettel tavaly ugyanígy megelőzte a spanyolt, aki most büntetésért kiáltott a csapatrádión.

VETTEL–ALONSO PÁRHARC

Pérez még a 28. körben is a pályán volt, Hamilton egy másodpercen belülre került hozzá képest, és a 29. kör elején a célegyenesben megelőzte a mexikóit.

Alonso ugyanekkor elment Vettel mellett, és már az 5. helyen haladt.

Pérez a 29. kör végén kapott új kerekeket, ezt követően a sorrend Hamilton, Button, Massa, Alonso, Vettel, Schumacher, Räikkönen, Pérez, Rosberg, Webber sorrend alakult ki.

A sportfelügyelők vizsgálták Vettel és Alonso kiszorítós incidensét – a vb-címvédő boxutcai áthajtásos büntetést kapott veszélyes manőverért.

Pérez a lágyabb gumikon megérkezett Schumacher és Räikkönen mögé, miközben Button autója leállt a pálya mellett – ezzel a 2009-es világbajnok idei vb-álmai meghiúsultak. Az üzemanyag-adagoló ment tönkre a McLaren-Mercedesben.

Vettel a 34. kör végén letöltötte büntetését, Webber mögé, a 9. helyre jött vissza. Pérez a 36. körben megelőzte Räikkönent a Roggiában, de a finn azt követően visszavette a pozíciót.

Vettel azt mondta a csapatrádión: „Nem én toltam ki a fűre a Ferrarit."

Massa pedig ezt az üzenetet kapta: „Vigyázz a gumikra, Felipe!”

Pérez a 37. kör elején megelőzte Räikkönent, akit már Rosberg támadott. Schumacher a 37. körben kiállt második kerékcseréjére, a mexikói pedig megfutotta a verseny leggyorsabb körét.

A verseny hajrájában Pérez brillírozott a lágyabb gumikon
A verseny hajrájában Pérez brillírozott a lágyabb gumikon

Vettel Webbert, Rosberg Räikkönent előzte meg a 38. körben. Pérez több mint egy másodperccel gyorsabb a két Ferrarinál, amelyeknek még számolniuk kellett egy-egy boxkiállással, vagy vigyázniuk kellett kemény keverékű gumijaikra, amelyek korábban kerültek fel az autójukra, mint a lágy a Sauberre.

Alonso a 39. körben utolérte Massát, és a célegyenes végén megelőzte.

Pérez nagyon gyors volt, a 40. kör végén 18.7 másodpercre volt Hamiltontól. A pontszerző helyeken Hamilton, Alonso, Massa, Pérez, Räikkönen, Vettel, Webber, Di Resta, Kobajasi, Schumacher volt a sorrend.

A 43. körben Pérez megérkezett Massa mögé. A Parabolica előtt meg is előzte a brazilt – akitől most még csak a dobogót vette el, de jövőre az állása is az övé lehet.

Webberrel közölték a rádión, hogy Vettel súlyos gondokkal küszködik, bármikor leállhat a német autója.

Pérez nyolc körrel a vége előtt már Alonsót támadta. A 46. körben az Ascari-sikán előtt elhúzott a vb-éllovas mellett. Péreznek hét köre maradt, hogy 11 másodperccet ledolgozzon Hamiltonnal szemben.

Vettel a 48. kör elején a célegyenesben leállt, és kiesett. A rádión szóltak, hogy állítsa le a motort, mert a generátora tönkrement – akárcsak Valenciában, egy hasonlóan forró versenyen.

Schumacher a frissebb gumijain megelőzte Webbert, és már a 6. helyen haladt. Az ausztrál három körrel a vége előtt az Ascariból kijövet megpördült, s csak a 10. helyen tudta folytatni Rosberg, Di Resta és Kobajasi mögött. A Red Bull lelassult, és Webber sem szerzett pontot.

A győzelem Hamiltoné lett, aki Alonso után másodikként nyert három futamot az idén. Pérez harmadik dobogós helyezését szerezte meg.

OLASZ NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY
1. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 1:19:41.221
2. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari 4.356 mp h.
3. Fernando Alonso spanyol Ferrari 20.594 mp h.
4. Felipe Massa brazil Ferrari 29.667 mp h.
5. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 30.881 mp h.
6. Michael Schumacher német Mercedes 31.259 mp h.
7. Nico Rosberg német Mercedes 33.550 mp h.
8. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 41.057 mp h.
9. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 43.898 mp h.
10. Bruno Senna brazil Williams-Renault 48.144 mp h.
11. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 48.682 mp h.
12. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 50.316 mp h.
13. Jérome d'Ambrosio belga Lotus-Renault 1:15.861 p h.
14. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault 1 kör h.
15. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault 1 kör h.
16. Charles Pic francia Marussia-Cosworth 1 kör h.
17. Timo Glock német Marussia-Cosworth 1 kör h.
18. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth 1 kör h.
19. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth 1 kör h.
20. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 2 kör h.*
21. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 3 kör h.*
22. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 6 kör h.*
*nem ért célba
FELADTA
Jenson Button brit McLaren-Mercedes 32 megtett kör
Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 8
Leggyorsabb kör: Rosberg (53. kör) 1:27.239
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Fernando Alonso 3 7 12 179
2. Lewis Hamilton 3 6 10 142
3. Kimi Räikkönen 6 12 141
4. Sebastian Vettel 1 4 10 140
5. Mark Webber 2 2 11 132
6. Jenson Button 2 4 8 101
7. Nico Rosberg 1 2 9 83
8. Romain Grosjean 3 6 76
9. Sergio Pérez 3 6 65
10. Felipe Massa 7 47
11. Michael Schumacher 1 7 43
12. Kobajasi Kamui 6 35
13. Paul di Resta 7 32
14. Nico Hülkenberg 6 31
15. Pastor Maldonado 1 1 2 29
16. Bruno Senna 7 25
17. Jean-Éric Vergne 2 8
18. Daniel Ricciardo 2 4
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Renault 272
2. McLaren-Mercedes 243
3. Ferrari 226
4. Lotus-Renault 217
5. Mercedes 126
6. Sauber-Ferrari 100
7. Force India-Mercedes 63
8. Williams-Renault 54
9. Toro Rosso-Ferrari 12
A RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes
2. Jenson Button brit McLaren-Mercedes
3. Felipe Massa brazil Ferrari
4. Michael Schumacher német Mercedes
5. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault
6. Nico Rosberg német Mercedes
7. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault
8. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari
9. Paul di Resta* brit Force India-Mercedes
10. Fernando Alonso spanyol Ferrari
11. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault
12. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari
13. Bruno Senna brazil Williams-Renault
14. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari
15. Jérome d'Ambrosio belga Lotus-Renault
16. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari
17. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault
18. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault
19. Timo Glock német Marussia-Cosworth
20. Charles Pic francia Marussia-Cosworth
21. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth
22. Pastor Maldonado* venezuelai Williams-Renault
23. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth
24. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
*váltócsere miatt 5 rajthelyes büntetés
**a Belga Nagydíjon történt veszélyes manőverekért kétszer 5 rajthelyes büntetés
Az egyik DRS-zóna a célegyenesben, a másik a Lesmo-kanyarok után lesz a versenyen
Az egyik DRS-zóna a célegyenesben, a másik a Lesmo-kanyarok után lesz a versenyen
AZ ELMÚLT TÍZ ÉV LEGJOBBJAI MONZÁBAN
győzelem pole pozíció leggyorsabb kör
2002 Rubens Barrichello Juan Pablo Montoya Rubens Barrichello
2003 Michael Schumacher Michael Schumacher Michael Schumacher
2004 Rubens Barrichello Rubens Barrichello Rubens Barrichello
2005 Juan Pablo Montoya Juan Pablo Montoya Kimi Räikkönen
2006 Michael Schumacher Kimi Räikkönen Kimi Räikkönen
2007 Fernando Alonso Fernando Alonso Fernando Alonso
2008 Sebastian Vettel Sebastian Vettel Kimi Räikkönen
2009 Rubens Barrichello Lewis Hamilton Adrian Sutil
2010 Fernando Alonso Fernando Alonso Fernando Alonso
2011Sebastian Vettel
Sebastian Vettel
Lewis Hamilton
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik