Neweyt lefoglalta a vb-hajrá, késhet az új Red Bull

Vágólapra másolva!
2012.12.05. 16:04
null
Valószínűleg késni fog a Red Bull 2013-as versenygépe (Fotó: Reuters)
Az idény kiélezett hajrája túlságosan is lefoglalta Adrian Neweyt, a Red Bull technikai igazgatóját, ezért késik a világbajnok istálló 2013-as versenygépének gyártása, s előfordulhat, hogy jövőre kimarad az első teszt. A Mercedesnél Ross Brawn abban bízik, hogy a visszafogott várakozással érkező Lewis Hamilton kellemesen fog csalódni a jövő évi autóban, míg Kimi Räikkönen biztos benne, hogy 2013-ben még jobb lesz a Lotus. Az F1 közben hosszú távú szerződést kötött a Rolex luxusóragyárral.

 

LEHET, HOGY NEM LESZ KÉSZ AZ ELSŐ TESZTRE A RED BULL ÚJ AUTÓJA

Előfordulhat, hogy nem készül el a februári tesztek rajtjára a Red Bull 2013-as versenygépe, az RB9-es. Erről Christian Horner csapatfőnök beszélt az osztrák Servus Tv adásában. Az idény előtti időszakra eddig három kollektív tesztről egyeztek meg a csapatok, az első február 5. és 8. között lesz Jerezben, erre nem biztos, hogy a Red Bull a 2013-as autójával érkezik. A következő kettőre viszont már igen, február 19. és 22., valamint február 28. és március 3. között Barcelonában már az RB9-essel körözhet Sebastian Vettel és Mark Webber.

A késés oka, hogy a Red Bull az idény hajrájáig gőzerővel dolgozott a 2012-es autó fejlesztésén, hogy biztossá tegye Vettel harmadik világbajnoki címét, és ez elvonta a források egy részét a jövő évi autó előkészítésétől – elsősorban Adrian Newey technikai igazgató és főtervező figyelmét kötötte le az előző idény hajrája…

Sebastian Vettelnek pedig arra nem volt ideje, hogy a Ferrari idény utáni vizsgálódása miatt izguljon – árulta el a háromszoros világbajnok a német Sport Bildnek adott interjújában.

„Nagyon zsúfolt volt a Brazil Nagydíj utáni hetem, nem értem rá ezzel a vizsgálódással foglalkozni. Ugyanakkor nem is izgultam nagyon, mert pontosan tudtam, mit teszek a verseny alatt, és ügyeltem rá, hogy ne szabálytalankodjak” – mondta Vettel a Sport Bildnek.

Vettel azt is elmondta, a Red Bull képes lehet rá, hogy olyan mítoszt építsen fel, mint a Formula–1 régi nagy bajnokcsapatai.

ROSS BRAWN NEM AKARJA, HOGY HAMILTON CSALÓDJON A MERCEDESBEN

Bár Lewis Hamilton lemondóan nyilatkozott első, Mercedesnél eltöltendő idényéről, új főnöke, Ross Brawn biztos benne, hogy elérhető a futamgyőzelem 2013-ban.

„Szerintem Lewis csak le akarja venni rólunk a nyomást, és el akarja hitetni talán magával is, hogy még nem nyerhet. De a szíve mélyén tudja, hogy van rá esély, hiszen azért dolgozunk, hogy neki és Nicónak is olyan autót készítsünk, amellyel esélyük legyen pole pozíciók és futamgyőzelmek megszerzésére” – mondta Brawn.

Hamilton közben arról beszélt, hogy nem akar túl közel kerülni Nico Rosberghez, inkább olyan kapcsolatot építene ki a némettel, mint Jenson Buttonnal, akivel jó barátságban volt. Elmondta, eddig is gyakran utaztak együtt a versenyekre, és a repülőn sokszor beszéltek az autóikról, de rövidesen a legapróbb részletekről is ki akarja faggatni az idei Kínai GP győztesét.

A MARUSSIA LEMARADHAT AZ ÚJ ALAPSZERZŐDÉSRŐL

A Marussia-istálló az egyetlen Formula–1-es csapat, amely még nem kapott ajánlatot Bernie Ecclestone-tól az új Concorde-szerződés aláírására. Az orosz licenccel induló gárda számára azért aggasztó a helyzet, mert a sportág alapokmányának aláírása nélkül nemigen lehet szerepelni a sorozatban.

Az FIA nevezési listáján ugyanakkor szerepelt a Marussia, úgyhogy nem reménytelen a helyzet. Ecclestone állítólag jövőre megszüntetné a csapatoknak szánt anyagi forrás közül azt a típust, amelyből az F1-hez 2010-ben csatlakozott csapatok kapnak járadékot a sportág összbevételéből.

„Amikor legutóbb beszéltünk, úgy tudtuk, továbbra is létezik ez a járadéktípus, de most már semmi sem biztos. A csapat jövőjét nem befolyásolja ez a pénzforrás, mindenképpen indulunk a 2013-as idényben” – mondta Graeme Lowdon sportigazgató a német motorsport-total.com-nak, hozzátéve, csak Ecclestone tudja, miért nem ajánlotta fel a Concorde-szerződés aláírását a Marussiának.

Kimi Räikkönen bizakodik
Kimi Räikkönen bizakodik

RÄIKKÖNEN: JÖVŐRE ERŐSEBB LESZ A LOTUS

Kimi Räikkönen szerint a Lotus fő erénye, hogy elsősorban a versenyzéssel foglalkoznak a csapatnál, nem pedig a külsőségekkel, kevesebb a politika, mint más élcsapatoknál. Az idei Formula–1-es idényt a harmadik helyen záró finn szerint jövőre erősebb lesz az istálló.

„Többször elmondtam, hogy a Lotus más, mint a korábbi csapataim – mondta a McLaren és a Ferrari korábbi versenyzője. – Itt minden a versenyzésről szól, nincs annyi politika. Mindenki azt szeretné, hogy jól szerepeljünk, és ezért tenni is fog a csapat. Jövőre még jobb eredményekre vágyunk, ami sikerülhet, hiszen már ismerjük egymást, kevesebb tapogatózás lesz,mindenki érti már, mit akar a másik.”

A KÖVETKEZŐ IDÉNYTŐL A ROLEX MÉRI AZ IDŐT AZ F1-BEN

A következő idénytől a luxusóragyártó Rolex lesz a Formula–1 hivatalos időmérője – ezt szerdán közölte Bernie Ecclestone, az F1 gazdasági vezetője, aki többéves szerződést kötött a daytonai és a Le Mans-i 24 órás versenyt is támogató céggel.

A Rolex az LG vállalatot váltja, a dél-koreai cég emblémája 2008-tól 2012-ig volt látogató az F1-es közvetítés időeredményei mellett.

ÚJABB F1-ES PÁLYA ÉPÜL MALAJZIÁBAN

A McLaren autógyárban is tulajdonnal rendelkező Peter Lim élményparkot, benne Formula–1-es versenypályát építene a maláj–szingapúri határ közelében, azzal a céllal, hogy 2016-ra átköltöztesse a Malajziai Nagydíjat jelenlegi otthonából, a Kuala Lumpur melletti Sepangból.

A tíz leggazdagabb szingapúri között számon tartott Lim (korábban a Liverpool megvásárlását tervezte, s pletykák szerint érdeklődik a skót Rangers iránt) a befektetést 70 százalékban pénzelné, míg a fennmaradó 30 százalékot egy állami befektető és Johor szövetségi terület állna. Sepangban 1999-ben rendezték az első Malajziai Nagydíjat, amelynek jelenlegi szerződése 2015-ig szól.

FRANCIA NAGYDÍJ HELYETT EURÓPAI GP LESZ – EGY HÉTTEL A HUNGARORINGI FUTAM ELŐTT

Amikor kiderült, hogy New Jerseyben nem lesz futam 2013-ban, arról volt szó, hogy a Francia Nagydíj beugorhat a helyére, hogy így is 20 versenyes maradjon a versenynaptár. A futamot, amelynek Magny-Cours vagy Le Castellet adna otthont, ugyanúgy a Kanadai Nagydíj és a Brit GP közötti két szabad hétvége egyikén kellene megrendezni, és ez a baj: a montreali futam utáni hétvégére nem lenne elég idő átköltözni, míg a Brit GP előtti hétvégével az a baj, hogy akkor tartják meg a Le Mans-i 24 órás autóversenyt – a két nagy francia viadal pedig egyértelműen ártana egymásnak.

Az FIA is lemondott a Francia GP-ről, szerdán módosította a versenynaptárat, amelyen a Német Nagydíjat a július 14-ei dátumról július 7-re mozdította előre – így az egy héttel a Brit Nagydíj után lesz. Július 21-ére viszont beiktatott egy Európai Nagydíjat, amelyet később kijelölendő helyszínen, feltehetően Isztambulban rendeznek meg. Így a július 28-ai Magyar Nagydíj előtt nem kettő, hanem egy hét szünet lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik