McLaren: Nem normális az idény, de élvezzük

Vágólapra másolva!
2012.06.11. 15:04
null
Lewis Hamilton és Ron Dennis ünnepel: a McLaren zsinórban háromszor nyert Montrealban (Fotók: Action Images)
A Monacóban nyerő Red Bullhoz hasonlóan a McLaren-istállónál sem mernek hosszú távon gondolkozni a csapat második 2012-es győzelmét követően, nem is sejtik, mit hozhat a következő futam június 24-én Valenciában. A Red Bull és a Ferrari vezérkara kénytelen volt elismerni, hogy stratégiai hibát követett el Montrealban, míg a Mercedesnél az újabb bocsánatkérést követően Ross Brawn csak arra tud gondolni, hogy a sors üldözi a még mindig csak két ponttal álló Michael Schumachert. A csapatok értékelése a Kanadai Nagydíj után.

 

McLAREN

Bár az időmérő után nagyon aggódtak a McLarennél a meleg montreali aszfalt miatt, az autó Lewis Hamilton alatt nem kínozta agyon a gumikat, az angol jobban megkímélte, mint Sebastian Vettel a Red Bull-lal. Amikor érezte, hogy kopnak a gumijai, a boxba állt, és a végén ugyanúgy visszajött, mint a 2008-as Német Nagydíjon, amelyen szintén késői boxkiállását követően küzdötte vissza magát az élre.

Jenson Button továbbra sem tudja visszahozni jó idény eleji formáját, s ami még aggasztóbb, neki és mérnökeinek fogalmuk sincs arról, mi lehet a baj. A McLaren emiatt egyautós csapat, ami a Red Bull-lal szembeni konstruktőr-világbajnoki küzdelemben visszaüthet.

Martin Whitmarsh csapatfőnök: „Jó lenne azt mondani, hogy visszavettük az irányítást a világbajnokságban, de fogalmam sincs, mi fog történni két hét múlva Valenciában. Nem normális ez az idény, minden versenyhétvége rengeteg nehéz feladatot hárít ránk, semmi sem megy rutinból, de ennek így is kell lennie.”

RED BULL

A Sauber és a Lotus vezetősége nem győzte hangsúlyozni az időmérő után, hogy a rajthelyek nem tükrözik hűen a versenytempót, az idén ugyanis kompromisszumot kell találni az autó egykörös és hosszú távú teljesítménye között. Végül igazuk lett, s a kvalifikáción hozott áldozatuknak a versenyen a Red Bull látta kárát.

Az RB8-ason gyorsan felmelegedtek a gumik, de hamarabb el is használódtak, ami összességében visszavetette Sebastian Vettelt és Mark Webbert. Az ausztrálnak a motorjával is volt kisebb gondja a verseny elején, s ő sem tudott változtatni a trenden: az előző futam győztese képtelen az ötödik helynél előrébb végezni.

Christian Horner csapatfőnök: „Sebastian pole pozíciója és pazar első körei arról árulkodtak, hogy nagyon agresszívak voltunk a gumikkal. Ez sajnos később visszaütött, hamarabb kopni kezdtek a gumik, és korábban ki kellett állni kereket cserélni. Marknál egyértelmű volt a két boxkiállás, de végül erre Sebastian esetében is szükség volt. Az egyszer kereket cserélők közül többen is megelőztek minket, nem volt tökéletes a stratégiánk.”

FERRARI

Felipe Massa korai megpördülésével, Fernando Alonso a második kerékcsere elmulasztásával maradt le arról az eredményről, amelyet a Ferrari F2012-essel el lehetett volna érni Montrealban. A spanyol és csapata abban bízott, hogy a Hamilton boxkiállását követően az élre állva meg fogja tudni őrizni pozícióját, de miután eltelt két kör, és látszott, hogy nem sikerül meggátolni az angolt, már késő lett volna kiállni, mert a Hamiltont követő Grosjean mögé is beszorult volna Alonso. Aztán ugyanez lett volna Pérezzel is, és a Ferrari ördögi körbe került. A végére persze Grosjean, Pérez és Sebastian Vettel is megelőzte a spanyolt.

Stefano Domenicali csapatfőnök: „Utólag a hétéves gyerekeim is megmondták, hogy ki kellett volna állnia Fernandónak. Akkor ez tűnt jó döntésnek, és nem is ezt bánjuk igazán, hanem azt, hogy nem követtük Vettelt a boxba. Az volt a legmeghökkentőbb, ahogy ő nagyon gyorsan utolérte Fernandót.”

LOTUS

A KONSTRUKTŐR-VB ÁLLÁSA
1. Red Bull-Renault 164
2. McLaren-Mercedes 133
3. Lotus-Renault 108
4. Ferrari 97
5. Mercedes 69
6. Sauber-Ferrari 58
7. Williams-Renault 44
8. Force India-Mercedes 28
9. Toro Rosso-Ferrari 6

Az autó valóban imádja a forró időjárási körülményeket, a gumikkal rendívül jól bánik az E20-as a meleg aszfalton, amiből Kanadában Romain Grosjean húzott hasznot, egyetlen boxkiállása előtt az élen haladt, és két hosszú menet végén is kifejezetten gyors volt, főleg Alonsóhoz képest. Második helyezése azt bizonyítja, hogy a Lotus valóban az egész idényben versenyképes lehet – a Ferrari vb-beli megelőzésével jelezte, hogy az is.

Kimi Räikkönen sebessége is meglett volna egy jó eredményhez, de a finn alig autózhatott szabad úton, mindig beragadt valaki mögé, végül meg kellett elégednie a 8. helyezéssel.

Eric Boullier csapatfőnök: „Mindkét pilótánk több helyezéssel előrébb végzett a rajtpozíciójához képest, ami azt mutatja, hogy az autó elsősorban a versenyre volt beállítva, és ez jól is sikerült. Ha kicsit javulunk az időmérőn, még előrébb kerülhetünk.”

MERCEDES

A csapat minden igyekezetével azon dolgozik, hogy a gumijai végigbírják a versenyeket, aminek az időmérő látja kárát: Nico Rosberg és Michael Schumacher sem volt esélyes a pole pozíció megszerzésére, pedig előzetesen tőlük várták, hogy gyorsak legyenek egy körön. Az autó gumikkal szembeni kíméletes beállítását a versenyen megerősítette, hogy Rosberg a rajt utáni körökben még lassabb volt, több kör kellett, mire üzemi hőmérsékletbe hevültek az abroncsai – ezután viszont a mezőny leggyorsabbjai közé emelkedett a német.

Hatodik helyezésének köszönhetően Rosberg megtartotta azt az elismerést, hogy az előző öt versenyhétvége legjobb pontszerzőjének számít, és versenyben van a vb-címért. Schumacher viszont az elmúlt két évhez képest is gyenge teljesítményt nyújtott, elmaradt a várakozásoktól, és hidraulikai hiba miatt kiesett.

Sergio Pérez (jobbra) másodszor pezsgőzött az idén
Sergio Pérez (jobbra) másodszor pezsgőzött az idén

Ross Brawn csapatfőnök: „Bocsánatot kell kérnünk Michaeltől az újabb technikai hiba miatt, hihetetlen balszerencsés. Amikor a Ferrarinál voltunk, sokan azzal vádoltak minket, hogy Michael kapja a jobb autót, most pedig a fordítottját halljuk. Természetesen ez mind sületlenség, az az érdekünk, hogy két autóval legyünk az élbolyban, és ha mindig az egyikükkel történik valami, arról csak a sors tehet.”

SAUBER

Nagy viták előzték meg a versenyt a Saubernél arról, hogy a csalódást okozó időmérő edzés után egy vagy két boxkiállással teljesítsék a Kanadai Nagydíjat. Végül úgy döntöttek, hogy Sergio Pérez csak egyszer, Kobajasi Kamui pedig kétszer cserél kereket, végül a japán is csak egyszer állt ki, 46 kört tett meg a lágy gumikon, amelyekkel száguldva 9. lett. A mexikói hozta szokásos formáját, megkímélte a gumikat, és rajthelyéhez képest 12 helyezést nyerve az idén másodszor állhatott fel a dobogóra.

Peter Sauber csapattulajdonos: „Kiváló verseny volt, nem hittem volna, hogy olyan versenyen dobogóra lehet érni a 15. rajthelyről, amelyen semmi sem töri meg a futam ritmusát. Sergio vasárnap bemutatta ezt a mesterművet! Az utóbbi időben nem mutathattuk meg, mit tudunk, de most az egész világ láthatta, mennyire remek csapatunk van.”

A TOVÁBBI CSAPATOK ÉRTÉKELÉSE
FORCE INDIA
Paul di Resta remekül rajtolt, az első boxkiállások előtt feljött az 5. helyre, de az autó a Red Bullokhoz hasonlóan hamar elkoptatta a gumijait, a keményebb keverékeken pedig nem tudta azt a tempót produkálni, amit a szuperlágyakon. Végül a skót és csapattársa, Nico Hülkenberg is lemaradt a pontszerzésről, ami a nagy reménykedés után óriási csalódás a Force India számára.
WILLIAMS
Pastor Maldonado pénteken nagyon biztató hosszú távú meneteket teljesített a szabadedzéseken, de az időmérőn a falnak csapta az autóját, ami miatt váltót is kellett cserélni a Williamsben, és végül csak a 22. helyről rajtolt, ahonnan nem tudott Pérezéhez hasonló előretörést bemutatni. Bruno Senna reménytelen volt a hétvégén, a rajt után a Caterham párosa mögé szorult, és nem lehetett több célja, minthogy eléjük kerüljön a futam végére. Ez sikerült, de dicséret nem jár érte.

TORO ROSSO
A harmadik szabadedzésen kicsúszó Jean-Éric Vergne az időmérőn szégyenszemre kikapott a Caterham pilótáitól, és a versenyen sem volt esélye a pontszerzésre. Sem neki, sem Daniel Ricciardónak. A Toro Rosso ezen a hétvégén túl lassú volt.

CATERHAM
Vergne szombati és Bruno Senna rajt utáni legyűrése kisebbfajta siker az istálló számára, s amiatt sem kell aggódniuk, hogy a másik két kiscsapat utoléri őket. Kis lépésekkel, de haladnak a középmezőny felé.

HRT
Pedro de la Rosa kisebbfajta csodákat művel a HRT-vel, a Marussia elé repítette csapatát, de a montreali futamot a fékek korai meghibásodása miatt egyik versenyző sem fejezhette be. Nem hiába mondják a Circuit Gilles Villeneuve-re, hogy fékgyilkos pálya, a HRT kicsit bele is halt.

MARUSSIA
A HRT mögé szorult az erősorban a Marussia, Narain Karthikeyant az időmérőn még meg tudja verni a csapat, de a versenytempó kevés. Valóban a Silverstone-ban érkező fejlesztési csomagban rejlik Timo Glockék előrelépési esélye.

KANADAI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY
1. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 1:32:29.586
2. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 2.253 mp h.
3. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari 5.260 mp h.
4. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 7.295 mp h.
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari 13.411 mp h.
6. Nico Rosberg német Mercedes 13.842 mp h.
7. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 15.085 mp h.
8. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 15.567 mp h.
9. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 24.432 mp h.
10. Felipe Massa brazil Ferrari 25.272 mp h.
11. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 37.693 mp h.
12. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 46.236 mp h.
13. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 47.052 mp h.
14. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:04.475 p h.
15. Jean-Eric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.
16. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1 kör h.
17. Bruno Senna brazil Williams-Renault 1 kör h.
18. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault 1 kör h.
19. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault 1 kör h.
20. Charles Pic francia Marussia-Cosworth 3 kör h.
FELADTÁK
megtett körök
Timo Glock német Marussia-Cosworth 56
Michael Schumacher német Mercedes 43
Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth 24
Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth 22
Leggyorsabb kör: Vettel (70. kör) 1:15.752
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM
DOBOGÓ
PONTSZERZÉS
PONT
1. Lewis Hamilton 1 4 7 88
2. Fernando Alonso 1 3 7 86
3. Sebastian Vettel 1 2 6 85
4. Mark Webber 1 1 6 79
5. Nico Rosberg 1 2 5 67
6. Kimi Räikkönen 2 6 55
7. Romain Grosjean 2 4 53
8. Jenson Button 1 2 3 45
9. Sergio Pérez 2 3 37
10. Pastor Maldonado 1 1 2 29
11. Kobajasi Kamui 4 21
12. Paul di Resta 4 21
13. Bruno Senna 3 15
14. Felipe Massa 3 11
15. Nico Hülkenberg 3 7
16. Jean-Eric Vergne 1 4
17. Daniel Ricciardo 1 2
18. Michael Schumacher 2 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik