Más dimenzióban: Vettel rajtolhat az élről

Vágólapra másolva!
2010.07.10. 15:21
null
Vettel indulhat az élről Silverstone-ban (Fotó: Reutesrs)
Címkék
A Red Bull versenyzője, Sebastian Vettel indulhat az élről a Formula–1-es Brit Nagydíjon, miután a német pilóta volt a leggyorsabb az időmérő edzésen. Vettel csapattársa, Mark Webber rajtolhat a második helyről, míg Fernando Alonso a harmadikról, a negyedik Lewis Hamilton lett. A címvédő brit Jenson Button ezúttal nem került be az első tízbe sem, s csak a 7. sorból, a 14. pozícióból vághat neki a futamnak.

Az időjárás az eddig megszokott arcát mutatta, tehát napos és száraz körülmények fogadták a versenyzőket. A szabadedzéseken a Red Bullok egymás között döntötték el a leggyorsabb versenyző kérdését, ma délelőtt Sebastian Vettel végzett az élen, bár a tréning végén egy kanyarban megpördült, és elveszítette a vezetőszárnyát.

A Q1-ben a szokásoknak megfelelően lassan kezdtek el gyors köröket teljesíteni a csapatok, az eddig gyengélkedő McLarenek közül elsőként Lewis Hamilton ment jobb időt, de Sebastian Vettel nem sokkal később az élre állt 1:31-en belüli idővel. A kiesők az új csapatok pilótái közül kerültek ki (a Hispaniánál ezen a versenyen szerepet kapó Jamamoto utolsó lett), míg hozzájuk Jamie Alguersuari csatlakozott.

Buttonnak nem igazán ment a Q2-ben sem, a McLaren jól látható módon csúszkált a pályán. A Ferrarik jól mentek az időmérőn is, de annyira nem, hogy a Red Bullokat meg tudták volna szorítani. Szorosan alakult a második szakasz vége, Button végül három tizeddel maradt le a 10., még folytatást jelentő pozíciótól, és végül csak a 14. helyről rajtolhat vasárnap.

Az utolsó szakaszban Alonso futott először jobb eredményt 1:30.426-tal, de a Red Bullok csak azután robbantottak, és mindketten 1:30 alatti időt mentek. Kettejük különmeccsét Vettel nyerte meg, így ő indulhat az élről. Alonso végül harmadik lett, míg Hamiltonnak sikerült bejönnie a második sorba. Massa hetedikként végzett, míg Michael Schumacher csak 10., pedig csapattársa, Nico Rosberg az ötödik helyet érte el.

 

FORMULA-1, BRIT NAGYDÍJ, IDŐMÉRŐ EDZÉS
 1.  Vettel Red Bull-Renault 1:30.841 1:30.480 1:29.615
 2.  Webber Red Bull-Renault 1:30.858 1:30.114 1:29.758
 3.  Alonso Ferrari 1:30.997 1:30.700 1:30.426
 4.  Hamilton McLaren-Mercedes 1:31.297 1:31.118 1:30.556
 5.  Rosberg Mercedes 1:31.626 1:31.085 1:30.625
 6.  Kubica Renault 1:31.680 1:31.344 1:31.040
 7.  Massa Ferrari 1:31.313 1:31.010 1:31.172
 8.  Barrichello Williams-Cosworth 1:31.424 1:31.126 1:31.175
 9.  De la Rosa Sauber-Ferrari 1:31.533 1:31.327 1:31.274
10.  Schumacher  Mercedes 1:32.058 1:31.022 1:31.430
11.  Sutil Force India-Mercedes 1:31.109 1:31.399  
12.  Kobajasi Sauber-Ferrari 1:31.851 1:31.421  
13.  Hülkenberg Williams-Cosworth 1:32.144 1:31.635  
14.  Button McLaren-Mercedes 1:31.435 1:31.699  
15.  Liuzzi Force India-Mercedes 1:32.226 1:31.708  
16.  Petrov Renault 1:31.638 1:31.796  
17.  Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:31.901 1:32.012  
18.  Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:32.430    
19.  Kovalainen Lotus-Cosworth 1:34.405    
20.  Glock Virgin-Cosworth 1:34.775    
21.  Trulli Lotus-Cosworth 1:34.864    
22.  Di Grassi Virgin-Cosworth 1:35.212    
23.  Chandhok HRT-Cosworth 1:36.576    
24.  Jamamoto HRT-Cosworth 1:36.968    
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik