Képek: szörnyű állapotok a megszűnt F1-es istálló központjában

Vágólapra másolva!
2020.01.13. 13:51
Öt éve nem tagja a Formula–1 mezőnyének a Caterham-istálló, s a napokban napvilágot látott néhány kép arról, hogyan néz ki a korábbi csapat elhagyatott gyára Leafieldben manapság.

A Caterham 2010-ben, Lotus-néven csatlakozott a Formula–1 mezőnyéhez, és 2014 végéig összesen 56 versenyhétvégén állt rajthoz. Az F1-es karrierje végére azonban jelentős anyagi gondjai lettek, s a 2014-es szezonzárón is csak a rajongók anyagi támogatásával tudott rajthoz állni.Lotus-néven csatlakozott a Formula–1 mezőnyéhez, és 2014 végéig összesen 56 versenyhétvégén állt rajthoz. Az F1-es karrierje végére azonban jelentős anyagi gondjai lettek, s a 2014-es szezonzárón is csak a rajongók anyagi támogatásával tudott rajthoz állni.

Később kiderült, hogy utoljára láthattuk akkor a zöld autókat a királykategória mezőnyében, ugyanis 2015 elején csődeljárás indult az istálló ellen, amiért a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) törölte az előttük álló idény rajtlistájáról. Ezt követően az alakulat eszközei is árverezésre kerültek.

A leafieldi főhadiszállást egyébként a Caterham előtt más – azóta szintén megszűnt – F1-es istállók is használták, mostanra viszont csak néhány kép emlékeztet arra, hogy valaha az autósport királykategóriájának tagjai készültek fel itt a versenyekre.



Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
13 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
17 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik