Kép: rózsaszín lett az F1-es istálló idei autója – hivatalos

2017.03.14. 13:53
A Force India hivatalosan is bejelentette, hogy megegyezett a BWT-vel, Európa első számú vízenergiával foglalkozó vállalatával, így a 2017-es évben rózsaszín autóval versenyez majd Sergio Pérez és Esteban Ocon.

Az új autó ezzel a színösszeállítással az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon debütál majd. Az is bizonyossá vált, hogy Sergio Pérez és Esteban Ocon is ugyanilyen színű bukósisakban versenyez a szezonban.

„A BWT érkezése az F1-be óriási hír, s egyben a legjelentősebb együttműködési megállapodás az istálló tíz éves történetében” – fogalmazott Vijay Mallya csapatfőnök és ügyvezető igazgató.

„A Force Indiával való együttműködés fontos része a globális stratégiánknak, annak, hogy tudatosítsuk a márkánkat” – mondta Andreas Weissenbacher, a vállalat vezérigazgatója.

A BWT egy osztrák központú cég, amely vízenergiával foglalkozik. Világszerte 3300 munkavállalót alkalmaznak. Fő profiljuk a gazdaságos, higiénikus, környezetbarát technológiával előállított ivóvíz, ipari víz, fűtés víz, kazánvíz, hűtővíz, uszodai víz és légkondicionáló rendszerek, víztisztító termékek előállítása.



 

AMIT A 2017-ES IDÉNYRŐL TUDNI KELL

Csapatbemutatók, tesztidőpontok, rajtlista, versenynaptár, a világbajnokok 1950 óta.


 

Legfrissebb hírek

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
5 órája

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
22 órája

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
2026.11.03. 12:21

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
2026.11.02. 17:10

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
2026.11.02. 15:03

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
2026.11.02. 10:32