A tavalyi győztes Button kezdett a legjobban Szuzukában

Vágólapra másolva!
2012.10.05. 02:54
null
Jenson Button ott folytatta Szuzukában, ahol tavaly abbahagyta: az élen (Fotók: Action Images)
Címkék
A tavalyi Japán Nagydíj összes szabadedzését, majd magát a versenyt is megnyerő Jenson Button kezdte a legjobban a szuzukai hétvégét, megelőzve csapattársát, Lewis Hamiltont, aki először versenyez azóta, hogy bejelentették: jövőre a Mercedeshez szerződik. A vb-éllovas Fernando Alonso a 11. helyen zárta az első tréninget, míg Sebastian Vettel a 17. lett.

 

Pompás időjárás köszöntötte a Formula–1-es mezőnyt Szuzukában, és az előrejelzések szerint az egész hétvégén napos, legfeljebb kissé felhős idő lesz a Japán Nagydíjon, amelyen nem lehet esőre számítani.

A Szingapúri Nagydíj óta eltelt szűk másfél hétben megmozdult a pilótapiac: a visszavonulását csütörtökön Szuzukában bejelentő Michael Schumacher helyére a Mercedes szerződtette Lewis Hamiltont, akinek a helyét Sergio Pérez veszi át a McLarennél. Ez az első versenyük a fejlemények nyilvánosságra hozatala óta, érdekes lesz figyelni, hogyan viselkednek csapataiknál.

Schumacher visszavonulásának bejelentése nagy vihart kavart csütörtökön, pedig, ha belegondolunk, rajta kívül csak egy pilóta van a mezőnyben, aki már a kilencvenes években versenyzett – a nyolc évvel a német után, 1999-ben debütáló Pedro de la Rosa.

Az edzésen két beugró pilóta szerepel, a finn Valtteri Bottas szokás szerint Bruno Sennát helyettesíti a Williamsnél, míg a holland Giedo van der Garde Heikki Kovalainen autójában ül a Caterhamben.

A 7. és a 18. kanyar között újraaszfaltozott pályán 25 fokos levegőben, 30 fokos aszfalton kezdődött meg a száguldás. Elsőként Vergne hajtott ki a pályára, őt követték a többiek az installációs körre. Utolsókként Button és Maldonado hagyta el a boxutcát.

A Red Bull átvenné a McLaren szerepét Japánban – előzetes
A Red Bull átvenné a McLaren szerepét Japánban – előzetes

A McLarennel a tavalyi futamot megnyerő Button váltócsere miatt öt rajthelyes büntetést kap, rajta kívül Schumachert sorolják majd vissza a rajtrácson, a németet tíz hellyel Vergne szingapúri kilökéséért.

Button egyébként már felajánlotta a McLaren vezetőinek, hogy segíti Hamiltont a vb-címért folyó csatában, ha ez szükséges, és ugyanezt tette Grosjean is a Lotusnál. A Ferrarinál Massa már hónapokkal ezelőtt felajánlotta segítségét Alonsónak, egyedül a Red Bullnál nem volt még szó róla, hogy Webber támogatná Vettelt – de biztosak lehetünk benne, hogy megteszi, ha olyan helyzetbe kerül.

Pérez a Sky Sportsnak azt mondta, nem érez különbséget a Sauber-garázsban azok után, hogy bejelentették McLarenhez távozását. „ Az autóban ugyanakkor kis plusz motivációt ad, hogy az utolsó hat versenyen a lehető legjobb eredményt érjem el, és szépen búcsúzzam a csapattól" – mondta a mexikói.

Schumacher jött vissza elsőként a pályára, de egy kör után megint a boxba hajtott.

Kulisszatitok: Van der Garde a Caterhamben sima hétköznapi zokniban vezet, a tűzállót ugyanis elfelejtette elhozni a csapata Szuzukába.

Rosberg, majd Kobajasi is kidugta az orrát a pályára, de mért kört egyikük sem futott, újra elcsendesedett Szuzuka. A következő próbálkozó Hamilton volt az edzés 20. percében. Az első mért kört ő futotta, 1:37.435-tel kezdett.

Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke a BBC-nek azt mondta, Pérez mellett Di Resta és Hülkenberg is Hamilton utódjelöltjei között volt, de nem rájuk esett a választás.

Alonso 29 pontos előnnyel érkezett Japánba
Alonso 29 pontos előnnyel érkezett Japánba

Hamilton másodikra 4 tizedet javított (1:37.008), aztán 1:34.910 került a neve mellé. Az angol természetesen a Pirelli kemény keverékű gumiján száguldott, az olasz vállalat a lágy mellé az idén a legkeményebb típust hozta el a tavalyi közepesen kemény helyett.

Miután fél óra eltelt a tréningből, Button – akinek Japán a második hazája (már csak a barátnője miatt is) –, szintén kiment a pályára, akárcsak jövő évi csapattársa, Pérez. A Toro Rosso boxában lázasan dolgoztak Vergne váltójának megjavításán. Mivel ez nem a versenyen használatos eszköz, nem kell büntetéstől tartania a franciának – elég baj neki, hogy nem lehet kint a pályán.

Button végül mért kör nélkül ment vissza a boxba, miközben a két Ferrari megjelent a pályán. Massa egy másodperces hátránnyal a 2. helyre jött fel Hamilton és Pérez közé, Alonso a 10. helyen nyitott, miközben autója rossz egyensúlyára panaszkodott.

A Red Bull-lal Webber és Vettel is a pályán volt már, az ausztrál megcsúszott a célegyenes előtti sikánban. Webber az újabb körében már 4 tizedre megközelítette Hamiltont, mögöttük Massa, Alonso és Grosjean sorakozott.

A hazai pályán száguldó Kobajasi bejött Hamilton és Webber közé – a japán sokat vár a hazai versenyétől, amelyen végre igazán versenyképes autóval áll rajthoz.

28. JAPÁN NAGYDÍJ
PÉNTEK
7.00–8.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
4.00–5.00: 3. szabadedzés
7.00–8.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
8.00: a verseny rajtja
Az NSO az összes edzésről, valamint a versenyről is élő tudósítással számol be. Az időpontok magyar idő szerint értendőek.

A héten betegséggel bajlódó Petrov az edzés felénél a 10. körét kezdte meg, úgy tűnik, meggyógyult a Caterham orosz pilótája. Webber 1:34.856 perces eredményével átvette a vezetést.

Vergne elhagyta a boxutcát, de Di Resta és Button továbbra is ott maradt, hármuknak nem volt még mért köre.

40 perccel az edzés vége előtt az első tíz helyen Webber, Hamilton, Rosberg, Kobajasi,. Massa, Hülkenberg, Maldonado, Pérez, Alonso, Grosjean volt a sorrend, a tíz pilóta egy másodpercen belül volt egymáshoz képest. Räikkönen a 11., Schumacher a 13., Vettel a 14. helyen állt.

Button 35 perccel az edzés vége előtt megfutotta első mért körét, amellyel az 5. helyre jött fel. Az angol állítólag Japánba érkezve a repülőtéren addig osztogatta az autogramokat, hogy arra koncentrálva véletlenül kis híján a tokiói vonatra szállt fel, amikor a rajongói szóltak neki, hogy nem az megy Szuzukába…

Az incidens nem zavarta meg, második körében már az élre is ugrott, 1:34.507-tel. Hamilton rövidesen feljött mögé a 2. helyre.

A versenyzők értelemszerűen a kemény keverékű gumikat használták, amelyeket az edzés után le kell adni. A lágyak a második tréningen kerülnek fel az autókra.

Szuzuka, a tökéletes nyolcas – pályabemutató
Szuzuka, a tökéletes nyolcas – pályabemutató

Az edzést kihagyó Kovalainen azt mondta Szuzukában, hogy szeretne megállapodni a Caterhammel a hosszabbításról – ami azt jelenti, hogy nem feltétlenül áll jól a Sauberrel folyó tárgyalása. Maldonado érdekesebb nyilatkozatot tett: szerinte koránt sem biztos, hogy 2013-ban is a Williamsnél versenyez. Pedig a 30 millió dolláros szponzorpénze révén maradhatna – a háttérben egy esetleges sauberes szerződés állhat, vagy az, hogy Venezuelában a közelgő választások eredményétől is függ, hogy az állami cégek folytatják-e támogatását.

Pérez a gyors 130R kanyarban lefutott az útról, de szerencséjére nem törte össze az autóját. Az új aszfalton a pilóták igyekeznek megtalálni autójuk határait.

Negyedórával a leintés előtt Button, Hamilton, Webber, Rosberg, Schumacher, Kobajasi, Massa, Di Resta, Hülkenberg, Maldonado, Alonso, Pérez, Räikkönen, Grosjean, Ricciardom, Vergne, Vettel, Bottas az első 18 sorrendje. A gumik már kopottak, az üzemanyag mennyiségével még lehet játszani, így javulhatnak az időeredmények – bár nincs sok jelentőségük.

Nem is nagyon javultak már az eredmények a végén, a két McLaren maradt az élen, Vettel pedig a 17. helyen – utóbbi pozíciója kétségtelenül csalóka az erőviszonyokat illetően.

Az edzés végén Rosberg autója műszaki hiba miatt leállt a pályán (az olajnyomás csökkenése miatt a motor biztonsági okokból automatikusan leállt), miközben Button a Degner-kanyar előtt lesodródott az útról. Előtte többen is így jártak, ahol az új aszfalt és a régi csatlakozik, jelentősen változik az út tapadása, ami az első edzésen még kifog a pilótákon.

JAPÁN NAGYDÍJ, 1. SZABADEDZÉS
1. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:34.507 átlag: 221.202 km/ó 20 kör
2. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 1:34.740 0.233 mp h. 26
3. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:34.856 0.349 24
4. Nico Rosberg német Mercedes 1:35.059 0.552 18
5. Michael Schumacher német Mercedes 1:35.122 0.615 20
6. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 1:35.199 0.692 27
7. Felipe Massa brazil Ferrari 1:35.283 0.776 24
8. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:35.299 0.792 18
9. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:35.474 0.967 22
10. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:35.478 0.971 24
11. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:35.484 0.977 26
12. Sergio Perez mexikói Sauber-Ferrari 1:35.584 1.077 24
13. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:35.691 1.184 22
14. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:35.724 1.217 21
15. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:36.123 1.616 19
16. Jean-Eric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:36.222 1.715 25
17. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:36.366 1.859 23
18. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1:36.389 1.882 24
19. Timo Glock német Marussia-Cosworth 1:37.716 3.209 17
20. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault 1:38.295 3.788 23
21. Charles Pic francia Marussia-Cosworth 1:38.616 4.109 25
22. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth 1:39.043 4.536 25
23. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1:39.374 4.867 22
24. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth 1:39.688 5.181 19
A LEGUTÓBBI TÍZ JAPÁN GP LEGJOBBJAI
Győztes Pole pozíció Leggyorsabb kör
2002 Michael Schumacher Michael Schumacher Michael Schumacher
2003 Rubens Barrichello Rubens Barrichello Ralf Schumacher
2004 Michael Schumacher Michael Schumacher Rubens Barrichello
2005 Kimi Räikkönen Ralf Schumacher Kimi Räikkönen
2006 Fernando Alonso Felipe Massa Fernando Alonso
2007 (Fudzsi) Lewis Hamilton Lewis Hamilton Lewis Hamilton
2008 (Fudzsi) Fernando Alonso Lewis Hamilton Felipe Massa
2009 Sebastian Vettel Sebastian Vettel Mark Webber
2010 Sebastian Vettel Sebastian Vettel Mark Webber
2011
Jenson Button
Sebastian Vettel
Jenson Button
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Fernando Alonso 3 8 13 194
2. Sebastian Vettel 2 5 11 165
3. Kimi Räikkönen 6 13 149
4. Lewis Hamilton 3 6 10 142
5. Mark Webber 2 2 11 132
6. Jenson Button 2 5 9 119
7. Nico Rosberg 1 2 10 93
8. Romain Grosjean 3 7 82
9. Sergio Pérez 3 7 66
10. Felipe Massa 8 51
11. Paul di Resta 8 44
12. Michael Schumacher 1 7 43
13. Kobajasi Kamui 6 35
14. Nico Hülkenberg 6 31
15. Pastor Maldonado 1 1 2 29
16. Bruno Senna 7 25
17. Jean-Éric Vergne 2 8
18. Daniel Ricciardo 3 6
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Renault 297
2. McLaren-Mercedes 261
3. Ferrari 245
4. Lotus-Renault 231
5. Mercedes 136
6. Sauber-Ferrari 101
7. Force India-Mercedes 75
8. Williams-Renault 54
9. Toro Rosso-Ferrari 14
A DRS-zóna a célegyenesben húsz méterrel rövidebb a tavalyinál
A DRS-zóna a célegyenesben húsz méterrel rövidebb a tavalyinál

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik