Hamilton sebessége új helyzetet teremt

Vágólapra másolva!
2010.11.12. 18:13
null
Lewis Hamilton pénteki sebességével meglepte a riválisokat (Fotó: Action Images)
Mint derült égből a villámcsapás, úgy került képbe Lewis Hamilton az idényzáró Abu-dzabi Nagydíj pénteki edzésnapján. A McLaren pilótája a másik három vb-aspiránst megelőzve a legjobb időeredményt érte el, s úgy tűnik, a Red Bull és a Ferrari vasárnap kénytelen lesz számolni a 2008-as világbajnokkal is.

A McLaren az előző néhány versenyen annyira a háttérbe szorult, hogy sokan már nem is számoltak azzal, hogy Hamilton beleszólhat a két Red Bull Alonsóval vívott csatájába. Ám ahogy az idén lenni szokott, a legváratlanabb pillanatban támadt fel a McLaren, és Hamilton képes lehet rá, hogy megismételje tavalyi remeklését (egy éve megszerezte a pole pozíciót, és vezetett a későbbi győztes Vettel előtt, mielőtt fékhiba miatt kiállt).

AZ ÁLLÁS 
1. Alonso 246
2. Webber 238
3. Vettel 231
4. Hamilton 222

„Hogy nyerhetek-e? Azért vagyok itt, és az első nap után úgy érzem, nem ok nélkül bízom a sikerben. Az új hátsó légterelőnk végre tökéletesen működik, és valóban versenyképessé tette az autót" – mondta a Bruno Sennával történt incidense (a boxutca bejárata előtt keresztbe vágott a pályán a brazil előtt) miatt szóbeli figyelmeztetést kapó Hamilton a nap végén. Csapatfőnöke, Martin Whitmarsh is feldobottan nyilatkozott.

HAMILTON VS SENNA

 

„Nem vagyunk rosszak – jegyezte meg Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke. – A pénteki időeredmények nem jelzik feltétlenül pontosan az erősorrendet, a Ferrarinál és a Red Bullnál dolgozó barátaink bizonyára későbbre tartalékolják jó formájukat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy esélytelenek vagyunk az időmérő és a verseny előtt. Az utolsó körig küzdeni fogunk, rendkívül izgalmas lesz."

A Red Bull arra törekszik, hogy mihamarabb véget vessen Hamilton uralmának, és az időmérő után ne nagyon kelljen azzal foglalkoznia, hol áll a McLaren versenyzője. Vettel a kora délutáni edzésen a legjobb időt autózta, és délután sem maradt el sokkal a 2008-as világbajnoktól.

„Az első edzésen, kora délután nagyon jó volt a kocsi, naplemente után azonban megváltoztak a körülmények – fogalmazott Vettel. – Ezzel együtt elégedett vagyok. Van még mit javítani az időeredményen, ehhez meg kell vizsgálni a kocsi adatait. Az esti órákban a Ferrari és a McLaren is nagyon gyors, de számítottunk rá, hogy szoros lesz a csata. Remélem, felgyorsulunk, és lerázzuk őket az időmérőn és a versenyen."

LEHETŐSÉGEK A VILÁGBAJNOK-AVATÁSRA 
Alonso világbajnok, ha…
…nyer vagy második
…harmadik vagy negyedik, és Webber nem nyer
…ötödik, és Vettel vagy Webber nem nyer (ha Vettel nyer, azonos pontszámmal zárnak, ugyanannyi 1., 2. és 3. helyezéssel – a 4. pozíciók tekintetében Vettel 3–2-re nyer)
…hatodik, Webber legfeljebb harmadik, és Vettel nem nyer
…hetedik vagy nyolcadik, Webber nem dobogós, és Vettel nem nyer
…kilencedik, Webber legfeljebb ötödik, és Vettel legfeljebb harmadik
…tizedik, Webber legfeljebb hatodik, és Vettel legfeljebb harmadik
…nem szerez pontot, és Webber legfeljebb hatodik, Vettel legfeljebb
harmadik, Hamilton pedig nem nyer
(Ha egyik riválisa sem nyer, egyenlő pontszám esetén Alonso 5 győzelmének köszönhetően világbajnok.)
Webber világbajnok, ha…
…nyer, és Alonso nem második
…második, Alonso legfeljebb hatodik, Vettel pedig nem nyer (ha Vettel nyer, azonos pontszám alakul ki kettejük között, de a németnek öt győzelme lesz az ausztrál 4-ével szemben)
…harmadik, Alonso legfeljebb hetedik, Vettel pedig nem nyer
…negyedik, Alonso legfeljebb kilencedik, Vettel pedig nem nyer
…ötödik, Alonso legfeljebb tizedik, Vettel pedig legfeljebb harmadik
(Ha Webber és Vettel sem nyer, de azonos pontszám alakul ki közöttük, az ausztrál több második helyezésének – jelenleg 4–2-re állnak e tekintetben – köszönhetően világbajnok lesz)
Vettel világbajnok, ha…
…nyer, és Alonso legfeljebb ötödik
…második, Alonso legfeljebb kilencedik, Webber pedig legfeljebb
ötödik
Hamilton világbajnok, ha…
…nyer, Alonso nem szerez pontot, Webber legfeljebb hatodik, Vettel pedig legfeljebb harmadik

Webber mindkét edzésen a negyedik lett, s az első nap nem úgy tűnt, hogy képes lenne önerőből legyőzni csapattársát – igaz, nem is pénteken kell ezt megtennie. (Ha pedig a későbbiekben sem sikerül, Alonso helyezésének függvényében bízhat csapattársa segítségében is.)

„A szokásos programunkat teljesítettük, nem volt semmi gond. Seb és én hasonló köröket futottunk, Lewis nagyon gyors volt, az első négy után meg nem igazán van értelme nézni a sorrendet, ennyien maradtunk – mondta Webber. – A pálya vonalvezetése és környezete hasonlít a bahreiniéhez, csak éppen most sokkal nagyobb a tét. Ennek ellenére nem érzek különösebb izgalmat, megteszem, ami tőlem telik, és ez nyugodttá tesz. Úgy aludtam éjszaka, mint egy jóllakott kisbaba, és azt hiszem, ma sem lesz gondom az elalvással."

SZAVAZÁS

Ki lesz a világbajnok?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Ferrari délelőtt nem remekelt, délután viszont Alonso egy ezredmásodperccel megelőzte Webbert. Stefano Domenicali csapatfőnök szerint a csapatnak továbbra is higgadtan kell dolgoznia.

„A McLaren is nagyon gyors, nem csak a Red Bull, ki kell derítenünk, milyen program során érték el ezeket a köridőket – mondta Domenicali. – Nagyon izgalmas időmérő és érdekes, feszült verseny lesz, amelyen a szerencsére is szükségünk lesz. Az embert ilyenkor könnyen tévútra vihetik az érzelmei, uralkodnunk kell magunkon, hogy ez ne történhessen meg. A stratégiánk pofon egyszerű, a lehető legjobb eredményt kell elérnünk, és csak a leintés után kaphatnak szerepet az érzelmek."

ABU-DZABI NAGYDÍJ 
1. SZABADEDZÉS
1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:42.760 18
2. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:43.369 16
3. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:43.785 19
4. Mark Webber Red Bull-Renault 1:43.840 19
5. Robert Kubica Renault 1:44.080 19
6. Fernando Alonso Ferrari 1:44.121 17
7. Michael Schumacher Mercedes 1:44.199 19
8. Kobajasi Kamui Sauber-Ferrari 1:44.604 18
9. Nico Rosberg Mercedes 1:44.718 19
10. Nick Heidfeld Sauber-Ferrari 1:44.737 19
11. Felipe Massa Ferrari 1:45.160 18
12. Vitalij Petrov Renault 1:45.445 21
13. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:45.474 15
14. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:45.552 20
15. Vitantonio Liuzzi Force India-Mercedes 1:45.585 14
16. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:46.003 20
17. Nico Hülkenberg Williams-Cosworth 1:46.644 19
18. Sébastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:47.105 22
19. Timo Glock Virgin-Cosworth 1:48.450 19
20. Jarno Trulli Lotus-Cosworth 1:48.472 17
21. Lucas di Grassi Virgin-Cosworth 1:49.375 13
22. Bruno Senna Hispania-Cosworth 1:49.590 18
23. Christian Klien Hispania-Cosworth 1:50.274 17
24. Fairuz Fauzy Lotus-Cosworth 1:51.705 18
2. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:40.888 25
2. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:41.145 28
3. Fernando Alonso Ferrari 1:41.314 29
4. Mark Webber Red Bull-Renault 1:41.315 29
5. Robert Kubica Renault 1:41.576 31
6. Felipe Massa Ferrari 1:41.583 21
7. Vitalij Petrov Renault 1:42.096 31
8. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:42.132 28
9. Vitantonio Liuzzi Force India-Mercedes 1:42.203 31
10. Nico Rosberg Mercedes 1:42.222 29
11. Michael Schumacher Mercedes 1:42.246 29
12. Nico Hülkenberg Williams-Cosworth 1:42.449 32
13. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:42.535 21
14. Kobajasi Kamui Sauber-Ferrari 1:42.768 26
15. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:42.914 37
16. Nick Heidfeld Sauber-Ferrari 1:42.950 34
17. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:43.128 17
18. Sébastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:43.584 33
19. Heikki Kovalainen Lotus-Cosworth 1:45.180 36
20. Timo Glock Virgin-Cosworth 1:45.259 31
21. Jarno Trulli Lotus-Cosworth 1:45.612 35
22. Lucas di Grassi Virgin-Cosworth 1:46.053 29
23. Christian Klien Hispania-Cosworth 1:47.210 32
24. Bruno Senna Hispania-Cosworth 1:47.434 28

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik