Hamilton: Nehéz itt előzni, főleg ha Nico ilyen jól vezet

Vágólapra másolva!
2014.06.07. 22:56
null
Hamilton ezúttal szívélyesen gratulált Rosbergnek az időmérő után (Fotók: Action Images)
Nico Rosberg nagyon várja a Lewis Hamiltonnal a vasárnapi Kanadai Nagydíjon megvívandó csatákat, az angol viszont attól tart, az időmérő elvesztésének súlyos következményei lesznek, hiszen szerinte Montrealban nehéz előzni, főleg ha a rivális ugyanolyan autóban száguld, és olyan jól vezet, mint Rosberg mostanában. Sebastian Vettel idei legjobb időmérőjét futotta, kockázatokat vállalt, ennek köszönhetően néhány századdal megelőzte a két Williamst és Daniel Ricciardót. A Ferrari gyorsabb is lehetett volna, de néhány alkatrész óvatosságból lekerült az F14 T-ről.

Nico Rosberg pénteken a két szabadedzést követően azt mondta, rejtély számára, hogyan tud egy-két tizeddel gyorsabb lenni Lewis Hamilton, de majd beleássa magát a telemetriai adatokba, és kideríti, hogyan fordíthatná a maga javára a párharcot. Sikerült, pazar körrel utasította maga mögé az egyik kedvenc pályáján versenyző világbajnokot.

„Tudom, hogy Lewis ezen a pályán mindig nagyon jó, örülök, hogy sikerült megelőznöm és a lehető legjobb pozícióba kerülnöm a verseny előtt. Csodás ez a hétvége, edzésről edzésre gyorsulunk, minden a lehető legjobban alakul – mondta Rosberg. – Este sokat dolgoztam, elemeztem az adatokat, beszélgettem a mérnökökkel, miben tudnék fejlődni. Ez a szokásos eljárás, örülök, hogy sikerrel járt. A verseny nem lesz könnyű, várom a holnapi csatákat.”

Lewis Hamilton tiszta küzdelemben kapott ki a pole-ért folyó csatában, így jobban viselte a vereséget, mint két hete Monacóban.

„Nico fantasztikus munkát végzett, gratulálok neki. Nem volt nagyon rossz a köröm, de elismerem, hogy nem voltam túl jó passzban. Néha jól sikerül az időmérő, máskor rosszul. Ez az utóbbi eset volt. Örülök, hogy a miénk az első sor, a csapat számára ez fantasztikus, holnap történelmet írhatunk. Nagy feladat előrébb lépni, itt ugyanis nehéz azonos autót megelőzni, főleg amikor Nico ilyen jól vezet” – mondta Hamilton arra utalva, hogy zsinórban a hatodik kettős győzelmet arathatja az istálló, amely ezzel megdöntené a Ferrari 1952-ben felállított és 2002-ben megismételt rekordját.

A Red Bull váratlanul jól szerepelt az időmérőn, a vert mezőnyből feljött a Williams mellé, sőt, Sebastian Vettel meg is verte a két fehér autót, amely a német és a Daniel Ricciardo közötti 41 ezredmásodpercnyi résbe szorult.

„Az utolsó köröm eleje nem volt valami jó, az első szektort elrontottam, de a másodikban nagyszerű ívet találtam, bevállaltam némi kockázatot is, és ennek köszönhetően meglett a jó eredmény – mondta Vettel, aki Christian Horner csapatfőnök szerint idei legjobb időmérőjét teljesítette. – Négy autó van négy-öt századon belül, a Williams nagyon gyors ezen a pályán. Sok múlhat a stratégián, de el kell ismerni, hogy a Williams az egyenesekben borzasztóan gyors. Ugyanakkor a stratégia hozhat meglepetéseket, a szuperlágy gumi ezen a pályán már nemegyszer felbolygatta a mezőnyt, nyerni szeretnék.”

Vettel először szorult ki Montrealban az első sorból a Red Bull versenyzőjeként, de Valtteri Bottas folytatja remeklését, a tavalyi esős időmérőn megszerzett harmadik rajthelye után ezúttal negyedik lett.

„Örülnünk kell a második sornak, főleg mert a versenytempónk a tavalyival ellentétben sokkal jobb – mondta a finn, aki egy éve a 3. helyről rajtolva csak 14. lett. – Az egyenesekben nagyon magas a végsebességünk, ha jól rajtolok, a stratégiát sem szúrjuk el és mindketten célba érünk, nagyon sok pontot szerezhetünk. Minden téren tökéleteset kell nyújtanunk.”

Bottas tavaly a 3. helyről indulva 14. lett – az idén sokkal jobb eredményt remél
Bottas tavaly a 3. helyről indulva 14. lett – az idén sokkal jobb eredményt remél

Felipe Massa sokkal csalódottabb volt.

„A harmadik helyre számítottam. Nem volt tökéletes a köröm, és az időkülönbségeket látva tudjuk, milyen apróságokon múlt, hogy valaki harmadik vagy hatodik lett. Egy-két századot elszórtam a körömben, kissé csalódott vagyok, de ha arra gondolok, milyen autóm lesz a versenyre, örömmel várom a futamot” – mondta a brazil, akinek sohasem ment Kanadában, itt Ferrarisként sem került az első sorba, és a dobogóra sem állhatott fel.

Daniel Ricciardo pénteki gyengélkedése után szombatra összeszedte magát, de a Mercedes mögötti szoros üldözőbolyból ő végzett leghátrébb.

„Hihetetlen, hogy ennyire kis különbség van Seb ideje és az enyém között, mégis ő a harmadik, én pedig csak hatodik vagyok. Ebből is látszik, hogy nem végeztem elég jó munkát. Mérges vagyok, mert elszúrtam az utolsó körömet, de nincs itt a világ vége, még lehet jó a versenyem” – mondta Ricciardo.

Fernando Alonso pénteken gyorsabbnak látszott, de a Ferrari az új fejlesztések egy részét szombatra leszedte az autóról, mert attól tartott, hogy nem megbízhatóak. A spanyol a 7. rajthely ellenére igyekezett derűlátó maradni.

„Előreléptünk az előző versenyhez képest, de néhány új alkatrészt, amelyek beváltak, a magas hőmérséklet miatt leszedtünk az autóról, és visszatettük a régieket, mert túlhevült a kocsi. Így viszont nincs meg az a plusz tempónk, amellyel számoltunk a hétvége előtt. A Williams és a Red Bull jobb nálunk, de meg kell próbálnunk eléjük kerülni a versenyen, mert kellenek a pontok” – mondta Alonso.

A Pirelli szerint a 70 körös versenyen az ideális stratégia szerint a szuperlágy gumikon kell rajtolni, a 13. körben lágyra cserélni, majd a 41.-ben újra lágyra, azzal pedig el lehet menni a célig. Csakhogy Alonso rámutatott, a melegebb aszfalton jobban működtek a szuperlágy gumik, azaz lehet, hogy azt lehet többször használni a futam alatt.

TOVÁBBI NYILATKOZATOK

Jean-Éric Vergne (8.): – Nagyszerű időmérő volt, a szoros mezőnyben tényleg tökéletes kör kellett a harmadik szakaszba jutáshoz és abban két másik versenyző megelőzéséhez. Ki kell használnunk a versenyen ezt a pozíciót.
Jenson Button (9.): – A délelőtti edzés után nem is rossz ez a kilencedik helyezés, sőt, két ezredre voltam a nyolcadiktól. Annak tudok csak örülni, hogy a tiszta oldalról indulok.
Kimi Räikkönen (10.): – A harmadik szakaszban csak egyszer próbálkoztam, nem is számíthattam jobb eredményre. A gyors körömben kicsit csúszkált a kocsi, nem éreztem úgy, hogy jól ment volna. Gyorsabb is lehettem volna, de Fernando eredménye szintén azt mutatja, ez a realitás.
Nico Hülkenberg (11.): – Hajszál híján a harmadik szakaszba jutottam, de jó ez a 11. rajthely, szabadon választhatok gumit, ami előnyt jelent a közvetlenül előttem rajtolókkal szemben.
Kevin Magnussen (12.): – Jenson kihozta a maximumot az időmérőből, nekem nem sikerült. Jó vezetni a kocsit, de nem elég gyors. Fogalmam sincs, mire számítsak a verseny előtt.
Sergio Pérez (13.): – Nehéz időmérő volt, de a verseny nem reménytelen, ezen a pályán bármi megtörténhet, és fel lehet zárkózni a középmezőnyből is. A versenytempónk kifejezetten jó, bizakodom.
Romain Grosjean (14.): – Sikerült javítani az autón, végre élvezet vezetni, ami nagyon fontos számomra. Nehéz hétvégére számítottunk, kellemesen csalódtam, és ez jó előjel a következő versenyekre.
Danyiil Kvjat (15.): – Pénteken nem sokat köröztem, de szombat reggelre a csapat megjavította a kocsit. Bizakodtam, de az időmérőn megint nehéz volt vezetni az autót, főleg fékezésnél.
Adrian Sutil (16): – Kis öröm, hogy a harmadik szakaszba jutottam, de az autó nem lett jobb, egy helyben toporgunk. Szinte minden téren le vagyunk maradva az élmezőnytől.
Pastor Maldonado (17.): – Az utolsó mért körömben elvesztette az erejét a motor, a turbó meghibásodása miatt a mérnököm arra utasított, hogy azonnal állítsam le a kocsit. Kár ezért, elég gyors voltam a továbbjutáshoz.
Max Chilton (18.): – A monacói siker után azt hittük, nagy csapás lesz számunkra a montreali pálya, ahol sohasem ment a csapatnak, de kellemesen csalódtunk. Az autónk minden pályatípuson egyre jobb.
Jules Bianchi (19.): – Csalódtam magamban, mert az autó jó, csak éppen a körök nem sikerültek, a végén pedig jött a piros zászló. A Caterhamek mögöttünk vannak, ennek örülök.
Marcus Ericsson (20.): – Nehéz hétvégénk van, amelynek a mélypontja volt, hogy megcsúsztam a kilences kanyarban és a falnak ütköztem. A versenyen mindent megteszek, hogy kárpótoljam a csapatot.
Kobajasi Kamui (21. – büntetés után): – A szabadedzés után ki kellett cserélni a váltómat, így én indulok az utolsó helyről, de harcolni fogok. Ez az idény már csak ilyen a Caterham számára, Monacóban pedig láthattuk, hogy történhetnek csodák.
Esteban Gutiérrez (nem indult az időmérőn): – A szabadedzésen a kanyarba érve megcsúszott a kocsi, de ki kell vizsgálnunk, hogy én hibáztam-e, vagy az autón korábban érzett probléma súlyosbodott.

 

KANADAI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:14.874 átlag: 209.459 km/ó
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:14.953 0.079 mp h.
3. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:15.548 0.674
4. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:15.550 0.676
5. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:15.578 0.704
6. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:15.589 0.715
7. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:15.814 0.940
8. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:16.162 1.288
9. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:16.182 1.308
10. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:16.214 1.340
11. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:16.300
12. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:16.310
13. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:16.472
14. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:16.687
15. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:16.713
16. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:17.314
17. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:18.328
18. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:18.348
19. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:18.359
20. Kobajasi Kamui* japán Caterham-Renault 1:19.278
21. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:19.820
Esteban Gutiérrez (mexikói, Sauber-Ferrari) nem vett részt az időmérőn, a boxból rajtol.
*Kobajasi váltócsere miatt öt rajthelyes büntetést kapott.
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
1.Nico Rosberg266122
2.Lewis Hamilton455118
3.Fernando Alonso1661
4.Daniel Ricciardo2454
5.Nico Hülkenberg647
6.Sebastian Vettel1445
7.Valtteri Bottas534
8.Jenson Button1331
9.Kevin Magnussen1321
10.Sergio Pérez1420
11.Felipe Massa318
12.Kimi Räikkönen417
13.Romain Grosjean28
14.Jean-Éric Vergne14
15.Danyiil Kvjat34
16.Jules Bianchi


1
2
KONSTRUKTŐRÖK
1.Mercedes240
2.Red Bull-Renault99
3.Ferrari78
4.Force India-Mercedes67
5.McLaren-Mercedes52
6.Williams-Mercedes52
7.Toro Rosso-Renault8
8.Lotus-Renault8
9.Marussia-Ferrari2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik