Hamilton: Magamért versenyzem, nem Rosbergért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.27. 17:30
null
Hamiltont meglepte, hogy csapatutasítást kapott (Fotó: Hegedüs Gábor)
A Magyar Nagydíjon az idén először nem került az első kettőbe Mercedes-pilóta, de nem emiatt forrhat a levegő az idényt uraló istállónál, hanem azért, mert újabb fejezettel bővült az istálló pilótái között dúló belharc. Az ok az a versenyszituáció volt, amely a futam utolsó harmadának elején állt fel: Lewis Hamilton Nico Rosberg előtt haladt, és hiába kérték meg arra, hogy engedje el a más stratégián versenyző németet, nem tette meg.

 

Nico Rosberg több mint tíz, csapattársa mögött eltöltött kört követően ment ki a boxba azt követően, hogy hiába kérték Lewis Hamiltont, eltérő stratégiájuk miatt engedje el. A végén úgy érte utol csapattársát a frissebb, gyorsabb gumikon, hogy már nem tudta megelőzni. A rádióbeszélgetéseket a közvetítés során is hallani lehetett, Hamilton nem akarta elengedni csapattársát, még mérnöke határozott felszólítása ellenére sem, Rosberg viszont hátul autózva türelmetlenül érdeklődött, mi a helyzet.

„Meglepett, hogy a csapat arra kért, engedjem el Nicót. Attól, hogy más a stratégiánk, még ugyanabban a versenyben veszünk részt, és ő is a riválisaim közé tartozik, akiket meg kell előznöm – mondta Hamilton a versenyt követő sajtótájékoztatón. – A boxból rajtolva előreküzdöttem magam, az első körben még ki is csúsztam, ennek ellenére felküzdöttem magam Nico elé. Megdöbbentő volt, hogy ezek után ezt kérték tőlem."

Hamilton azt is elmondta, végül ennek a döntésének köszönhette dobogós helyezését, és hogy Rosberg előtt végzett. A vb-pontversenyben így 14 pontról 11 pontra csökkentette hátrányát a listavezető német mögött.

„Ha elengedem, biztosan nem csökken, hanem nő a hátrányom. Mindent egybevéve magamért versenyzem, nem Nicóért" – fogalmazott Hamilton, aki nem csattant ki a boldogságtól, hiszen a Magyar Nagydíj esélyeseként várta ezt a hétvégét.

A Mercedesnél ugyanakkor azt mondhatják, hogy a csapat győzelme múlt Hamilton makacsságán, hiszen Rosberg nyerhetett volna. Ám a csapat konstruktőr-vb-beli elsősége cseppet sem forog veszélyben, így megengedheti magának a két pilóta, hogy valóban önmagáért és csapattársa ellen versenyezzen.

Niki Lauda, akitől megszokhattuk, hogy a Mercedesen belül inkább Hamilton pártját fogja, ezúttal is kiállt az angol pilóta mellett.

„A végeredmény azt igazolta, hogy neki van igaza. Túl kényes és bonyolult kérdés ez, a csapaton belül meg kell beszélnünk, mi történt, és minek kellett volna történnie" – szólt a háromszoros világbajnok osztrák.

Toto Wolff nem akart állást foglalni az előtt, hogy beszélt volna mindkét pilótával, és Nico Rosberg sem szeretett volna máris pálcát törni csapattársa felett.

„A csapat mondta a rádión, hogy Lewis el fog engedni engem, de nem tudom, mi történt. Ezt meg kell beszélnünk a csapaton belül. Az utolsó körben így is volt lehetőségem előzni, nagyon bánt, hogy nem sikerült Lewis elé kerülnöm, pedig a célegyenes végén még hibázott is, csak éppen nem használtam ki – mondta Rosberg. – Még mindig én vezetem a vébépontversenyt, a nyári szünet után támadni fogok."

IDE KATTINTVA ELÉRHETŐ KÖRRŐL KÖRRE TUDÓSÍTÁSUNK!

A 29. MAGYAR NAGYDÍJ (70 KÖR, 306.630 KM) VÉGEREDMÉNYE
1.
Daniel Ricciardo
ausztrál
Red Bull-Renault
1:53:05.058
2. Fernando Alonso spanyol Ferrari 5.225 mp h.
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 5.857 mp h.
4. Nico Rosberg német Mercedes 6.361 mp h.
5. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 29.841 mp h.
6. Kimi Räikkönen finn Ferrari 31.491 mp h.
7. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 40.964 mp h.
8. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 41.344 mp h.
9. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 58.527 mp h.
10. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:07.280 p h.
11. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:08.169 p h.
12. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:18.465 p h.
13. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:24.024 p h.
14. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1 kör h.
15. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1 kör h.
16. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1 kör h.
FELADTÁK
megtett körök
Nico Hülkenberg
német
Force India-Mercedes
32
Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 29
Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 27
Romain Grosjean francia Lotus-Renault 19
Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 15
Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 12
Leggyorsabb kör: Rosberg (64. kör) 1:25.724
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 4 9 10 202
2. Lewis Hamilton 5 9 9 191
3. Daniel Ricciardo 2 5 9 131
4. Fernando Alonso 2 11 115
5. Valtteri Bottas 3 10 95
6. Sebastian Vettel 2 8 88
7. Nico Hülkenberg 10 69
8. Jenson Button 1 7 60
9. Felipe Massa 5 40
10. Kevin Magnussen 1 7 37
11. Sergio Pérez 1 6 29
12. Kimi Räikkönen 7 27
13. Jean-Éric Vergne 4 11
14. Romain Grosjean 2 8
15. Danyiil Kvjat 4 6
16. Jules Bianchi 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 393
2. Red Bull-Renault 219
3. Ferrari 142
4. Williams-Mercedes 135
5. Force India-Mercedes 98
6. McLaren-Mercedes 97
7. Toro Rosso-Renault 17
8. Lotus-Renault 8
9. Marussia-Ferrari 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik