Grosjean visszakérte volna a „kölcsönt” Räikkönentől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.07. 09:16
null
Grosjean szerette volna, ha Räikkönen elengedi őt (Fotó: Reuters)
Noha az élő közvetítésben úgy tűnhetett, hogy a Lotus inkorrekt módon küldi rá Romain Grosjeant Kimi Räikkönenre, a verseny után kiderült, hogy a valóság ettől egészen eltért, és Grosjean folyamodott neki kedvező csapatutasításért, amit az istálló megtagadott tőle. Vasárnap este Alan Permane vezető versenymérnök további részleteket osztott meg a csapaton belüli kommunikációról, illetve az incidens előzményeiről.

 

Jenson Button a Bahreini Nagydíjat követően már panaszkodott arról, hogy az, hogy a futamok televíziós közvetítésében a rádióforgalomnak csak egy kis részét adják közre, nagy mértékben torzítja a valóságot, ugyanis egy-egy szövegkörnyezetből kiragadott mondat egészen mást jelenthet önmagában állva, mint egy beszélgetés részeként. A kérdéssel azért érdemes foglalkozni kicsit, mivel a dél-koreai futamon a szerkesztett rádióforgalomból úgy tűnhetett, hogy a Lotus inkorrekt módon uszítja a harmadik helyen álló Romain Grosjeant az egy pozícióval előtte autózó, az istállótól a szezon végén távozó Kimi Räikkönen ellen, miközben a valóság valami egészen más volt.

Ahogyan a pilóták nyilatkozatai között arról már szó volt, Grosjean kérte, hogy – miután egy hibáját követően csapattársa elment mellette –, szóljanak rá Räikkönenre, hogy engedje el őt. Ez így önmagában érdekesnek tűnhet, tehát ha még ezt a rádióüzenetet is halljuk a közvetítésben, az is igen furcsán hathat, de ez sem egy légből kapott ötlet volt a francia pilótától, ugyanis Alan Permane, a Lotus vezető versenymérnöke kifejtette, hogy a szezon során indokolt esetben adtak már ki hasonló csapatutasítást, azonban ellenkező előjellel:

„Érthető, hogy bosszús volt – mondta Permane Grosjeanról – Az idén már kértük néhányszor, hogy engedje el Kimit, amikor jó okunk volt rá, és volt esélyünk a további előzésekre. Ez történt a Nürburgringen, amikor úgy mértük fel a helyzetet, hogy Kimi legyőzheti Vettelt, és Silverstone-ban a verseny közepén, amikor Kimi jóval gyorsabb volt. Ezúttal viszont nem volt reális esély Vettel legyőzésére, ezért hagytuk őket versenyezni a futam végéig. Romain valószínűleg haragudott magára, ezért szóltam neki a végén, hogy nyugodjon meg, és rendben is volt a dolog. Akár némi hisztéria is kialakulhatott volna belőle a verseny értékelésekor, de semmi ilyesmiről nem volt szó, azt mondta: tudom, hogy hibáztam, és tanulni fogok belőle.”

Permane hozzátette, hogy a csapat számára lényegtelen, melyik autójuk végez előrébb:

„Kiminek szerencséje volt, és magának köszönheti, hogy olyan pozícióba került, ahol hasznot húzhatott a szerencséjéből. A csapat számára egyáltalán nem számít [a sorrend], rengeteg pontot hoztunk a Mercedesen és a Ferrarin, ami remek eredmény.”

Hozzátartozik a Dél-koreai Nagydíj utóéletéhez, hogy Jules Bianchi és Charles Pic is megkapta harmadik figyelmeztetését a szezonban, amiért egyik pilóta sem lassított a veszélyt jelző sárga zászló alatt, így mindkettejüket tízhelyes rajtbüntetéssel sújtja az FIA.

4. DÉL-KOREAI NAGYDÍJ (55 kör, 308.630 km)
1. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:43:13.701
2. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 4.224 mp h.
3. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 4.927 mp h.
4. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 24.114 mp h.
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 25.255 mp h.
6. Fernando Alonso spanyol Ferrari 26.189 mp h.
7. Nico Rosberg német Mercedes 26.698 mp h.
8. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 32.262 mp h.
9. Felipe Massa brazil Ferrari 34.390 mp h.
10. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 35.155 mp h.
11. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 35.990 mp h.
12. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 47.049 mp h.
13. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault

50.013 mp h.

14. Charles Pic francia Caterham-Renault 1:03.578 p h.
15. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1:04.501 p h.
16. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1:07.970 p h.
17. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 1:12.898 p h.
18. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 2 kör h.*
19. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 3 kör h.*
20. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 5 kör h.*
*nem ért célba
FELADTA megtett körök
Mark Webber
ausztrál
Red Bull-Renault
36
Paul di Resta brit Force India-Mercedes 24
Leggyorsabb kör: Vettel (53. kör) 1:41.380

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik