Formula–1: Schumacher 2012 után is maradna a száguldó cirkuszban

MTI MTIMTI MTI
2010.01.27. 12:39
A Formula–1-be három év kihagyást követően visszatérő hétszeres világbajnok német Michael Schumacher 2012 után, 44 éves korában is szívesen folytatná újraindított pályafutását a Mercedes GP-nél.

„Nagyszerű, hogy a Mercedes három esztendőre biztosítja nekem a lehetőséget, de ez nem azt jelenti, hogy 2012-ben be kellene fejeznünk az együttműködésünket" – nyilatkozta Schumacher a Bild című napilap szerdai számában, majd hozzátette: úgy érzi, hogy jelenlegi lendülete és motiváltsága nem hagy majd alább az elkövetkezendő szezonokban.

A 91-szeres futamgyőztes jövő hétfőn, Valenciában teszteli először a stuttgarti istálló idei versenyautóját, s az interjúban elárulta, nemcsak a saját képességeiben, de az általa irányított ezüstnyíl teljesítményében is megbízik.

„Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy egyik futamon sem a mezőny hátsó részében fogok majd autózni. Persze talán túl optimisták vagyunk, ha az első évben rögtön a világbajnoki címre hajtunk, ám a célunk nem is lehet más, mint a végső győzelem."

Az idei Formula–1-es idény március 14-én, Bahreinben kezdődik.

Legfrissebb hírek

A Formula–1 visszatér Afrikába – hivatalos

F1
1 órája

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
Tegnap, 11:14

Antonellit meglepte, hogy már Austinban bajnok lehet; Hamilton rosszul lett a szingapúri verseny után

F1
2026.10.11. 17:54

Verstappen megállíthatatlan volt – első győzelmét aratta Szingapúrban!

F1
2026.10.11. 16:00

A Ferrari bízik benne, hogy csapatként megállíthatja Verstappent Szingapúrban

F1
2026.10.10. 18:47

Verstappen 50. alkalommal pole-ban: egyelőre megállíthatatlan Szingapúrban

F1
2026.10.10. 16:30

Russell az élről dobta el a Mercedest; Verstappen nyert az esős szingapúri sprintversenyen

F1
2026.10.10. 12:30

Verstappen megtarthatja a pole pozíciót; az FIA súlyos hibát ismert el a sprintidőmérő után

F1
2026.10.09. 17:56