Formula-1: Whitmarsh jobban ért a pilóták nyelvén, mint én - Dennis

2010.12.21. 12:34
Címkék
Ron Dennis, a McLaren korábbi csapatfőnöke elismerte, hogy utódja, Martin Whitmarsh sokkal könnyebben szót ért a csapat pilótáival, mint ő egykoron, főleg, ha világbajnokokról van szó. Dennis keze alatt Alain Prost és Ayrton Senna, Kimi Räikkönen és Juan Pablo Montoya, illetve Fernando Alonso és Lewis Hamilton között is menthetetlenül megromlott a viszony, míg Whitmarsh eddig kifejezetten jó hangulatban tartja együtt Hamiltont és Jenson Buttont.

„Többször szembesültem azzal, milyen nehéz feladat fenntartani a békét két világbajnok vagy világbajnok kaliberű pilóták között egy csapatban – mondta Dennis a francia F1i magazinnak. – Elképesztő, milyen magabiztos Martin, és mennyivel könnyedebben s jobban végzi el a csapatvezetői feladat ezen részét, mint én egykor."

Dennis szavai után azért meg kell jegyeznünk, hogy Button személyisége mindenképpen megkönnyíti  Whitmarsh feladatát, a 2009-es világbajnok ugyanis a legkevésbé arrogáns természetű a fent említett listából. Igaz, Whitmarsh nagyon ügyel arra, hogy ne sértse meg versenyzőit, míg Dennis annak idején többször is elszólta magát.

Räikkönent szinte végig gyerekként kezelte, ahogy Alonsót is, míg Prosttal és Montoyával egy idő után képtelen volt szót érteni.

Legfrissebb hírek

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
2 órája

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
2 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája

Szerdai sportműsor: a spanyolokkal negyeddöntőzik a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Minden más foci
2 órája

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
2 órája

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2 órája

Az ETO FC hat gólt rúgott idegenben a Konferencialiga selejtezőjében

Európa-konferencialiga
3 órája

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
3 órája