Formula-1: Webber csalódott, kockáztatnia kell a vasárnapi futamon

2010.11.13. 15:36
Címkék
Mark Webber a csalódást keltő ötödik rajtkockát szerezte meg az Abu-dzabi Nagydíj szombati időmérő edzésén. A Red Bull ausztrál pilótája amondó, hosszú még a verseny, és semmi sincs veszve, de a BBC szakkommentátoraként dolgozó Eddie Jordan szerint Webberből nem árad úgy az önbizalom, mint a korábbi versenyeken.

Mark Webber elsődleges célja, hogy a rajtnál lehetőleg ne csak a pálya poros oldaláról rajtoló Jenson Buttont előzze meg, hanem Fernando Alonsót is. Az ausztrál helyzetét némiképp könnyíti, hogy ha Alonsón túljut, és a spanyol a harmadik vagy a negyedik helyen halad, elég a második helyre felverekednie magát.

Csapattársa, a pole-ból rajtoló Sebastian Vettel ebben az esetben ugyanis nem lehet világbajnok, csak ausztrál csapattársa, akit az utóbbi napokban adott nyilatkozatai alapján el fog engedni. Csakhogy nem lesz gyerekjáték Webber számára a felkapaszkodás, aminek érdekében kockázatot kell vállalnia.

„Valahogy nem volt meg a sebességem a jobb rajthelyhez – mondta Webber az időmérőt követően. – Bár kicsit csalódott vagyok, nem reménytelen a helyzetem, hosszú lesz a verseny, amely a kockás zászlóig tart. Sok minden történhet, igaz, jobb rajthelyről indulva sokkal biztatóbb lenne a helyzetem."

Eddie Jordan, a BBC szakkommentátora, egykori csapatfőnök azt mondta Webberről, hogy „nem tetszett a testbeszéde, a nyilatkozata során egyáltalán nem éreztem azt a sugárzó önbizalmat, amely az év első felében, vagy akár a korábbi futamokon áradt belőle."

Legfrissebb hírek

Faluvégi Dorottya a padlóról felállva várja a norvégok elleni rangadót

Kézilabda
2 perce

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
5 perce

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
20 perce

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
34 perce

„Pénzhajhász lennék? Nem tagadhatom...” – Szaúd-Arábiába igazolásáról vallott Tijjani Reijnders

Minden más foci
35 perce

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
52 perce

Népsport: 70 éves lenne Paolo Rossi, a Juventus és az 1982-es világbajnokság olasz hőse

Népsport
52 perce

Adam Vinatieri az Alpokban döntött rekordot – videó

Amerikai sportok
1 órája