F1: Räikkönen korántsem elégedett az eddigi szezonjával

2013.05.19. 09:51
Hiába nyerte meg a nyitó futamot, és szerzett további három második helyezést, Kimi Räikkönen korántsem elégedett az eddigi szezonjával, mivel négy ponttal továbbra is le van maradva az éllovas Sebastian Vetteltől a Formula–1 2013-as idényében.

„Nem mi állunk az élen, vagyis nem lehetünk elégedettek. Persze nem is értékelhető rémálomként a kezdet, de még rengeteg verseny van hátra a szezonból, az F1-ben pedig bármi megtörténhet" – fogalmazott Räikkönen a Lotus monacói előzetesében. Räikkönen a Lotus monacói előzetesében.

A finn világbajnok szerint ugyanakkor a jövő hét végén Monte-Carlóban annak ellenére is lehet esélye a legjobbakkal harcolni, hogy a Lotusnak eddig egyértelműen az időmérő volt a gyenge pontja, így a hercegség szűk utcáin elvileg nem lesz könnyű előreverekednie magát: „A legjobbunkat nyújtjuk majd, ám persze mindenki arra hajt, hogy az első sorba kerüljön. Ez számunkra sem lehetetlen, de nem tudhatjuk, miként alakul az időmérő."

 

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
Tegnap, 19:23

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
Tegnap, 18:05

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
Tegnap, 17:36

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
Tegnap, 14:45

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35