Formula-1: Petrov úgy küzdött, mintha ő menne a vb-címért - Alonso

Vágólapra másolva!
2010.11.14. 17:03
null
Alonso két ászt kapott, mégis elbukta a pókerjátszmát (Fotó: Action Images)
Címkék
Fernando Alonso, bár a leintést követően beintett Vitalij Petrovnak, utólag elismerte, hogy a Renault orosz pilótája remekül versenyzett. A Ferrari spanyolja vb-éllovasként várta az idényzáró viadalt, és még a rajt után is neki állt a zászló. Ám Mark Webber 11. körbeli kerékcseréje után ő is a boxba hajtott, és nem tudta átverekedni magát a középmezőnyön. Szinte végig Petrov mögött száguldva a hetedik lett, ami Vettel győzelme mellett kevés volt a vb-címhez.

„Igazából csak egyszer tudtam megpróbálni megelőzni Petrovot, de úgy védekezett, mintha a saját világbajnoki címe múlna azon, hogy előttem vagy mögöttem végez. Mintha a verseny utolsó körében járnánk, olyan agresszívan küzdött – kezdte Alonso, aki csapattársa, Felipe Massa szerint a verseny előtt úgy állt harmadik rajthelyével, mint aki egy pókerjátszma osztásánál két ászt kapott. – Egyébként Petrov nagyon jól versenyzett, egyetlen hibát sem követett el."

Míg az orosz agresszívabb versenyzésre számított a spanyol részéről, Alonso kijelentette, jövőre ismét megpróbálja megnyerni a vb-t, és ha túljut első elkeseredésén, örömmel tekint vissza a 2010-es szezonra.

„Csodás év volt, főleg ahhoz képest, hogy az előtte lévő két idényben azért kellett küzdenem, hogy az időmérő első szakaszából továbbjussak – jelentette ki Alonso. – Örülök, hogy az idényzáróig versenyben voltam a vb-címért, olyan embereket hagytam le a győzelmi örökranglistán, mint Juan Manuel Fangio és Niki Lauda. Ezek csodálatos dolgok, és örömmel várom, hogy a jövőben ismét a világbajnoki címért küzdhessek a Ferrarival."

Legfrissebb hírek

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
7 perce

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
36 perce

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
7 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
7 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
7 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
7 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik