Formula-1: Heidfeld veszi át De la Rosa helyét a Saubernél - hivatalos

2010.09.14. 11:45
A várakozásoknak megfelelően a Sauber-istálló hivatalosan bejelentette, hogy Nick Heidfeld váltja Pedro de la Rosát az idényből hátralévő öt F1-es futamra.

A 39 éves spanyol pilóta – aki 2006 után tért vissza – eddig mindössze hat pontot szerzett a világbajnokságon, míg csapattársa, a japán Kobajasi Kamui 21 pontnál jár, és már aláírta a 2011-es szerződését.

A 33 éves Heidfeld az idei szezon nagy részét a Mercedes tesztpilótájaként töltötte, de a német istálló néhány héttel ezelőtt elengedte a száguldó cirkusz új gumiszállítójához, a Pirellihez.

A német versenyző (aki 168 futamon indult, és nyolcszor második lett) korábban már dolgozott Peter Sauber alakulatánál. De la Rosa a következőképpen kommentálta a lépést: „Tiszteletben tartom a csapat döntését, és minden érintettnek sok sikert kívánok az idény hátralévő részére. A továbbiakban is az a célom, hogy 2011-ben is a Formula–1-ben versenyezzek."

Legfrissebb hírek

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
Tegnap, 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
Tegnap, 10:53

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Képes Sport
2026.09.17. 19:43

Verstappen könnyedén győzte le száz gokartos ellenfelét – videók

Egyéb autó-motor
2026.09.16. 21:15

Vettel örülne neki, ha Antonelli döntené meg a rekordját

F1
2026.09.16. 17:00

F1: tíz sprintfutam és 24 versenyhétvége a jövő évi versenynaptárban

F1
2026.09.16. 11:12