Formula-1: Gyulay Zsolt a Hungaroring Sport Zrt. új elnök-vezérigazgatója

Vágólapra másolva!
2010.08.31. 13:49
Címkék
Gyulay Zsolt kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke lett a Hungaroring Sport Zrt. új elnök-vezérigazgatója.

Palik László távozó elnök a Hungaroringen kedden megtartott sajtótájékoztatón a hír bejelentésekor családi okokkal indokolta távozását, mert a jövőben szeretne több időt tölteni feleségével és két kiskorú gyermekével.

Halasi Tibori, a többségi állami tulajdonú Hungaroring Zrt. felügyeletét ellátó Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő elnökének tájékoztatása szerint a Hungaroring Zrt. közgyűlése egyhangúlag döntött Gyulay kinevezése mellett. Halasi elmondta: azért esett a választásuk Gyulayra, mert olyan vezetőt kerestek, akinek jelentős sporteredményei vannak, ugyanakkor a gazdasági életben is megfelelő tapasztalattal rendelkezik. Az állam mint többségi tulajdonos költséghatékony, vagyis takarékos, de szükség esetén értéknövelő vagyongazdálkodást vár Gyulaytól.

"Az államnak elsősorban országimázs szempontjából fontos a magyar futam, mert olyan pozitívumokat hoz az országnak, amelyek nem a gazdaságosság szempontjából mérhetők" – tette hozzá Halasi, aki hangsúlyozta, hogy a Magyar Nagydíj a jelenlegi szerződés szerint 2016-ig biztos pont a versenynaptárban.

"Kicsit meglepő volt, amikor Fellegi Tamás miniszter tavasszal megkeresett, de nem szoktam elugrani a feladatok elől, és szeretnék itt is bizonyítani" – jelentette ki Gyulay, aki azt is elárulta, hogy ez az első sportvezetői feladat, amelyet nem társadalmi munkában lát el.

"Azért vállaltam el a posztot, mert szerintem a magyar Formula–1-es futam nemzeti ügy, amely mindannyiunk számára nagyon fontos. Több hónapja egyeztettünk Palik Lászlóval, végigkísértem vele az idei nagydíjat, s elhatároztuk, hogy igyekszünk egy példaértékű átadás-átvételt végrehajtani. A jövőben szeretném felelős gazdaként, az állam szempontjait szem előtt tartva irányítani a társaságot, s a szakmai kérdésekbe igyekszem nem beleszólni" – tette hozzá Gyulay, aki az esetleges fejlesztésekről egyelőre nem kívánt beszélni.

A 46 éves Gyulay megbízatása augusztus 31-től szól. Az eddigi elnököt, Palik Lászlót 2001 februárjában nevezték ki, és a távozását idén júliusban jelentette be.

Gyulay a vezérigazgatói poszton Dancsó Pált követi, aki cégvezetőként dolgozik tovább a társaságnál. A kétszeres olimpiai bajnok vezérigazgatói megbízatása határozatlan időre szól, elnöki kinevezése pedig formálisan jövő márciusig, amikor is tisztújító közgyűlésre kerül sor a társaságnál.

Újságírói kérdésre válaszolva Palik László elmondta, hogy az idei Magyar Nagydíj nézettség és jegybevétel szempontjából 10 százalékkal meghaladta a várakozást, annyi változás viszont tapasztalható volt a korábbi évekhez képest, hogy az olcsóbb jegyekből több, a drágábbakból viszont kevesebb fogyott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik