Formula-1: Alonso az utóbbi húsz év legjobb pilótája - Briatore

MTI MTIMTI MTI
2012.09.17. 19:20
null
Alonso és Briatore (jobbra) a 2006-os Monacói Nagydíjon (Fotó: Action Images)
Fernando Alonso, a Ferrari spanyol autóversenyzője az utóbbi húsz év legjobb Formula–1-es pilótája – mondta Flavio Briatore, a Renault volt csapatfőnöke.

 

„Jobb, mint Michael Schumacher, noha kettőjük esetében már csillagászati magasságokról beszélhetünk – mondta Briatore a Sky Sport 24 tv-csatornának. – A különbség csupán minimális Fernando javára, és azért előzi meg Michaelt, mert még nyomás alatt is kevesebb hibát követ el, a pályán pedig elképesztően jól »lát«. A csapata ugyan követhet el hibákat a futamon, de képes arra, hogy ezeket helyrehozza, ha pedig vezeti a mezőnyt, az esetek kilencven százalékában nyer is.”

A volt csapatfőnök kitért a Romain Grosjean ügyére; a francia pilóta két hete a Belga Nagydíjon súlyos balesetet okozott a rajtnál.

„Úgy viselkedik, mintha a sajátja lenne az autó. Tisztelnie kellene mások munkáját, mert ha így folytatja, még több balesetet is okozhat” – mondta.
Fernando Alonso, az idei vb-pontverseny éllovasa Briatore irányításával 2005-ben és egy évvel később is világbajnokságot nyert a Renault-val.

Legfrissebb hírek

A McLaren visszatért az élre – megszorongathatja a Mercedest Spanyolországban?

F1
20 órája

Fernando Alonso belengette a visszavonulását

F1
2026.06.11. 21:58

Antonelli egy statisztikai mutatóban már Alonsót is utolérte az örökranglistán

F1
2026.06.09. 20:52

Hamilton: Újra és újra emlékeztetnem kell az embereket, hogy ki is vagyok

F1
2026.06.09. 11:25

„Nem vállalom a felelősséget” – Leclerc kifakadt a fékprobléma miatt

F1
2026.06.08. 15:34

A Red Bull motorja a legerősebb, még a Mercedes is fejlesztési lehetőséget kap – sajtóhír

F1
2026.06.08. 10:50

Hadjar megtarthatja a dobogót; a Cadillac elveszítette az első pontját az F1-ben – hivatalos

F1
2026.06.07. 19:49

Pole pozíció helyett negyedik hely – Leclerc elvesztette az önbizalmát hazai pályán

F1
2026.06.07. 12:54
Ezek is érdekelhetik