Formula-1: a Lotus-istálló is megmutatta 2011-es versenyautóját

2011.01.31. 08:00
null
A GALÉRA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Címkék
A Lotus-istálló hétfő hajnalban az interneten bemutatta 2011-es Formula–1-es autóját, amellyel Jarno Trulli és Heikki Kovalainen száll majd harcba a világbajnoki futamokon abban a reményben, hogy sikerül felzárkózni a középmezőnyhöz.

A tavalyihoz hasonlóan olajzöld-sárgában pompázó T128-asról egyelőre számítógépes grafikát tettek közzé, az autót azonban Valenciában már fotózni is lehet. A malajziai licensszel induló istálló a riválisaitól eltérően nem keddtől csütörtökig, hanem szerdától péntekig tesztel majd a Ricardo Tormo-versenypályán.

„Teljesen más érzéssel fogok az autóban ülni a Bahreini Nagydíj rajtjánál, mint egy évvel ezelőtt. Akkor a célba érésről álmodtam, most a pontszerzés lesz a célom" – mondta Jarno Trulli, az istálló olasz pilótája.

„A legutóbbi hat hét csodálatos volt, intenzív tréninggel hangoltam a tesztelésekre, és felkészültebb vagyok, mint valaha" – tette hozzá Heikki Kovalainen.

A csapat a mozgási energia-átalakító KERS használata ellen döntött, de Mike Gascoyne technikai igazgató elmondta, a tavalyi gépből egyetlen részlet sem maradt meg az új autóra. A szakember szerint a gép jó alap lesz a következő két év Lotusai számára. 

„Ha valaki ránéz az autóra, a tavalyival ellentétben azt mondja, igazán versenyképes gépet lát, amely akár az élen is küzdhet – mondta Gascoyne. – A célunk a középcsapatok közé kerülés, és úgy érzem, ezt meg is fogjuk valósítani. A Toro Rossót, a Force Indiát és a Saubert már az idény elején utol akarjuk érni, és a végén a Williamst és a Renault-t is célba vesszük."

A T128-ast az idén Renault-motor hajtja, a csapat részére a váltót a Red Bull szállítja majd.

 

Legfrissebb hírek

Milák Kristóf országos csúccsal bronzérmes 100 gyorson

Úszás
1 perce

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
10 perce

Kajak-kenu: megvan a vb-csapat, harmincheten utaznak Poznanba

Kajak-kenu
12 perce

Kós Hubert Európa-bajnok 200 háton

Úszás
14 perce

Egygólos hátrányban a Loki a szünetben – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
15 perce

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
23 perce

Törökország nem lassít: Lukaku hivatalos a Fenerben, Vlahovics orvosira megy a Besiktashoz – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
44 perce

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
48 perce