F1: a Haas Formula lesz a vb 12. csapata

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.04.14. 19:48
Címkék
Haas Formula néven indul majd a Formula–1-ben az autós gyorsasági sorozat új, amerikai csapata – jelentette be Gene Haas hétfői sajtótájékoztatóján.

Bernie Ecclestone, az F1 kereskedelmi jogait birtokló brit üzletember a hónap elején, a Bahreini Nagydíj helyszínén beszélt arról, hogy az amerikai NASCAR-sorozatban szereplő egyik együttes alapítója, Gene Haas az F1-ben is indíthatna egy istállót.beszélt arról, hogy az amerikai NASCAR-sorozatban szereplő egyik együttes alapítója, Gene Haas az F1-ben is indíthatna egy istállót.

Ugyanezt erősítette meg hétfőn sajtótájékoztatón maga Haas, hozzátéve: a következő egy hónapban eldől, hogy már jövőre vagy csak 2016-ban kapcsolódik-e be csapata az F1-be.

A legfontosabb kérdés most az, hogy milyen gyorsan lehet motorszállítót találni, illetve, hogy milyen lenne az autó. Az olasz Dallara állítólag „készen áll” arra, hogy megtervezze a kocsit, de ha szűkös az idő, akkor csak 2016-ban debütál az új csapat a Formula–1-ben.

A jelenlegi szabályok szerint legfeljebb 13 istálló állhat rajthoz az F1-es világbajnokságon. Most 11 gárda szerepel a mezőnyben.

Legfrissebb hírek

Újabb elszalasztott lehetőségek, újabb kudarc – a Ferrari a Mercedesről venne példát

F1
20 órája

Fellángolás vagy áttörés volt a Mercedes számára a kanadai győzelem?

F1
22 órája

F1 75: a Ferrari Angliában szerezte meg első futamgyőzelmét

F1
Tegnap, 10:11

F1 75: így kezdődött minden 75 évvel ezelőtt Silverstone-ban

F1
2025.06.18. 12:21

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
2025.06.17. 20:13

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
2025.06.16. 11:10

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
2025.06.16. 03:16

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
2025.06.16. 00:43
Ezek is érdekelhetik