F1: jövőre jöhetnek az amerikaiak és a Honda B-csapata

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.06. 15:36
Bernie Ecclestone biztos benne, hogy az amerikai Gene Haas kapja meg az egyik jogot arra, hogy a 2015-ös Formula–1-es világbajnoki sorozatban induljon. Ezen kívül még egy csapat szerepelhet a következő szezonban újoncként, a pletykák szerint a Honda szervez B-csapatot a McLarennek.

„Úgy tudom, Haas leadta a jelentkezését,és el is fogadtuk azt, akárcsak egy másik nevezést. Aztán hogy el is készülnek a következő szezon elejére, más kérdés – mondta Ecclestone Bahreinben, arra utalva, hogy a 2010-es idény előtt a szintén amerikai US F1 istálló nem tudott elkészülni, pedig a Hispaniával, a Virginnel (ma Marussia) és a Lotusszal (ma Caterham) együtt sikeresen nevezett. – Örömmel fogadunk két új csapatot, Jean Todttal is beszéltem, és az FIA is várja őket. Két új csapat jönni akar, beengedjük őket."

Gene Haas Észak-Karolinából irányítaná a csapatot, de lenne európai főhadiszállása is. Ám az ütőkártyája, az amerikai szélcsatorna, amelyet az elmúlt években több F1-es csapat is bérelt az autói tesztelésére, az idei szabályok szerint már nem alkalmas az autók aerodinamikai adottságainak ellenőrzésére.

A pletykák szerint Colin Kolles, a Jordan/Midland, illetve a HRT korábbi csapatfőnöke is jelentkezik, és Bahreinben szóba került, hogy a Honda is indítana még egy csapatot. A japánok állítólag azt tervezik, hogy a korábban az F1-ben szereplő Super Aguri lenne a minta (az is lehet, hogy ténylegesen visszatér Szuzuki Aguri csapata), s az új gárda a McLaren partnereként, amolyan B-csapataként szerepelne a sorozatban. A japánok már elkezdték kialakítani Milton Keynesben az európai főhadiszállásukat, ahol nemcsak motorok, autók gyártására is elegendő terület lesz.

Legfrissebb hírek

Azonnali hatállyal távozik az Audi csapatfőnöke – hivatalos

F1
9 órája

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23
Ezek is érdekelhetik