Ferrari: Räikkönen érkezése nem üzenet Alonsónak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.12. 13:40
null
Räikkönen és Alonso azonos feltételekkel indul – mosolyogni csak az fog, aki nyer, erre mérget vehetünk (Fotók: Reuters)
Sokan úgy vélik, hogy Kimi Räikkönen szerződtetésével a Fernando Alonsót megtartó Ferrari 2014-ben időzített bombára ül, mert az eddig egyértelműen első számú pilótaként alkalmazott spanyol Felipe Massánál sokkal erősebb csapattársa rombolni fogja a tekintélyét. Stefano Domenicali azonban nem tart ilyen hatástól, mert bár a két pilóta azonos feltételekkel indul, Alonso elfogadja, hogy Maranellóban a csapat az első. A ferraris állásért eddig sorban álló Nico Hülkenberg a Lotusnál próbálkozik, akárcsak Felipe Massa.

Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke úgy érzi, eljött az idő arra, hogy a Scuderia a lehető legjobb pilótapárossal vágjon neki a következő világbajnokságnak. Az olasz leszögezte, Kimi Räikkönen szerződtetése Felipe Massa helyére nem Fernando Alonso képességeinek megkérdőjelezése, pedig úgy tűnik, a Ferrari azért vállalja fel az elsőre rizikósnak tűnő „kétvezéres" felállást, mert az elmúlt négy évben csődöt mondott az a terv, hogy Massa segíti Alonsót, a gárda kizárólagos vb-esélyesét.

SZAVAZÁS

Hogy alakul a Ferrari jövője az Alonso, Räikkönen párossal?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Pedig mivel a finn 2009-ben azért távozott, hogy helyet szorítson Alonsónak, most a spanyol mellé tér vissza, és sokan féltik a csapatot attól, hogy a páros felidézi Alonso és Lewis Hamilton csúnyán végződő 2007-es mclarenes viszonyát. Jackie Stewart nem kertelt.

„Tetszik, hogy Kimi odamegy, de nagyon ingatag lesz ettől a párostól a Ferrari. Alonso eddig úgy volt ott, mint a kiválasztott, de most odaviszik mellé Kimit, akit biztosan nem fognak alárendelni. Alonso elfogadta, hogy a csapat dönt, de hangsúlyozta, hogy Massát választaná, ami nem történt meg. Nem csodálkoznék, ha elmenne, de már késő, nincs szabad hely nagy csapatnál" – mondta Stewart, akiről tudni kell, hogy 2010-ben Jenson Buttontól rossz döntésnek tartotta, hogy a McLarenhez igazolt, és Hamiltont is bírálta a mostani idény előtt a mercedeses aláírásáért. Ha csak ezen múlik, jó eséllyel sikersztori lesz...

Domenicali és Räikkönen jól megértette egymást 2007 és 2009 között
Domenicali és Räikkönen jól megértette egymást 2007 és 2009 között

Domenicali szerint Räikkönen a Ferraritól távol töltött négy év során jobb pilóta lett, mint amikor elment.

„Ha valaki azt gondolja, hogy Kimi szerződtetése anti-Alonso stratégia a részünkről, gondolja újra – mondta Domenicali, de gyorsan leszögezte, hogy a két pilóta azonos feltételekkel indul a következő vb-sorozatban. – A Ferrarinál mindenki tudja, hogy a csapat az első, és Fernando a kulcsemberünk, még sokáig az is marad. Ám a lehető legerősebb felállásra van szükségünk ahhoz, hogy elvegyük a pontokat a riválisoktól, és így segítsük egymást. Alonso elég értelmes ahhoz, hogy felfogja, az erős csapat nagy előny lehet. Persze ha nem elég jó az autó, még Superman sem tud nyerni, így a legfontosabb, hogy jó autót építsünk a következő szezonra."

Domenicalinak meggyőződése, hogy a finn a 2014-es idény nagy technikai kihívásainak (új motor, erősebb KERS, átépített autók) is meg fog felelni, pedig a Red Bullnál ezt hozták fel fő érvként, amiért úgy döntöttek, nem szerződtetik.

„Kimivel nem voltak nagy gondjaink az együtt töltött három idény alatt. Persze sajátos egyéniség, nem várjuk el tőle, hogy vicceket mondjon vagy bohóckodjon a garázsban. Tökéletesen kiegészítik majd egymást az alapos és szenvedélyes Fernandóval, aki ugyanúgy nagy példakép a gyerekek számára, mint Kimi. Tudjuk, hogy segíteni fog az autó fejlesztésében, a vele a legutóbbi másfél évben együtt dolgozó James Allison megnyugtatott minket, hogy nem fogunk csalódni" – mondta Domenicali.

A Ferrarinál Räikkönen elutasító válasza esetére Nico Hülkenberg szerződtetése volt a B-terv, és a Sauber német pilótájának menedzsere meg is döbbent azon, hogy miután a finn aláírt, Domenicali egyetlen SMS-t szánt arra, hogy értesítse a fejleményekről.

„Két hónapnyi tárgyalás után talán az lett volna a legkevesebb, hogy felhív. A szerződést többször átírtuk, már arra a pontra jutottunk, hogy csak alá kellett volna írni, erre kedd éjszaka 22.50-kor jött egy SMS Domenicalitól, hogy mégsem kell Nico – mondta Werner Heinz a német Auto Motor und Sportnak. – Most, hogy Kimi a Ferrarié lett, megint a Lotusszal tárgyalunk, úgy tűnik, velük fogunk megegyezni."

MASSA MÉRNÖKE IS TÁVOZHAT

Az olasz Autosprint értesülései szerint az idény végén a Felipe Massával nagyon szoros barátságot ápoló Rob Smedley versenymérnök is elhagyja a Ferrarit, és várhatóan a Williamshez szerződik. A Ferrarinál James Allinson pedig már azon dolgozik, hogy átcsábítsa a Lotustól kiváló kollégáját, Kimi Räikkönen jelenlegi versenymérnökét, Mark Slade-et, aki a Scuderiánál is együtt dolgozna a finnel.

Heinz nyilatkozatából és a kedd éjszakai aláírásból arra lehet következtetni, hogy a Räikkönen által a Lotusnak adott 48 órás ultimátum vagy nem létezett, vagy nem hétfőtől szerdáig, hanem vasárnap estétől kedd estig tartott. A svájci Blick úgy tudja, Hülkenberg semmiképp sem marad a Saubernél (amely Massát és az orosz Szergej Szirotkint alkalmazhatja, ha az orosz tinédzser szuperlicencet kap), ha nem jön össze a Lotus-üzlet, visszamegy a Force Indiához, amelynek pilótái szintén a Lotushoz vágynak.

Eric Boullier, a Lotus csapatfőnöke nem tagadta, hogy Räikkönen pótlására Hülkenberg az egyik esélyes.

„Több pilóta ügynöke megkeresett minket, Hülkenbergé is és Massáé is. Mindannyian a listánkon szerepelnek. Remek helyzetben vagyunk, hiszen a nálunk felkínálkozó szabad autó a legcsábítóbb a 2014-es szezon előtt, így válogathatunk. Rövidesen meghozzuk a döntést, de nem sietjük el, meg akarunk győződni arról, hogy a lehető legjobb döntést hozzuk" – mondta Boullier, aki a csapat szerdai Twitter-üzenete után érdemben is elmondta, hogy hatott Räikkönen távozása az istállóra.

Boullier és Räikkönen 2012 elején – nagy húzás volt a finn szerződtetése
Boullier és Räikkönen 2012 elején – nagy húzás volt a finn szerződtetése

„Természetesen kicsit csalódott vagyok, de nem haragszom Kimire. Bizonyos szempontból elismerés ez nekünk, hiszen sokan furcsán néztek, amikor két évvel ezelőtt szerződtettük, és tessék, mi lett ebből – mondta Boullier. – Csodás pilótával dolgozhatunk együtt, aki zsinórban 27 versenyen át szerzett pontot, eddig két versenyt nyert velünk, és nagyon feldobta a társaságot Enstone-ban. Mi is megtettük a magunkét, középcsapatként két remek autót építettünk neki, és ő ki is használta ezt. Azt hiszem, nem kérdés, hogy sikertörténet volt, és akárkit is szerződtetünk Kimi helyére, nem jár rosszul."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik