F1: Webber jelesre vizsgázott az ünnepélyes „tanévnyitón”

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2019.03.14. 11:38
null
Webberék még közös szelfit is készítettek (Fotó: Twitter)
Az F1 történetében először nagyszabású évnyitó rendezvényt tartottak az első futam helyszínén, Melbourne-ben. A moderátorként is jelesre vizsgázó Mark Webber és a versenyzők kitűnő hangulatot teremtettek!


Az elmúlt két évben már megfigyelhettük azt a tendenciát, hogy a Formula–1 új tulajdonosai megpróbálják a lehető legközelebb hozni az emberekhez a sportágat, ennek volt ékes példája a szerdán rendezett évnyitó ünnepség is Melbourne-ben.

A város szívében, a Federation Square-en tartott esemény mintegy tízezer rajongót vonzott, ami nem csoda, hiszen a mezőny mind a húsz versenyzője, valamint mind a tíz csapat főnöke színpadra állt. A rendezvény műsorvezetője, a kilencszeres F1-es futamgyőztes Mark Webber is igazán elemében volt, így az előzetes várakozásnak megfelelően remek hangulat alakult ki.

Remek hangulatot teremtettek az „évnyitón” (Fotó: Twitter)
Remek hangulatot teremtettek az „évnyitón” (Fotó: Twitter)

A helyi hős Daniel Ricciardón kívül természetesen a bajnokság két fő esélyese, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel kapta a legnagyobb ovációt. Korábbi csapattársa arról faggatta a németet, az idén is megtartja-e jó szokását, és elnevezi-e autóját. A Ferrari sztárja széles mosollyal az arcán osztotta meg az információt, hogy Margherita, Gina és Loria után most a Lina névre esett a választása.

Webber akkor is formában volt, amikor Kimi Räikkönen állt színpadra, és rögtön a finn szentpétervári szereplésére terelte a szót. Emlékezetes, Räikkönen nem kevés vodka elfogyasztása után ment ki átvenni az FIA gáláján az összetett harmadik helyéért járó díjat, különös performansza bejárta a közösségi portálokat. „Meglepett, mennyire unalmas lett az az esemény az évek során – mondta a finn. – Elvileg mindenkinek jól kellene éreznie magát ott, de a sajtótájékoztatókkal meg minden mással unalmasabb lett, mint egy versenyhétvége.”

Webber a többiekből is kihozta a legjobbat, szóval a felvezetésre tényleg nem lehet panasz Melbourne-ben – a hétvégén pedig végre kezdődhet az akció!

A Ferrari a színpadon (Fotó: AFP)
A Ferrari a színpadon (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek

Nyolc ezredmásodperc: Norris szoros csatában Verstappen előtt az Abu-dzabi Nagydíj nyitó edzésén

F1
1 órája

Norrisnak a világot jelentené a bajnoki cím, de nem fogja megkérni Piastrit, hogy segítsen neki

F1
15 órája

Norris, Verstappen vagy Piastri? – a 2025-ös szezonzáró következik Abu-Dzabiban

F1
17 órája

A Cadillac a Super Bowl reklámblokkjában leplezi le 2026-os autóját

F1
2025.12.03. 14:58

F1-idényzáró: az izgalmas verseny minden pillanata élőben az M4 Sporton

F1
2025.12.03. 14:26

Hadjar lesz Verstappen csapattársa; bejelentést tett a Racing Bulls is

F1
2025.12.02. 16:40

Varga Barnabás csak pihenni akart; elbukja-e az F1 egyéni vb-címét a McLaren?

E-újság
2025.12.01. 23:40

F1: a vasárnapi viszontlátásra! – Nemzetközi sajtóvisszhang

F1
2025.12.01. 09:56
Ezek is érdekelhetik