F1: világcsúcs – 168 rajthelynyi büntetés, rajtsorrend

Vágólapra másolva!
2015.09.06. 12:14
Rekordnak számító 168 rajthelynyi büntetést osztottak ki az Olasz Nagydíj sportfelügyelői Monzában, ahol kialakult a hivatalos rajtsorrend.

Többszöri motorcserék miatt Daniel Ricciardo 50, Carlos Sainz Jr. és Danyiil Kvjat 35-35, Max Verstappen 30 rajthelyes büntetést kapott a Renault-erőforrást használók közül. A McLaren versenyzőit is visszasorolták, Jenson Buttont 5, Fernando Alonsót 10 rajthellyel – mindez persze elméleti, hiszen az időmérőt a 16. helyen záró Button valójában a 15. helyről indul, és Alonso is előrébb lép egy helyet.

Az utolsó rajtkocka Verstappené lett, hiába kapott kevesebb rajthelyes büntetést, mint a többi Renault-motoros pilóta, mivel nem futott mért kört az időmérőn, mindenképp a mezőny végén marad.

Sőt, mivel a csapata veszélyt okozott azzal, hogy az első szakaszban nem rögzítette megfelelően a motor borítását, és az le is szakadt a Toro Rossóról a pályán, a hollandnak a versenyen le kell töltenie egy áthajtásos büntetést.

A 168 rajthelyből 165-öt motorcsere miatt szabtak ki, a maradék három Marcus Ericssoné, aki Nico Hülkenberg feltartásáért kapott büntetést.

OLASZ NAGYDÍJ, A HIVATALOS RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit Mercedes
2. Kimi Räikkönen finn Ferrari
3. Sebastian Vettel német Ferrari
4. Nico Rosberg német Mercedes
5. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
6. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
8. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes
9. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
10. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes
11. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari
12. Marcus Ericsson* svéd Sauber-Ferrari
13. Will Stevens brit Marussia-Ferrari
14. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari
15.
Jenson Button**
brit
McLaren-Honda
16.
Fernando Alonso**
spanyol
McLaren-Honda
17. Carlos Sainz Jr.** spanyol Toro Rosso-Renault
18. Danyiil Kvjat** orosz Red Bull-Renault
19. Daniel Ricciardo** ausztrál Red Bull-Renault
20. Max Verstappen** holland Toro Rosso-Renault
*feltartás miatt három rajthelyes büntetés. **motorcsere miatti büntetések

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik