F1: Vettel 2014 végéig biztosan a Red Bullnál marad

2012.11.27. 16:05
Dietrich Mateschitz szerint Sebastian Vettel biztosan nem megy a Ferrarihoz addig, amíg Fernando Alonso a maranellói csapatban versenyez. Az immár háromszoros világbajnok német is leszögezte, hogy a 2014-es idény végéig szóló szerződését mindenképpen kitölti a Red Bullnál.

„Abszurd ötlet, hogy Sebastian a Ferrarihoz szerződjön, miközben még Alonso is ott szerepel, ez teljesen kizárható – mondta a Red Bull tulajdonosa. – Persze minden pilótának az az álma, hogy egyszer a Ferrarinál versenyezzen, de Seb számára ez a közeljövőben nem valósul meg."

Vettelről nemrég ferraris forrásra hivatkozva jelentette a BBC, hogy megegyezett a Scuderiával a 2014-es szerződésről, de a német Interlagosban határozottan úgy fogalmazott, hogy kitölti a 2014 végéig szóló kontraktusát. Alonso megállapodása a 2016-os idény végéig szól.

„Jelen pillanatban elképzelni sem tudom, hogy más istállónál versenyezzek. A Red Bull tökéletesen megfelel, elégedett vagyok azzal, amim van" – zárta rövidre az átigazolás kérdését Vettel a vb-cím megnyerése után.

Legfrissebb hírek

A Mercedes és a Ferrari a két legyőzendő csapat – McLaren

F1
2026.02.25. 11:34

Lewis Hamilton: Őrületes szezon lesz

F1
2026.02.22. 11:00

Megvédték a versenymérnököt cserélő Lewis Hamiltont

F1
2026.02.18. 07:56

A Ferrari és a Red Bull a mezőny élén? Az Aston Martin sereghajtó? – számokban az első bahreini teszt

F1
2026.02.16. 17:42

A bahreini teszt után bohózatba illően sztárolják egymást az F1-es élcsapatok

F1
2026.02.15. 10:11

Bemutatták Adrian Newey első Aston Martinját, az AMR26-ost – képek

F1
2026.02.09. 20:45

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46
Ezek is érdekelhetik