I. SZ. 2019.10.04 12:40 Frissítve: 2019.10.04 13:49

F1: Verstappen szerint sok válás lesz a 22 futam miatt

Max Verstappen és Sergio Pérez is aggódik a Formula–1-es istállók szerelőiért, akiknek a magánéletében súlyos következményeket okozhat, hogy 22 futamosra növelték a 2020-as versenynaptárat, benne hét olyan időszakkal, amely során két hétre el kell utazniuk a családjuktól.

Az F1-es szerelőkre erőltetett menet vár 2020-ban (Fotó: AFP)

A Formula–1 2020-as naptárában 22 nagydíj szerepel, miután a Vietnámi és a Holland GP bekerült a menetrendbe, s csak a Német GP került ki belőle az idei 21 futam közül. Max Verstappen szerint a versenyek számának emelkedése nem tesz jót az F1-ben dolgozó szerelők magánéletének.

„Nem értek egyet a versenynaptár bővítésével. Csak a legjobb futamokat kellene megtartani” – mondta az autosport.com szaklapnak a Red Bull holland pilótája, aki annak ellenére beszél a bővítés ellen, hogy ezzel éppen a hazájába kerül futam.

A GP-k számának növelése a pénzről szól, az F1 jogait birtokló Liberty Media nem engedheti meg, hogy csökkenjen a nagydíjrendezési jogdíjból származó bevétel, ám nem is tud olyan magas összegeket kisajtolni a szervezőkből, mint korábban Bernie Ecclestone. A klasszikus pályák engedményeket kérnek, így a bevételek szinten tartásának módja a darabszám növelése. Ezzel Verstappen is tisztában van.

„Tudom, hogy még több pénzt akarnak, de közben azokra is gondolniuk kellene, akik a pályán dolgoznak futamról futamra: a szerelőkre. Nekik már kedden meg kell érkezniük, mert feladatuk van, nem úgy, mint azoknak, akik mindenről döntenek, és csak szombaton vagy vasárnap néznek ki néhány órára, olykor a verseny közben megérkezve. Tőlük harminc futam is lehetne, mert nekik egy ilyen nagydíj legfeljebb háromnapos elfoglaltság” – mondta Verstappen.

„A legtöbb csapattagnak azonban öt vagy hat napja telik ezzel. És nem magamról beszélek, hanem a szerelőkről és a mérnökökről. Ha tovább növelik a versenyek számát, be is nyújthatják a válókeresetüket” – utalt Verstappen arra, hogy hét olyan alkalom is lesz, amikor egymás utáni hétvégéken rendeznek versenyt, azaz a csapatok tagjainak két hétre távol kell lenniük a családjuktól.

Korábban szóba került, hogy az istállók két versenystábot alkalmazzanak, de a létszámnövelés éppen szembemegy a költségcsökkentési törekvésekkel. No meg melyik alakulat vállalná be, hogy ne minden nagydíjra a legjobb embereit vigye?

Kétgyermekes apukaként Sergio Pérez szerint is aggasztó a helyzet, szerinte igenis lehet szó a versenystábok bővítéséről.

„Amikor kezdtem, tizenkilenc futam volt, és már az is rengeteg. Nekünk, pilótáknak is sok, pedig egyes európai versenyekre elég csütörtökön megérkeznünk. Az egész a szerelők és a mérnökök miatt különösen aggasztó. Ezen a ponton lemondhatnak a magánéletükről, ha csak nem két stábot alkalmazunk, vagy valami ilyesmit kitalálunk” – mondta Pérez.

A 2019-ES VERSENYNAPTÁR 
Március 15. Ausztrál Nagydíj
Március 22. Bahreini Nagydíj
Április 5. Vietnámi Nagydíj
Április 19. Kínai Nagydíj
Május 3.  Holland Nagydíj
Május 10. Spanyol Nagydíj
Május 24. Monacói Nagydíj
Június 7. Azeri Nagydíj
Június 14. Kanadai Nagydíj
Június 28. Francia Nagydíj
Július 5. Osztrák Nagydíj
Július 19. Brit Nagydíj
Augusztus 2. Magyar Nagydíj
 Augusztus 30.
Belga Nagydíj
Szeptember 6.
Olasz Nagydíj
Szeptember 20. Szingapúri Nagydíj
Szeptember 27. Orosz Nagydíj
Október 11. Japán Nagydíj
Október 25. Amerikai Nagydíj
November 1. Mexikói Nagydíj
November 15. Brazil Nagydíj
November 29. Abu-dzabi Nagydíj
2019.10.17 20:17:29

F1 ZSOLDOS BARNA

NS-VÉLEMÉNY. A hamis nosztalgiára és a »bezzeg régen« mantrára mindig van fogadókészség.

2019.10.13 05:27:16

F1 H. L.

A gárda zsinórban a 6. címét érte el, és biztossá vált, az egyéni cím sorozatban a 6. alkalommal is versenyzői között dől el: ilyen még nem volt.

2019.10.12 18:04:57

F1 BÖRZÖLI BERNADETT

Hiába tűnt esélyesebbnek a Mercedes, a Ferrari kisajátította az első sort a Japán GP-re.

2019.10.10 15:27:39

F1 BÖRZÖLI BERNADETT

Ezúttal nem volt hatalmas a Mercedes előnye, de továbbra is a németek tűnnek a legjobbnak Japánban.

2019.09.29 11:51:11

F1 BÖRZÖLI BERNADETT

Hiába járta meg a bokszutcát eggyel többször Leclerc, Bottas sikeresen feltartotta őt Hamiltonnak.