F1: Versenybaleset volt – Hamilton a Bottas-ütközésről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.03. 20:05
Lewis Hamilton szerint versenybaleset történt Valtteri Bottasszal a Bahreini Nagydíj első kanyarjában, de örül, hogy egyáltalán végigment a versenyen, és szerzett 15 pontot.

„Nem tudom, mi történt az egyes kanyarban, akárki is jött a belső íven, esélyem sem volt arra, hogy meglássam, a vak területen jött. Versenybaleset volt" – mondta Hamilton, aki tehát nem hibáztatta Bottast.Hamilton, aki tehát nem hibáztatta Bottast.

Az áthajtásos büntetése mellé két büntetőpontot is kapó finn sem érezte úgy, hogy ilyen szankciót érdemelt a manővere.

„Határozott voltam az első kanyarban, ezt nem tagadom. Későn is fékeztem, szűk volt a terület a belső íven, de mindenki befelé is húzott, így semmit sem tehettem. Kicsit meg is csúsztam, és koccantunk. Kár érte, mert büntetést kaptam, és több pozíciót vesztettem emiatt" – mondta Bottas.

Mindkét pilóta versenyben maradt, és miközben Bottas a baleset utáni 3. helyéről a büntetése miatt is visszaesett a 9. pozícióba, Hamilton behozta a 3. helyre a Mercedest.

„Örülök, hogy folytathattam a versenyt, mert kibírta az autó az ütközést. Az autóm sérült volt, nem volt jó vezetni, és csatázni sem tudtam úgy, mint máskor. De a veszteséget korlátoztam" – mondta Hamilton, aki 17 pontos hátrányból várja a folytatást a vb-n.

12. BAHREINI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (57 kör, 308.238 km)
1.
Nico Rosberg
német
Mercedes1:33:34.696
2. Kimi Räikkönen finn Ferrari 10.282 mp h.
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 30.148 mp h.
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:02.494 p h.
5. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:18.299 p h.
6. Max Verstappen holland Toro Rosso-Ferrari 1:20.929 p h.
7. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-TAG Heuer 1 kör h.
8. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1 kör h.
9. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1 kör h.
10. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 1 kör h.
11. Kevin Magnussen dán Renault 1 kör h.
12. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1 kör h.
13. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1 kör h.
14. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1 kör h.
15. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1 kör h.
16. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1 kör h.
17. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 1 kör h.
FELADTÁK megtett körök
Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 29
Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 9
Jenson Button brit McLaren-Honda 6
NEM INDULT
Sebastian Vettel német Ferrari
Jolyon Palmer brit Renault
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 2 2 2 50
2. Lewis Hamilton 2 2 33
3. Daniel Ricciardo 2 24
4. Kimi Räikkönen 1 1 18
5. Romain Grosjean 2 18
6. Sebastian Vettel 1 1 15
7. Felipe Massa 2 14
8. Max Verstappen 2 9
9. Danyiil Kvjat 1 6
9. Nico Hülkenberg 1 6
11. Valtteri Bottas 2 6
12. Carlos Sainz Jr. 1 2
13. Stoffel Vandoorne 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 83
2. Ferrari 33
3. Red Bull-TAG Heuer 30
4. Williams-Mercedes 20
5. Haas-Ferrari 18
6. Toro Rosso-Ferrari 11
7. Force India-Mercedes 6
8. McLaren-Honda 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik