F1: új szabály, Monacóban már tényleg nem dobálhatják a fóliát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.05.26. 09:13
Az idény eleje óta halogatták, Monacóban bevezetik a szabályt, amely megtiltja a pilótáknak, hogy a sisakrostélyukról letépett fóliát eldobják a pályán. Erre azért van szükség, mert korábban többször előfordult, hogy a letépett fólia az autók hűtőnyílásába szorult, és műszaki hibát okozott.

Az új szabály szerint a fóliát ezentúl az autóban kell elhelyezni.

„Húsz évig úgy versenyeztem, hogy a letépett fóliát azonnal kidobtam a kocsiból, és ezzel a többiek is így voltak. Nem lesz könnyű megszokni, hogy az autóba kell rakni, de a HANS fejvédőt is kétkedve fogadtuk, és a második versenyen már semmi bajunk sem volt vele” – mondta Jenson Button.

„Azon tanakodunk a csapattal,. hogy mi legyen a megoldás, hova dugjuk a fóliát. Olyan ötletek is szóba kerültek, amiket most nem mondok el, mert 18 éven felülieknek való” – mondta Fernando Alonso, aki szerint a bokszutca lesz az ideális hely a sisakrostély tisztítására.

Az FIA még nem közölte a pilótákkal, milyen büntetést von maga után, ha mégis eldobják a fóliát.

 

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
56 perce

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50