F1: új ötlet, „láthatatlan” fejvédő keretet fejlesztenének

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.29. 13:02
Bár a Formula–1-es csapatok a Német Nagydíj előtt leszavazták a fejvédő keret jövő évi bevezetését, új ötletek születtek arról, hogyan lehetne az eddig látottaknál hatékonyabban megalkotni az elemet.

Az F1-es Stratégiai Csoport csütörtökön ülésezett Genfben, ahol egy 90 perces előadást hallgathattak meg a résztvevők a fejvédő keret hasznosságáról, majd két órán keresztül tárgyaltak a jövő évi bevezetéséről. Végül egyhangúlag úgy döntöttek, hogy mivel egyelőre sok a kérdőjel az elem körül, eltolják annak használatát egy évvel.Végül egyhangúlag úgy döntöttek, hogy mivel egyelőre sok a kérdőjel az elem körül, eltolják annak használatát egy évvel.

Az FIA azonban addig sem dől hátra, hiszen újabb ötletekkel állt elő ezzel kapcsolatban.

Az egyik megoldás szerint a keret normál körülmények között nem volna látható az autón, azonban ha az e célból felszerelt szenzorok veszélyt – vagyis a pilótafülke felé közeledő tárgyat – érzékelnének, egy erre szolgáló elem automatikusan felemelkedne a kasztniból a versenyző feje elé. Ennek kifejlesztése nyilván időigényes lenne, de állítólag a Mercedesnek, a Ferrarinak, a Renault-nak és a Hondának máris felkeltette az érdeklődését.

Az ötletek között szerepel továbbá a zárt pilótafülke is.

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
5 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
Tegnap, 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08