F1: Több csajt a paddockba! Túl sok a srác... – Hamilton

Vágólapra másolva!
2017.03.23. 09:57
null
Vettel és Hamilton egymásnak „udvarolt”, aztán Ricciardóval kiegészülve Alonso vérét szívták (Fotó: AFP)
Fernando Alonso, Sebastian Vettel, Daniel Ricciardo, valamint Lewis Hamilton kapott szerepet az új F1-es idény első sajtótájékoztatóján. Vettel és Hamilton egymásnak „udvarolt”, aztán Ricciardóval kiegészülve Alonso vérét szívták.

 

Minden új F1-es évad rengeteg változást hoz, és ezzel a 2017-es szezon sincs másképpen. Igaz, a hatalmasok most nem nyúltak az időmérő rendszeréhez, sőt, ez alkalommal egy jóval kisebb horderejű módosítás bemutatkozásáról számolhatunk be, amely vélhetően nem is kavar akkora hullámokat, mint az egy éve két futam után elhasalt kieséses rendszerű időmérő.

Az FIA ugyanis megváltoztatta a sajtótájékoztatók szisztémáját, így a korábbi egyszer hat pilóta helyett az idei évtől minden nagydíjhétvége kezdete előtt kétszer négy versenyző áll az újságírók rendelkezésére.

Alonso kívánsága az új tulajdonosoktól

A sajtótájékoztatón az első kérdés arra vonatkozott, hogy a pulpitusnál ülő pilótáknak milyen kívánságuk volna az F1 új tulajdonosai felé. Íme, a válaszok, ahogy elhangzottak:

Ricciardo: – Verseny Las Vegasban!
Vettel: – Verseny Németországban!
Hamilton: – Verseny Miamiban! És több csajt a paddockba! Túl sok a srác...
Alonso: – Egyetértek az elhangzottakkal és hozzá tenném: legyen mindenkinek ugyanolyan erőforrása!
Hamilton: – Na, ezzel én nem értek egyet...
Ricciardo: – Legyen, csak ne elektromos.
Hamilton: – Vagy ne Honda...

Idén az első csoportban Fernando Alonso, Sebastian Vettel, Daniel Ricciardo, valamint Lewis Hamilton kapott szerepet. A világbajnoki címvédő alakulat angol pilótája nem is vacakolt sokat, amikor először megkapta a szót az idény első sajtótájékoztatóján

„Remek érzés visszatérni és ismét nekivágni az idénynek. Nagy kihívást jelent az új autókban rejlő lehetőségek felfedezése, az F1-nek ebbe az irányba kell fejlődnie. A tesztek alapján egyértelműen a Ferrari a leggyorsabb, most ők a favoritok" – mondta hanyagul rágózva a háromszoros világbajnok Hamilton, és szavaira reagált is a szintén a pódiumnál ülő Ferrari-pilóta, Sebastian Vettel.

„Nem tudjuk, hogy jelenleg milyen teljesítményre vagyunk képesek, de izgalmas lesz szombaton és vasárnap kideríteni ezt. A teszten elért eredmények szépek, ám nem számítanak. Az igazán fontos az, hogy mostantól kezdve milyen teljesítményt tudunk felmutatni. Mindenesetre bizakodhatunk, hiszen Barcelonában sok kilométert beletettünk az autóba, és nem volt jelentős műszaki problémánk, úgyhogy ezt kell folytatnunk" – jelentette ki a német.

A Red Bull hazai pályán versenyző ausztrál pilótája, Daniel Ricciardo természetesen megkapta a kötelező kérdést az esetleges győzelmi esélyeiről.

„Megpróbálok én lenni az első, aki ausztrálként nyerni tud itt, óriási élmény lenne nekem és a szurkolóknak is. Ha bárki csak egy futamgyőzelmet kérhetne, nyilván az a hazai viadala lenne. Remélem, vasárnap meg tudom csinálni. Persze, ha nem sikerülne, a drukkerek akkor sem fordulnának el az F1-től Ausztráliában, imádják a sportágat és ezt mindenki meg is tapasztalhatja majd, például a versenyzői parádén vasárnap" – fogalmazott a most is csupa mosoly Ricciardo.

Alonsónak kevesebb oka volt mosolyogni, már csak a McLaren és a Honda ideálisnak korántsem nevezhető együttműködése miatt is. A téli tesztek során rengeteg gondja volt a csapatnak a megbízhatatlan és lassú autóval.

„Meglátjuk, hogy mire leszünk képesek, az első verseny sok mindent helyre fog tenni. A teszteken nem tudtunk túl sok hasznos munkát elvégezni, majd most kiderül, hol is tartunk, de az biztos, hogy sok munka áll még előttünk. A csapat száz százalékon dolgozik Barcelona óta, hogy kijavítsa a hibákat, és reméljük, hogy holnap már láthatjuk az eredményét ennek" – hozta a kötelező optimizmust a spanyol.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik