F1: Sztoicskov, Massa, Albert herceg – újra pilótafoci

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
2019.05.23. 12:37
null
Természetesen a monacói csapatot II. Albert herceg vezette a pályára (Fotó: Getty Images)
Ahogy az elmúlt években, idén is megrendezték az autóversenyzők és a hercegség csapatának monacói gálameccsét, az F1-esek gárdájában szokás szerint a lelkesedés dominált.


Ha Formula–1-es Monacói Nagydíj, akkor jótékonysági futballmeccs, amely természetesen ebben az évben sem maradhatott el. Az úgynevezett „Nazionale Piloti”, vagyis a versenyzők csapata minden esztendőben megmérkőzik ilyenkor a hercegség sztárcsapatával, ami egyébként nem kis kihívás, hiszen az ellenfélnél korábbi futballcsillagok is rendre felbukkannak.

A monacói csapatot ezúttal is olyan egykori klasszisok erősítették, mint William Gallas vagy épp Hriszto Sztoicskov, s pályára lépett maga II. Albert herceg is. A versenyzők csapatát a már-már szokásosnak mondható mag alkotta, többek között Felipe Massával, Mick Schumacherrel és Pierre Gaslyval, akik olykor-olykor képesek voltak zavart okozni az ellenfél kapuja előtt, ám így is inkább „a játék küzdő jellege domborodott ki”. A monacói sztárok 3–2-re nyertek, a versenyzőknek legalább egy évet várniuk kell a visszavágásra.

Felipe Massa már rutinosan kergette a labdát (Fotó: Getty Images)
Felipe Massa már rutinosan kergette a labdát (Fotó: Getty Images)
Legfrissebb hírek

Fernando Alonso belengette a visszavonulását

F1
1 órája

A Pirelli 2028-ig a Formula–1 hivatalos gumibeszállítója marad

F1
4 órája

Russell képes lehet megtörni Antonelli menetelését Spanyolországban?

F1
5 órája

Elismerte a pontatlanságot az FIA: újratárgyalják Gasly monacói büntetéseit

F1
7 órája

A Red Bull az ADUO-eredmények felülvizsgálatát kérte az FIA-tól – sajtóhír

F1
8 órája

Antonelli egy statisztikai mutatóban már Alonsót is utolérte az örökranglistán

F1
2026.06.09. 20:52

Hamilton: Újra és újra emlékeztetnem kell az embereket, hogy ki is vagyok

F1
2026.06.09. 11:25

„Nem vállalom a felelősséget” – Leclerc kifakadt a fékprobléma miatt

F1
2026.06.08. 15:34
Ezek is érdekelhetik