Sorminta: Mercedes első, Ferrari második, Red Bull harmadik sor

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.12. 14:33
null
Hamilton (középen) idei második pole-jának örülhet (Fotó: AFP)
Miután a Spanyol Nagydíj mindhárom edzésén a Mercedes bizonyult a leggyorsabbnak, az időmérőt is begyűjtötte a vb-címvédő alakulat, ráadásul kibérelte az első sort Lewis Hamilton, Valtteri Bottas sorrendben. A Ferrarinak sikerült ugyan egy tizedre faragnia a hátrányát, ám ez csak a második sorra volt elég – Sebastian Vettel a 3., Kimi Räikkönen a 4. lett, míg a Red Bull a harmadik sort bérelte ki, Max Verstappent Daniel Ricciardo követi.

 

Az első szakaszban először Kimi Räikkönen állt az élre, ám a finn idejénél Sebastian Vettel és Max Verstappen is jobbat futott, előbbi 1:17.031-es körrekordot állított fel. A német előnye így 38 század volt a holland, míg 4.5 tized csapattársa előtt. Az utolsó percekben még Charles Leclerc lépett előre a 12. helyre, miközben a Williams szenvedése tovább folytatódott.

Már a kockás zászló is lengett, amikor Lance Stroll megpördült a gyors körén, majd lekoccolta a falat. A kanadai a 19. helyen állt, és az ütközés előtt két egyéni legjobb szektort is teljesített, igaz, amennyiben befejezi a kört, legfeljebb az egyébként is 3 rajthellyel büntetett Szergej Szirotkint tudta volna megelőzni.

Nagy meglepetésre kiesett Nico Hülkenberg is, rajta kívül a két Williams, Marcus Ericsson és a harmadik edzésen az autóját rommá törő, így az időmérőn nem is futó Brendon Hartley búcsúzott.

A második szakaszban a három élcsapat mellett a Haas és Stoffel Vandoorne választotta a sárga jelzésű Pirelliket, az utolsó percekben azonban többen is keveréket váltottak.

Lewis Hamilton kipróbálta a Spanyolországba hozott leglágyabb gumit, de a kör végén elvette a gázt, így nem javított az idején. Hozzá hasonló taktikát követett Daniel Ricciardo és Max Verstappen is, míg Fernando Alonso fordítottan gondolkozott. A spanyol autójára a lágy abroncsok kerültek fel, amivel végül a 10. helyen jutott be – a 2018-as idényben először a McLarennel – a Q3-ba!

48. SPANYOL NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Bottas 1:18.148
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:18.259
SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1:17.281
Időmérő: 1. Hamilton: 1:16.173
VASÁRNAP
15.10: a verseny (66 kör, 307.104 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Május 27., 15.10: Monacói Nagydíj
Június 10., 20.10: Kanadai Nagydíj
Június 24.,16.10: Francia Nagydíj

Az első tízesből így – Alonso kivételével – mindenki a sárga festésű keveréken várhatja vasárnap a piros lámpák kialvását.

Q2-kiesők: Sergio Pérez, Charles Leclerc, Esteban Ocon, Pierre Gasly és Vandoorne.

A harmadik szakaszban Hamilton első nekifutásra 21.5-ös első szektort repesztett, amivel mindenkinél legalább 3 tizeddel jobb volt a mérőpontnál, és előnyét a kör végére is megtartotta. 1:16.491-es idővel állt az élre, megelőzve a két Red Bullt, márkatársát, illetve az előző két szekcióban élen záró Vettelt. A német mögött kisebb meglepetésre Alonso érkezett, aki így beékelődött a Ferrarik közé, hasonlóan Carlos Sainz Jr.-hoz, aki Haas-szendvicsben várhatta az utolsó menetet.

A mindent eldöntő körre Ricciardo, Alonso, Räikkönen és Vettel lágyakkal, míg a többiek új szuperlággyal indultak el.

Először Räikkönen, majd Bottas ugrott előre a második pozícióba, miközben Hamilton abszolút legjobb középső szektort jegyzett, idejét 1:16.173-ra javítva! Vettel is faragott egyéni legjobbján, ám ez csak a harmadik pozícióra volt elég, így megszakadt a ferraris három időmérő óta tartó pole pozíciós sorozata. Helyette a Mercedes az idényben először sajátította ki az első rajtsort, míg Hamilton az idénynyitó Ausztrál Nagydíj után indulhat újra az első rajtkockából, karrierjét tekintve a 74. alkalommal.

Az „ezüstnyilakat" tehát a maranellói gárda kettőse követi, míg a harmadik sort a Red Bull foglalhatja el Verstappen, Ricciardo sorrendben. A három élcsapat mögött Kevin Magnussen érte el a legjobb időt, míg az első tízest a hazai pályán versenyző Alonso és Sainz, illetve Romain Grosjean egészíti ki.

Folytatás vasárnap 15 óra 10 perckor a versennyel.

AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:16.173 átlag: 219.999 km/ó
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:16.213 0.040 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:16.305 0.132
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:16.612 0.439
5. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:16.816 0.643
6. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:16.818 0.645
7. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:17.676 1.503
8. Fernando Alonso spanyol McLaren-Renault 1:17.721 1.548
9. Carlos Sainz Jr. spanyol Renault 1:17.790 1.617
10. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:17.835 1.662
11. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Renault 1:18.323 1.521
12. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 1:18.463 1.661
13. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:18.696 1.894
14. Charles Leclerc monacói Alfa Romeo Sauber 1:18.910 2.108
15. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:19.098 2.296
16. Nico Hülkenberg német Renault 1:18.923 1.892
17. Marcus Ericsson svéd Alfa Romeo Sauber 1:19.493 2.462
18. Szergej Szirotkin orosz Williams-Mercedes 1:19.695 2.664
19. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:20.225 3.194

 

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Vettel 1:17.031 1. Vettel 1:16.802
2. Verstappen 1:17.411 2. Räikkönen 1:17.071
3. Räikkönen 1:17.483 3. Bottas 1:17.111
4. Ricciardo 1:17.623 4. Hamilton 1:17.166
5. Hamilton 1:17.633 5. Verstappen 1:17.266
6. Bottas 1:17.674 6. Magnussen 1:17.618
7. Magnussen 1:18.169 7. Ricciardo 1:17.638
8. Alonso 1:18.276 8. Grosjean 1:17.699
9. Grosjean 1:18.305 9. Sainz 1:17.803
10. Sainz 1:18.480 10. Alonso 1:18.100
11. Gasly 1:18.550 11. Vandoorne 1:18.323
12. Leclerc 1:18.661 12. Gasly 1:18.463
13. Pérez 1:18.740 13. Ocon 1:18.696
14. Ocon 1:18.813 14. Leclerc 1:18.910
15. Vandoorne 1:18.885 15. Pérez 1:19.098
16. Hülkenberg 1:18.923
17. Ericsson 1:19.493
18. Szirotkin 1:19.695
19. Stroll 1:20.225
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik