Hamilton nagy csatában győzte le Vettelt Barcelonában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.14. 13:33
null
Lewis Hamilton és Sebastian Vettel hatalmasat csatázott Barcelonában
Bár a Formula–1-es Spanyol Nagydíj rajtját Sebastian Vettel kapta el jobban, a Ferrari német pilótáját a verseny során visszaelőzte Lewis Hamilton, aki így pályafutása 55. futamgyőzelmét aratta. A Mercedes brit versenyzője hat pontra megközelítette az összetettben élen álló Vettelt. A tavaly ugyanitt az első két helyen záró Max Verstappen, Kimi Räikkönen páros a rajtnál összeütközött, míg az Orosz Nagydíjat megnyerő Valtteri Bottas a futam közben motorhiba miatt esett ki.

Lewis Hamilton a Spanyol Nagydíj rajtjánál elvesztette első helyét Sebastian Vettellel szemben, de a verseny során utolérte és megelőzte riválisát, aki a végén a lassabb gumikeveréken nem tudta tartani a Mercedes lágy gumis tempóját.

Vettel az elején kényelmesen maga mögött tartotta Hamiltont, és még az első kerékcserék után is megőrizte, sőt növelte előnyét. A szabályok szerint kétféle gumikeveréket kell használni a verseny alatt, Hamilton a Barcelonában lassabb közepesen kemény gumikat a verseny középső etapjára rakatta fel, és miután Valtteri Bottas a másik Mercedesszel kint maradt a pályán, és több körön át feltartotta Vettelt, nem maradt le a némettől.

47. SPANYOL NAGYDÍJ
MÁJUS 12., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:21.521
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:20.802
MÁJUS 13., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Räikkönen 1:20.214
pole: Hamilton 1:19.149, 2. Vettel 1:19.200
MÁJUS 14., VASÁRNAP
a futam: 1. Hamilton, 2. Vettel, 3. Ricciardo
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Május 28., 14.00: Monacói Nagydíj
Június 11., 20.00: Kanadai Nagydíj
Június 25., 15.00: Azeri Nagydíj

Aztán a Stoffel Vandoorne és Felipe Massa ütközése után elrendelt virtuális biztonsági autós időszakban kiállt kereket cserélni. Vettel csak egy körrel később, már zöld zászlónál váltott, és Hamilton nyolc másodperces hátránya ezzel el is tűnt. A hajrában a német ment a közepesen kemény, az angol a lágy gumikon, és a teljesítménybeli különbségnek köszönhetően Hamilton meg is előzte riválisát.

Vettel hiába bízott abban, hogy Hamilton lágy gumijai elkopnak a végére, a Mercedes nemhogy tartotta, növelte is előnyét az utolsó körökben.

Vettel előnye hat pontra csökkent Hamilton előtt.

A dobogóra Daniel Ricciardo állhatott fel, a Red Bull ausztrál pilótája az idén először pezsgőzhetett a pódiumon, de több mint egy perccel kikapott a Mercedestől. A Red Bull rengeteg fejlesztéssel érkezett, nem erre számított.

A futamot tavaly megnyerő Max Verstappen a rajt után kiesett, miután összeütközött Kimi Räikkönennel. Az első kanyarba érve hárman mentek egymás mellett, belül Bottas, középen Räikkönen, kívül Verstappen. Bottas és Räikkönen kerekei összeértek, a Ferrari kisodródott, és nekiment a Red Bullnak, mindkét autó felfüggesztése eltörött.

Bottas Hamiltonnak be tudott segíteni, de a célig nem jutott el, az új motor helyére szombaton elővigyázatosságból az autóba visszatett régi erőforrás az első négy futam után ezt már nem bírta végig.

A Ferrari és a Mercedes kiesése után a Force India az egyetlen, amely eddig mindegyik futamon mindkét autójával pontot szerzett, ráadásul a 4. és 5. hely messze a legjobb eredménye az idén.

Pascal Wehrlein a Sauber első idei pontjait szerezte meg, megelőzve a két Toro Rossót és Romain Grosjeant – időbüntetése miatt aztán a 8. helyre visszasorolták.

Fernando Alonso a rajtnál Massával koccanva kisodródott, és kicsúszott a pontszerző helyekről, ahová nem tudta visszaküzdeni magát.

Folytatás két hét múlva Monacóban – az Indy 500-on induló Alonso helyett Jenson Buttonnal.
47. SPANYOL NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (66 kör, 307.104 km)
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:35:56.497
2. Sebastian Vettel német Ferrari 3.490 mp h.
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:13.978 p h.
4. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1 kör h.
5. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1 kör h.
6. Nico Hülkenberg német Renault 1 kör h.
7. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1 kör h.
8.
Pascal Wehrlein*
német
Sauber-Ferrari
1 kör h.
9. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1 kör h.
10. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1 kör h.
11. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 2 kör h.
12. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 2 kör h.
13. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 2 kör h.
14. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 2 kör h.
15. Jolyon Palmer brit Renault 2 kör h.
16. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 2 kör h.
*5 másodperces időbüntetést kapott
FELADTÁK Megtett körök
Valtteri Bottas finn Mercedes 38
Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 32
Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1
Kimi Räikkönen finn Ferrari 0
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 2 5 5 104
2. Lewis Hamilton 2 4 5 98
3. Valtteri Bottas 1 3 4 63
4. Kimi Räikkönen 1 4 49
5. Daniel Ricciardo 1 3 37
6. Max Verstappen 1 3 35
7. Sergio Pérez 5 34
8. Esteban Ocon 5 19
9. Felipe Massa 3 18
10. Carlos Sainz Jr. 4 17
11. Nico Hülkenberg 3 14
12. Romain Grosjean 2 5
13.
Pascal Wehrlein


1
4
  Kevin Magnussen 1 4
15. Danyiil Kvjat 2 4
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 161
2. Ferrari 153
3. Red Bull-TAG Heuer 72
4. Force India-Mercedes 53
5. Toro Rosso-Renault 21
6. Williams-Mercedes 18
7. Renault 14
8. Haas-Ferrari 9
9. Sauber-Ferrari 4

A FUTAM (66 kör, 307.104 km)

 

SPANYOL NAGYDÍJ, A RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit Mercedes
2. Sebastian Vettel német Ferrari
3. Valtteri Bottas finn Mercedes
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari
5. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer
6. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer
7. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda
8. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
9. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
10. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes
11. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari
12. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault
13. Nico Hülkenberg német Renault
14. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari
15. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari
16. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari
17. Jolyon Palmer brit Renault
18. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes
20. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault
19.
Stoffel Vandoorne*
belga
McLaren-Honda
*a motorkvóta átlépéséért 10 rajthelyes büntetés

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik