nemzetisport.hu 2019.05.11 11:29 Frissítve: 2019.05.11 16:01

Hamilton az élen az utolsó edzésen, Bottas miatt lengett a piros zászló

Lewis Hamilton elsőségével ért véget a Spanyol Nagydíj harmadik szabadedzése. A Mercedes pilóta mögött Charles Leclerc és Valtteri Bottas végzett – utóbbi egyébként némi időt veszített egy kicsúszása következtében. Rajta kívül George Russell miatt is lengetni kellett a piros zászlót, és mivel ez az edzés utolsó perceiben történt, a gyakorlás kicsivel a tervezett előtt ért véget.

Hamilton nagy előnnyel végzett az élen a harmadik szabadedzésen (Fotó: AFP)

 

A barcelonai hétvége pénteki napján a Mercedes diktálta a tempót, mindkét szabadedzés Valtteri Bottas elsőségével ért véget. Az utolsó tréningen így a Ferrarinak valamit ki kell találnia, ha fel akarta venni a versenyt a német riválissal.

A harmadik edzés előtt egyébként az is felvetődött, hogy hamarosan megérkeznek az esőfelhők a Circuit de Catalunya fölé. Emiatt az összes versenyző kapott plusz egy szett átmeneti esőgumit a tréning kezdete előtt. Mikor azonban zöldre váltottak a lámpák, még sehol nem volt az égi áldás.

A versenyzők hamar birtokba vették a pályát, és az első negyedóra végén Sebastian Vettel állt az élen 1:18.255-ös körével. Rajta kívül Charles Leclercnek, Nico Hülkenbergnek és Robert Kubicának volt mért köre.

49. SPANYOL NAGYDÍJ 
MÁJUS 10., PÉNTEK
 1. szabadedzés: 1. Bottas 1:17.951
2. szabadedzés: 1. Bottas 1:17.284
MÁJUS 11., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1:16.568
Időmérő: 15.00–16.00
MÁJUS 12., VASÁRNAP
Futam: 15.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Május 26., 15.10
Monacói Nagydíj, Monte-Carlo

Június 9., 20.10

Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 23., 15.10 
 Francia Nagydíj, Paul Ricard

Nem sokkal később Vettel alatt indult meg a Ferrari hátulja a hátsó sikánban, amiből egy látványos megpördülés lett, de nagyobb baj nem történt a négyszeres világbajnoknál. Ezt Valtteri Bottas nem mondhatta el magáról – a finn a hatos kanyarban csúszott ki, és a Mercedesét elnyelte a kavicságy. Mivel nem tudott visszatérni a pályára, az autó mentésének idejére félbeszakították az edzést.

A tréning nem állt sokáig, alig néhány perc múlva újraindították a körözést. Az első fél óra végén továbbra is Vettelé volt a leggyorsabb kör, mögötte a sorrend az első tízben így állt: Leclerc, Hamilton, Verstappen, Kvjat, Räikkönen, Ricciardo, Albon és Hülkenberg.

Néhány perccel később Hamilton ment be 1:18 alá, és átvette a vezetést. Alexander Albon és Carlos Sainz Jr. a négyes kanyarban került kisebb összetűzésbe. Előbbi arra panaszkodott a csapatrádión, hogy nem érti, mclarenes ellenfele mit csinál előtte, és miért nem engedi el. Az esetnek nem lett nagyobb következménye.

Bő negyedórával a tréning vége előtt Bottas újra a pályára hajtott, vagyis nem veszített olyan sok időt a korábbi kicsúszása miatt. Első gyors köre után ráadásul a vezetést is átvette, az élen azonban még fél percet sem tartózkodott – Leclerc javította meg 1:17.099-re a hétvége addigi leggyorsabb körét.

Az utolsó tíz perc elején Hamilton ment be először a hétvégén 1:17 alá, és 1:16.568-cal vette át a vezetést. Öt perccel a leintés előtt George Russell miatt kellett ismét lengetni a piros zászlót. A Williams újonca a négyes kanyarban csúszott ki, és autójával kissé a gumifalat is eltalálta.

Mivel nem sok volt hátra az edzésből, ez a gyakorlás végét jelentette. Hamilton volt a leggyorsabb az utolsó tréningen, mögötte Leclerc és Bottas végzett. A további sorrend az első tízben: Vettel, Grosjean, Magnussen, Verstappen, Albon, Räikkönen és Sainz.

Folytatás 15 órakor az időmérővel!

 SPANYOL NAGYDÍJ, A 3. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
  1.Lewis HamiltonbritMercedes1:16.568átlag: 218.864 km/ó14 kör
  2.Charles LeclercmonacóiFerrari1:17.0990.531 mp h.16
  3.Valtteri BottasfinnMercedes1:17.1230.5559
  4.Sebastian VettelnémetFerrari1:17.1720.60415
  5.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari1:17.1920.62415
  6.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:17.5300.96215
  7.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda1:17.5580.99012
  8.Alexander AlbonthaiföldiToro Rosso-Honda1:17.8641.29616
  9.Kimi RäikkönenfinnAlfa Romeo-Ferrari1:17.9691.40117
10.Carlos Sainz Jr.spanyolMcLaren-Renault1:18.0031.43517
11.Danyiil KvjatoroszToro Rosso-Honda1:18.1051.53717
12.Nico HülkenbergnémetRenault1:18.3501.78217
13.Sergio PérezmexikóiRacing Point-Mercedes1:18.6562.08812
14.Pierre GaslyfranciaRed Bull-Honda1:18.6932.12512
15.Lance StrollkanadaiRacing Point-Mercedes1:18.7342.16616
16.Antonio GiovinazziolaszAlfa Romeo-Ferrari1:18.7402.17214
17.Daniel RicciardoausztrálRenault1:18.9742.40614
18.Lando NorrisbritMcLaren-Renault1:19.0072.43914
19.George RussellbritWilliams-Mercedes1:19.4212.85316
20.Robert KubicalengyelWilliams-Mercedes1:20.5704.00218

 

Még több
2019.05.12 11:16:15

F1 nemzetisport.hu

Stroll és Norris ütközése miatt még a biztonsági autót is be kellett küldeni • Izgalmas csaták a Ferrarinál.

2019.05.11 13:41:06

F1 nemzetisport.hu

A brit hátránya 0.634 másodperc a csapattársával szemben • Verstappen befért a két Ferrari-pilóta közé.

2019.05.11 09:30:38

F1 nemzetisport.hu

A finn pilóta mellett George Russell is hibázott – emiatt idő előtt ért véget a tréning.

2019.05.10 13:48:31

F1 nemzetisport.hu

A második Hamilton hátránya 49 ezred, míg a két Ferrari lemaradása 3-4 tized Barcelonában.

2019.05.10 09:46:48

F1 nemzetisport.hu

A második Vettel, míg a harmadik Leclerc lett, miközben az edzés végén Stroll miatt lendült a piros zászló.